Eleget téve egy kedves és spontán meghívásnak, néhány kellemes esti órát tölthettem el munka után Szentendre belvárosában. Lenyűgözött a Szamár-hegyi panoráma (bár nyilván észrevettem a barnuló növényzetet a Szentendrei-szigeten...), a kis lépcsők, macskaövek és a helyi kis kocsmák hangulata. Ehhez jön még: 25 fok és "polgári" népsűrűség. Hmmm. Meg is jegyeztem kollégáimnak, hogy "jó lehet itt élni..." DE... megtudtam, hogy a belváros egy "kirakat", turistaszezonban esélye nincs a helyieknek sétálgatni, iszogatni, erre esténként alig találni nyitvatartó helyet. "Itt mindenki bezárkózik. Különösen télen." Bezzeg tavasszal és nyáron annyira zsúfolt - programokban is !!! - a városka, hogy a helyiek inkább elmenekülnek, jellemzően a Balatonra...Értem. De még nincs vége: a város domboldali részét  nemes egyszerűséggel túlépítették. A családi házak helyét társasházak foglalták el, sem az úthálózat sem a közmű (elsőként Szentendre városában volt vizhiány a hőségnapok alatt) nem bírja el... Tömegközlekedés nem lehetséges, az 50 éves HÉV zsúfolt és 40 fokos, kerékpárút kizárt...a városvezetés "megosztott"...satöbbi. Hja. Értem.- hümmögtem. - Na, menjünk haza...Zárkózzunk be a biztonságos kuckóinkba. Ha szerencsénk van, azt a pár négyzetmétert nem zsúfoltuk túl... De egy utolsó kérdést engedjetek meg: mikor "élhető" ez a szép város?! - Hmmm. Például ma. - Hát akkor?! Carpe diem! 

Mm

Augusztus 20-án "visszafogottan ünnepelt" az ország. A fővárosban már egy hete közlekedési káosz (csak a szokásos...) alakult ki a tüzijáték előkészítése miatt és három, "kiemelt" helyszínre hirdettek meg nagy "bulit", Szent István király tiszteletére. (Ezt különösen a Margitsziget köszöni szépen, ami már csapágyasra van hajtva a turistáktól, a hőségtől és a betétes üvegekre vadászóktól) Na, de megvót' minden, amit elterveztünk, sőt csak néhány milliárdba került és még bőven maradt pirotechnika a következő évekre is. Éljen és hurrá! Az "ünneplők " után szeméthegyek, húgyfoltok és szárazság. De... csapattuk...Eddig rendben is volnánk. De a vihar is lecsapott. Igaz nem Budapestre, hanem Zebegényre, erre a kis magyar községre, a Duna partján. Nyomában kidőlt fák, tartós áramszünet, és sérült épületek, járművek. Ahogy kell: csapatta Jósisten az ostorát. "Vészhelyzet!" - írta a polgármester. Kerüljük el a települést , mert életveszélyes helyek alakultak ki, különösen a leszakadt vezetékek miatt. Rendben! De mivan ezen felül? Esetleg egy áramfejlesztő generátor, vagy az iskolában "népikonyha", vagy helyszíni szemle és tájékoztatás?! Nuku! A lakosok egymásnak adják tovább az információkat és kérnek segítséget a környéken lakóktól, "ahol, esetleg" már visszajött az áram. Tudják: az önkormányzat szegény, a képviselőtestület (naná!!!) megosztott, a kormány pedig egészen más dolgokkal van elfoglalva. Kipihenik a csapatást. Ez a qrva ország, be van csapatva. Bocsánat: csapva.

Mm

Szombat reggel, Zebegény, Mókus söröző. Kikérem "reggeli" italomat és a kerthelyiséggel szembenlévő árnyékos padra ülök. Mögöttem - nagyon halkan, de mégis... - csobog a Malom patak. 25 fok, néha egy-egy autó húz el, azok is lassan. Idilli kép. Aztán az egyik asztalnál felcsattan egy vörösképű "vállakozó" férfi. Nem idevalósi, ez hamar kiderül róla, mert folyamatosan - és trágár módon - ekézi asztaltársaságát, ahová "hölgyek" is tartoznak. Engem is irritál, pedig van közöttünk egy keskeny utca, hát még a többi,törzsi emberket. (egy hattagú család a sarokban reggelizik...) Aztán... (miután emberünk fokozza a hangerőt) az egyik törzsfőnök átszól a vállakozó embernek. Nem tudom mit, de betalál. "Hogy én... réééészeg?! Nem tudja, milyen hangos vagyok, amikor TÉNYLEG iszom..." - süvölti vissza és ránéz a barátaira. Ők nyugtatják. Aztán vált: - Mindenki a vendégem ! Mit isztok?! Hozom! - ordítja. A következő mondatot tisztán hallom a törzsasztaltól: - Nem kell a pénze! Csak beszélgetni szeretnénk! (biccent a többiek felé). De nem magával...Mielőtt kirobbanna valami "nagyobb" konfliktus, a vállalkozó telefonja megcsörren. Feláll és hangos beszélgetésbe bonyolódik a kocsma előtt. Vállakozótársa(?) fizet és a csendben várakoznak az idegesen gesztikuláló emberükre. A kocsmai törzsasztal lenyugszik. Ketten is rágyújtanak. Gondolom hamarosan megindul a szociológiai vitaműsor a magyar vállakozók "életéről". Nem tudom megvárni...De szeretem Zebegényt.

Mm

Kibírjuk? Piros figyelmeztetés!!! (villog a számítógépemen) Rendkívüli időjárási helyzet. De...mintha minket nem érintene a földi pokol. Közeli ismerősömék felkerekedtek Horvátországba, de nemigen tudnak kimozdulni a szállásról. Vörös riasztás van érvényben, 42 fok...Munkahelyemen, ahol zömében nyugdíjas, de legalábbis "elég idős" emberek dolgoznak, változatlan formában folyik tovább a "munka". Légkondícionáló hiányában őszintén csodálom, hogy még nemt történt egészségügyi katasztrófa.Kibírjuk? Persze...Én táppénzről figyelem a fejleményeket, nyilvánvalóan kockáztatva azt, hogy jövőre már nem hívnak visssza. Mert nem akartam kibírni az embertelen hőséget. Jártam Ozorán, ahol egy hét alatt két fesztiválrésztvevő is elhunyt. Néztem, ahogy egy anyuka próbálta meggyőzni hüpögő kislányát, hogy menjenk tovább a poros, forró úton. A kislány egy csoffadt fa/bokor árnyékából tiltakozott az erőltetett menet ellen. Nem hallottam, hogy miket mondott neki az édesanyja, de sandítom, hogy a "kibírjuk" szó benne szerepelt a mondataiban. Sok mindent kibírok. De az emberi butaságot, nehezen viselem. Igen. A hőség előcsalogatja a butaságot az emberekből. Nehezen bírom.

Mm

Sokat - talán túlzottan is sokat - olvasok/hallgatok mostanában a fenntarthatóságról. Hátralevő éveim miatt is érdekel, de gyermekeim jövője még fontosabb. Én ugyan jól érzem magam zebegényi "bunkeremben", de: 1. Ezért nem jár pénz 2. Néha-néha ki kell mozdulni innen is. Ezt tettem, amikor leballagtam - szigorúan keresve az árnyékos ösvényeket - a helyi boltba. A vásárlólistámon szerepelt a fogkrém is. "Kétségbesetten" láttam, hogy CSAK kétféle fogkrém volt kapható az üzletben!!! "Hogy mi?! Hol élünk?! - fortyantam fel. De aztán valami azt súgta: "Nézd meg jobban, fiam! Egyik hagyományos, a másik gyógynövényes. Milyet akarsz?!" Vettem egy Amodent-et. Működik...A drogériákban csak Amodentből van 4 féle, de lehet, hogy több...Kell ez nekünk? Oké. Ha beküldöd a kódot, nyersz egy terepjárót...De kell az nekünk?! De ha a terepjáró kódját is visszaküldöd... érted?!

Pep Guardiola nyilatkozik barcelonai lakásában. Ő több, mint egy sikeres futballedző. Egy bölcs ember. Őszintén elmondja, hogy "elfogyott az energiája". Meg kiderül az is, hogy évek óta fáj a háta, ezért nem tud(ott) sportolni. Meg a meccsek sorozata olyan, mintha "mindennap spagettit kellene egyél. Szereted, de..." De most marad ideje a családjára (édesapját külön említi, aki 95 éves), barátaira, gyökereire (katalán fickó, ott van a HELYE) Barcelonában. Elégedett embernek tűnik. Laza öltözet, barna póló, semmi tetkó meg ilyenek. Szimpatikus. Még azt is elhinném neki,hogy Amodent-et használ fogmosáshoz... Csak a fenntarthatóság elve miatt...

Mm

Valami van. A levegőben hőség, de ez nem elég: a kukákban bőség. Emberek tucatjai vadásznak a viszaváltható palackokra, a megélhetés reményében(???) 10 perc.múlva indul a vonatom, elhelyezkedem. Ez idő alatt 2 "palackbúvár", 1 sima kéregető és 1 süketnémát imitáló polgártársammal találkoztam. Egyik sem utazni jött, azt nem is kell mondanom. Tovább: mostanában reggelente átsetálok a Margit-hídon., 8 óra körül. A  száguldozó kerékpáros/rolleres csapatoktól távol tartom magam, a szigetről éppen akkor kiáramló, zacskót-zsákot-rozzant babakocsit és palackokat cipelő polgártársaimtol nem tudom. Igazából: nem is akarom. Csak ledöbbentenek ezek a szerencsétlen emberek. Egy olyan városban, ahol mindenki arról beszél, hogy jó lenne olimpiát rendezni. A dolgainkat rendezzük, kedves Döntéshozók. Mert ami a levegőben és a kukákban van, az toxikus és már-már elviselhetetlen.

Mm

A Dunakanyar, mint a hőkupola elleni védekezés: eddig bevált. Tegnap már eljutottunk a szomszédos "nagyvárosba" is. Vonattal tettük meg a 10 kilométeres távot, visszafelé egy nemzetközi express utasaival tölthettünk - várakozással  együtt - 20 percet. Én megértem, hogy sokat utaztak...meg fiatalok, de olyan természetességgel vetették le a sportcipőjüket és foglaltak el minimum két, - de inkább három helyet, mintha egy ötcsillagos szálloda királyi lakosztályában lennének. Végtelen unalommal , telefonjukat lezserül huzogatva/nézegtve néztek ki a fejükből, miközben elterültek a kékmintás kárpiton. Hol tanulták ezt? Nincs bennük valami minimális szociális érzékenység, hamár a "közösségi" hálókon lógnak?! Tisztelet a kivételnek: nincs.

Hazaértünk, már "vártak" állandó társainak: a kismadarak és a fekete macskák. Tudom, hogy nem szabad túletetni az állatokat, de kiadtam - magamnak - a parancsot: még egy kört mindenkinek! Jött a napraforgó, cuppant a pástétom és szelíd barátaink meguzsonnáztak. Néztem őket, ahogy egymás mellett falatoztak: ők EZT, hol tanulták? 

Vissza a természetbe! Amíg el nem pusztítjuk...

Mm

Hogyan lehet átvészelni a hőkupolát? Már a szó is rémisztő: hő-ku-po-la. Copolla jut eszembe, aki megcsinálta az Apokalipszis most című filmet. 1979-ben. A háború kegyetlenségét és értelmetlenségét mutatta be. (mi mást...) 47 évvel később háborúk dúlnak a Földön, miközben nem tudunk mit kezdeni a klímaváltozással. Sőt: nem is akarunk. Azt mondják, hogy az ipari forradalom óta folyamatosan "ütöttük" a bolygót és most visszacsap: Kupola: Apokalipszis Most 2.0. Európai kiadás. Hőhullám, vízhiány, kiszáradó tavak és növényzet, halálesetek. És még az erdőtüzek el sem kezdődtek, Drágáim...Hogy mi segít ilyenkor?  Én megmondom, mer' nagyon okos vagyok:-) A belátás, hogy elvesztettük a csatát, nem tudunk már úgy élni, mint korábban, a türelem, hogy tudjunk egy jó könyvet olvasni egy hűvös helyen és a humor. Ez utóbbira egy angol beütésű példa, amit egy kávézóban olvastam: "Meleg van... Bobra gondolok, aki egy balasetben elvesztette mindkét karját...Hirtelen kopognak! Nem, Bob nem lehet..."

Hát így élünk kedves embertársaim, a kupola alatt. Bobbal legalább történt valami:-)

Mm

Tanult tehetetlenség. Ez cipeljük magunkkal, mi, a Boomer-generáció, de remélem (sőt: tudom!), hogy nem fogjuk továbbadni utódainknak. De velünk van! Erősen! Nézzük. munkahelyemen a dolgozók átlag életkora 60 éve felett van. A hőmérséklet odakint - a leaszfaltozott téren - eléri az 50 fokot, a tér körülötti házakban, ahol a munka "folyik" minimum 26-30 fok. Mindenki próbál "valahogy túlélni", mély gyűlölettel a szemünkbe nézzük a múzeumba betévedt látogatókat : "Mi a f.szt keresnek EZEK itt? Miért nem vízpart mellett vannak?!" Pedig a szerencsétlen emberek - főleg turisták és gyerekcsoportok - csak be akarnak érni a kávézóba, ahol van légkondicionálás. Túlélnek, ők is. A kollégák szerint "jóvanezígy, majlesz hűvösebbis, akkor meg majd visszasírjuk a meleget..." Ezt tanultuk meg: el kell viselnünk a körülményeket, nem SZABAD szólni." De nekem ebből éppen ELÉG volt. Írtam a felelős vezetőnek egy rövid e-mailt és kértem, hogy segítsen a helyzet megoldásában." De így fortyog bennem a kérdés: ŐK - a légkondícionált irodában, persz' - nem foglalkoznak a klímaváltozás okozta embertelen állapotokkal?!

Nos, ahogy Földanyának a homo sapiensből, nekem a tanult tehetelenségből: elég volt! Cselekedjünk!

Mm

Amerikai influenszer Teheránban kujtorog. "Unbelievable!" - ezt a szót ismétgetli. Mi állhat a hihetetlenkedés mögött?! Nos, "Hősünk" betántorgott egy hatalmas bevásárlóközpontba, Irán fővárosában. Két dolog ragadta meg az amerikai jólléthez (a sültkrumpli+kóla ehhez elengedhetelen!!! you know!) szokott szemét, s talán a lelkét is. A enteriőr kialakításánál nem a kommerciális szellem uralkodott, hanem a perzsa motívumok harmóniája. Komoly kulturális sokkot kap a U.S. továbbra is hihetetlenkedő polgára. De a ráadás csak most jön: a bevásárló centerben (csak simán Mall-nak szólítja a jelenlévő gazdag ember) egy minden igényt kielégítő könyvtár található. 70.000 kötettel. - Hi-he-tet-len! Mit keres itt egy könyvtár?! - sikít az amerikai. Amíg erre nem tudjuk a választ, már pedig az amerikaiak biztosan nem tudják, addig tisztelettel kérjük őket: ne öljenek meg százszámra olyan civilizált embereket, akiknek egy "Malljában" több könyv van, mint a washingtoni Fehér Házban és tisztes távolságban lévő környékén összesen.

Meg úgy általában: Americans!  Do not kill anyone! Inkább olvassatok! 

Mm