Elolvastam a Napoli-Barcelona BL-mérkőzés szöveges tudósítását (Nemzeti Sport), és...ezeket az irodalmi bravúrokat találtam, ami átmenet lehet a Örkény egypercesei és a japán verselés, a hauki között.  

1. A Szerző köszönti kedves Olvasóit. Rendben. Majd leírja, hogy a csapatok milyen színű mezben futottak ki a pályára.(Napoli:kék-fehér, Barca: "tiszta"sárga). Én ezt keveslem: hatásosabb lenne a kép, ha közölné, hogy a fű zöld - bár imitt-amott kopott - a kapufák fehérek, a nézők zöme pedig kékbe öltözött helyi lakos. 2. Majd váratlan kijelentés érkezik:"Elkezdődött a mérkőzés!" (igen, így felkiáltójellel!) Arra gondoltam: No, erre kevesen számítottak... Furcsa, hogy nem írta le a szerző, hogy a játékot, milyen színű és formájú játékszerrel űzik... Ezek szerint EZT, a nyájas olvasóra bízta. 3. Rövid (17 szótagos?) mondatokban rögzíti, hogy a mérkőzés nagy taktikai csatát hoz, "igazi helyzet" nélkül... MAJD egy váratlan fordulat: "Véget ért az első félidő. Gól nincs." Ha ez nem lenne elég, világossá teszi: "0:0" Én még hozzáfűzném, de csak azért, hogy mindenki értse:Döntetlen... Ugye nem nagy meglepi', ha a következő mondat így szól: "Elkezdődött a második félidő."(Arról nem tesz említést, hogy a félidőben változott-e az eredmény, de ennyi izgalom ránk fér...) Szinte alig vesszük észre, hogy a Barca vezetést szerez...Nyomatékosít: "0:1." Majd a 73. perc eseménye: "Oshram lefordult védőjéről...elesett (jaj, megütötte magát?!), DE felkelt...(arról nem tesz említést, hogy a két aktus között mennyi idő telt el...) és a "kapus helyére gurította a labdát..." Nyomatékosít: "1:1" A következő bejegyzés két perc múlva olvasható: "Kettőt cserél a Napoli" (Ebből arra következtetek, hogy Oshram 1 percnél többet nem terült el a földön, mielőtt megszerezte volna a találatot."

Mielőtt bárki hosszas töprengésbe kezdene, a mérkőzés végén a Szerző összegez:"1:1. Minden a visszavágón dől el."

Várom...De addig MIT olvassak?!

Mm

Na kérem, itt az ideje, hogy itt és most lezárjuk az elmúlt napok viharos történéseit és megnevezzük az igazi felelőst.  Novák, Varga és persze Balog püspök úr neve sem merülhet fel igazából, ellenben...egy ember személye és magatartása - így a felelőssége is - elvitathatatlan: Ferenc pápa. Hiszen minden az ő látogatásával kezdődött. Aki valóban nyomon követte a budapesti ceremóniát az a következőt láthatta: F. p. (87 éves,vatikáni lakos) Tóth G. előadóművész műsorát tekintette meg, miközben, a mellette ülő N.K.(46 év, budapesti lakos) által személyesen elkészített sós süteményét fogyasztotta. A magas színvonalú kulturális esemény alatt a következő beszélgetés zajlott le: Fp: Katika, nagyon finom a süti és ez a dalnok is kitesz magáért, bár egy kicsit hangos... Annyira jól érzem magam, hogy teljesítem két kívánságod, mi legyen az? Nk: Kegyelem Szentatyám, kegyelem! Fp: A miniszterelnök úr sajnos nem az én szintem... Nk: Nem, nem, méltóságos uram. Két jó, keresztény magyar emberről van szó. Fp (kissé gyanakodva): Ühüm. Kikről azok? Nk: B.György forradalmár, aki szembe mert szállni a Gyurcsány rezsimmel és K. Endre , a bicskei gyerekek megmentője és oltalmazója. Fp: Hm. Nézd Kati. Ha elintézed, hogy ez a hölgy a színpadon befejezze az éneklést és szerzel még egy kis pogácsát... áldásomat adom e két keresztény ember felmentésére. Eztán' Tóth Gabi ment, a pogácsa jött... a többi meg már ismerős. Na kérem,így történt a dolog.. Mindenkinek, aki mást állít, letöltendő (!!!) börtön jár.

NAGYON várom a pápa következő magyarországi látogatását.

Mm

Sok mindent lehet mondani a multinacionális vállalatokról, jót s rosszat egyaránt. De az biztos, hogy OTT a rossz döntéseknek következményeik vannak. Amellett, hogy szinte mindent számban fejeznek ki (mérnek),, kiszámíthatóan fizetik a dolgozókat, egyértelműsítik a dolgokat, világossá teszik azt is: van egy határ, amit nem lehet átlépni. S ha mégis... Feltűnésmentesen elbúcsúznak a munkavállalótól, s az üzlet megy tovább. A lényeg : a  rendszer nem sérül, a profit előáll. Na... miért írom le ezt a velős közgazdasági alaptételt egyszerű, focista stílusban? Mert, ha csak egy tizedrészében követné az állami apparátus e fenti munkamorált, jóval tisztább lenne a közélet és szerencsétlen Mészáros Lőrincnek sem kellene dietetikushoz járnia, hanem boldogan enné a töpörtyűt a kocsmában, harmadosztályú Felcsút győztes meccse után...

Igen .A kevesebb, néha több. Mint adófizető állampolgár megköszönöm Novák Katalinnak, hogy lemondott és kérem a továbbiakban ne kövesse elődje útját (Schmitt Pál doktor közéleti szereplése és többmilliós, havi apanázsa gyomorforgató) hanem tegye azt egyszerű állampolgárként, amit elnökként nem tudott felmutatni: legyen hasznos tagja a társadalomnak.Igen... Kipróbálhatná magát egy multi cégnél...

Őszinte tisztelettel:

Mm

"Legyetek kedvesek az emberekhez, ha lehetséges!"- szólt Buddha tanítványaihoz. "Mielőtt megkérdeznétek... MINDIG  lehetséges." Ha ezt veszem alapnak, akkor álommelóm van, mert fő feladatom, hogy a betérő vendégek jól érezzék magukat. Mivel az ételt - nagy szerencséjükre - nem én készítem, kedves szavakkal, odafigyeléssel próbálom szebbé tenni a nálunk töltött idejüket. Gyorsan hozzáteszem: nem olyan egyszerű. Az idősebb korosztály bár óvatos, de befogadó, a gyerekek - főleg, ha az őket magukhoz szorító szülők is lehetővé teszik - kifejezetten hálásak, a "felnőtt" külföldiek (Nyugat-Európa felől...) pedig el is várják a törődést. A magyar "átlag" feszült és bizalmatlan. Ők nem kedvesnek nézik az érdeklődő céges embert, hanem - monnyuk' ki - hülyének. (további elfogadott szinonimák: bolond, ripacs,) Sebaj... A kilencvenes évek végén, a kollégáimmal együtt tanultunk köszönni a vásárlóknak akkori cégemnél, harminc évvel később pedig Buddha tanításait követve foglalkozunk a partnereinkkel, Háááát, nem annyira rossz. Még 100 év és a magyar ember is természetesnek veszi, ha a másik "nemalapbólbunkó" vele szemben. Ez most- kedves Mester - kizárt. Nem lehetséges...

Hamar felfigyeltem arra a jelenségre, hogy mi magyarok, nem szívesen közösködünk honfitársainkkal. Ha az ember betér egy gyorsétterembe, azt általában azért teszi - gondoltam eddig - hogy valami friss, meleg ételt magához vegyen (van rá másik szép szavunk. bekapjon), oszt' továbbálljon. De nem mindig van ez így. Most nem beszélek azokról a polgártársakról, akik letelepszenek egy-egy asztalhoz és órákat töltenek el ott, hátizsákkal és kabáttal gondosan kibővített "fészkükben". Vannak más helyzetek, főleg ebédidőben: ekkor mindenki olyan asztalt keres, ami teljesen üres, s inkább állnak és állva esznek, mintsem leüljenek valaki mellé... Minap sikerült meggyőznöm egy hölgyet, hogy foglaljon helyet egy négyszemélyes asztalánál egyedül ülő ( s talán egyedülálló) embertársa mellé. Mikor pár perc múlva rápillantottam a helyzetre, ezt láttam: ül - kényelmesen - két középkorú hölgy, előttük a finom hamburger és a krumpli, és... beszélgetnek. Miután megették az ebédjüket, külön-külön távoztak az étteremből. Azt nem tudom, hogy mennyire voltak elégedettek, de azt láttam, hogy nem sérültek bele abba, hogy 10 percig egy másik magyar emberrel kellett egy asztalnál ülniük. Nekik sikerült, bátorítok mindenkit, hogy - ha ilyen adódik - ne szalassza el a lehetőséget. Jó étvágyat kívánok!

Mm

Zavarban vagyok... Kikísérek egy vak hölgyet egy gyorsétterem ajtaján. Kezében már ott a bot, mielőtt elindulna mély levegőt vesz, s még egyszer megköszöni a segítségnyújtást. Az ajtóban még nem engedem el a kezét, mert - szó szerint - beront négy kamasz lány. Ebből kettő simán "leütközi" a világtalan hölgyet, de a másik kettő megtorpan. Majd mielőtt azt hinném, hogy kiengednek minket, ők is - igaz, ütközés nélkül - bejönnek társaik után. Nevetnek. Én nagyot sóhajtva elengedem a hölgyet, de nem tudom elengedni a történetet. Erős önuralmat erőltetek magamra és a kvartett tagjaihoz fordulok, akik már nevetgélve adják le rendelésüket. "Jó napot kisasszonyok! Azt ugye észrevették, hogy az imént nem engedtek ki az ajtón egy vak embert?" Riadtan néznek rám, majd visszafordulnak a pulthoz. Egy kivételével. Ő határozottan a szemembe néz és közli:"Igen, de...zavarban voltunk..." És a többiekkel tart.

Ők már elfelejtették az egészet. Világtalan honfitársammal bizonyára gyakran megtörténik ilyesmi, nem "veszi fel..."

De én... NAGY zavarban vagyok.

Mm

Csak...Na, mi az alaphelyzet? A Magyar Köztársaság elnök asszonya meghívja kolléganői Budapestre, hogy tárgyaljanak a békéről. Jó. A megbeszélések végén bizonyára kiadnak egy közös nyilatkozatot is. Miért is ne?! De ne rohanjunk ennyire előre. Nekem most volna egy javaslatom: ne csak a méltóságos asszonyokat hívják meg, hanem Putyin barátnőjét is, no meg Netanjahu feleségét. Hátha - ők ketten - hatással tudnak lenni az igazi döntéshozókra. Azokra, akik irányítják a véres háborúkat... Annyi női praktika van, nemdebár? Tudjuk például, hogy a magyar férfiakat a gyomrukon keresztül lehet befolyásolni...Novák Katalin is sütött már ezt-azt....hol a pápa őméltóságának, hol Budaházy Györgynek. Állítólag megették.

Szóval:.tessék meghíni meg az orosz és az izraeli försztlédi-t és összedobni egy jó kis magyar sütit, aminek "békeüzenetet" van. Példának okáért: barátfüle. 

Hátha meghallják a diktátorok, hogy sem a nők, sem a férfiak nem akarnak háborút. Jó ötletnek tűnik? Halló!!

mm

Kislányommal beugrunk egy ebédre az olasznak csúfolt, de mégis skandináv stílusban berendezett önkiszolgáló étterembe. Az már árulkodó volt, hogy rengeteg asztalon maradtak tálcák és tányérok, persze a rajtuk ragadt ételmaradékokkal. Biztos így van ez Nápolyban is...(bár a maffiának van embere arra, hogy eltüntesse a nyomokat. Szerintem...) Hamar sorra kerülünk, együtt rendelünk,kapunk egy kütyüt, ami jelzi az étel elkészültét. Udvariasan bekérezkedünk egy asztalhoz - miután átpakoltam a használt tálcákat egy másik, szintén maradékokkal teli helyre - és várunk. Ahogy ígérték, kütyü berreg, lányom boldogan vállalja, hogy kihozza az ételt, eddig: dolce vita. Igen ám, de csak az ő étele készült el, az enyémre még várni kell, mondja. No problemo, előfordul az ilyen. Ő eszik, én szorongatom a villogó kütyüt. Eltelik tovább 5 perc, aztán 10... lányom már jóllakott, amikor cselekvésre szánom el magam. A világító, de még nem berregő jószágot a kezembe tartva eljutok az ételkiadóhoz. A pultnál álló hölgyön látszik, hogy nagyon fáradt, ennek ellenére "utánanéz a rendelésnek". Grazie! Boldogan jön a válasszal: "Mivel sokan vannak az étteremben (igen?! ebédidőben, hogy a...?!) a konyha csak 45 percre tudta vállalni a kis rizottómat. Ebből még nem telt le 30 sem!" - mondja bágyadt mosollyal. -  45 perc egy rizottó?! - Kérem a türelmét! EKKOR szólal meg mögöttem egy arrogáns férfihang. - Bizony, bizony. Étterembe várni kell... És magabiztosan átszól a fejem fölött: - Én csak egy kanalat szeretnék kérni! Visszanézek az emberre, aki gondosan kerüli a szemkontaktust, de annál inkább akarná már az evőeszközt. Még egy halvány kísérletet tennék az éttermi munkatársnál, de ő már szolgálatban is van: - Sajnos uram, minden evőeszközünk kint van a vendégeknél. 5 perc múlva áll le a mosogatógép... - 5 percet kell várni egy kanálért?! Ekkor találkozik a tekintetünk, lassan ejtem ki a szavakat: - Bizony. Étteremben várni kell...

Nápolyban ezért már ölnek. Ciao, Vapia-No.

MM

Némi meglepetésemre felhív egy volt kollégám. (évekig voltam a közvetlen főnöke) Miután letudjuk az udvariassági köröket, lelkesen mesélek neki új munkahelyemről. Ő hallgat. majd közli: - Tamás, ez most vicc, ugye?! Egy gyorsétteremben vagy, részmunkaidős alkalmazott...Tudod, ez nem is vicc, hanem...tragédia.

Miután ily' kedvesen behatárolta az irodalmi műfajt. átveszem a szót: - De hidd el, hogy jól érzem magam ! És sorolom azokat az érveket, amik ez a "jólléti" állapotomat okozzák. Hallgat. No jó, gondolom: - Veled mizújs' munkafronton? Sóhajt. - Változatlan, Idióta főnök, problémás partnerek... de jól keresek. Hm. - Akkor ez egy magyar valóságshow... - Nem értem...- Hát olyan helyzet, amiben sokan vergődnek, de nem akarnak kiszállni. Nehogy tragédia történjen velük... - Hogymi'? - Hát az, hogy kevesebbet  keresnek, de... Közbevág: - Tamás, nem jársz te túl sokat színházba? - Színházból sosem elég! - Ritkán jutok el...- Ühüm. Hát akkor... - Hát akkor, a legjobbakat és remélem találsz rendes munkahelyet... - Ez, ugye, most tényleg vicc volt...

Hát így...Manapság ki érti a vicceket?!

Mm

Igen, mint várható volt, az emberek alapviselkedése nem fog megváltozni 2024-ben sem. Mottó: Legszebb öröm a káröröm, avagy szívesen hallgatunk nyomorúságos ( elegánsabban: lúzer) történeteket.Mint ez: Egy színházi alkotócsoporttal 10 nap alatt összehoztunk egy másfél órás darabot, amit a közönség - szilveszter este - jól fogadott. Rám az egyik főszerepet osztották, ami amellett, hogy megtisztelő volt, sok-sok tanulással járt. A próbafolyamat során estem-keltem, többször lefagytam, Az egyik ilyen "bénázás" után odajöttem hozzámegy fiatal játszótársam és azt mondta: - Figyelj, látszik hogy ez kicsit sok neked... Sz@rjál bele, nem baj ha botlasz, de az sem ha egy egész jelenetet kihagysz... És mély "empátiával" megveregette, csatakosra izzadt hátam.

A darab szinte hiba nélkül lement, a rendező és a dramaturg is elismerően szólt a teljesítményünkről. De... De "figyelmes" kollégám nem hagyta szó nélkül a "dolgot": - Figyelj - asszonygya' - figyel csak, itt és itt - mutatja a szövegkönyvet - kihagytál egy-egy (egyébként teljesen jelentéktelen) mondatot. És néz. és néz...

- Köszönöm, hogy szóltál, te viszont remekeltél, ugye? - igen, bár nálam is...És elharapta a szót. Én pedig majdnem a torkát. Hát így...

- Boldog új évet , Magyarország!