Kora este kísérem haza kisfiamat. Telihold közeledik, gyönyőrűen átsüt a sárga fény a felhőkön, kellemesen langyos, őszi idő. Fiam sportosan lépdel, közben dúdol valamit. Feltételezem, hogy jól érzi magát. Egyszer csak egy kapualjban egy, már nem fiatal párra akadunk. Finoman csókolóznak. Mi, tapintatosan elhúzunk. Hűűű!!! Varázslatosan szép ez az este...Jó ez a világ! Másnap munkába indulás előtt egy kávé. Általában "normálisan" viselkednek ebben az egységben a polgárokkal, de most rossz napot fogtam ki. Még csak szemkontaktust sem sikerült kialakítanom a pultos, idős hölggyel, aki a fogai között sziszegte rám: "Tej-tejszín?!" Nem értettem, így bátorkodtam visszakérdezni: "Tessék?" Kirobbanó sóhaj, de még mindig nem néz rám: "Teeej, teeejszín?!" "Nem, köszönöm." És innen is elhúzok. Sz@r ez a világ...Főleg azok után, hogy olvasom a híreket: minden hatalomittas őrült, ellenséget keres és láss csodát: talál is!!! Most éppen Norvégia van célkeresztben az egyik öregembernél, a másik Katart okolja, hogy elszállt a hatalma, a harmadik pedig menekül és közben szidja a kihívóját és fenyegeti saját szülőföldjét... Milyen világ ez?! De... ekkor érkezik a hír: A Trafó Házban bemutató jön, amelynek címe: Felkészülés egy kevésbé halálos háborúra. Fiatal alkotók egy fegyverek nélküli világot vizionálnak...ha jól értem. Megnézem. EZ az én világom!

Mm

Ma azt csináltam, amit nagyon szeretek: játszottam. Nem számítógépen, nem a játszótéren, hanem a munkahelyemen. Jó ebben, hogy még pénzt is kaptam érte, de a legjobb az volt, hogy rengetegen voltak kíváncsiak az előadásainkra, köztük sok gyermek. Egy-egy jelenet 15 percből állt, szabadtéren, gyönyörű környezetben mutattuk be azt, hogy hogyan zajlott az ötvenes években a kitelepítés. Nekem az a szerep jutott, hogy a tanácsvezető elvtárs tudomására hozom (az állomástól rohanva) a hírt: megérkeztek az "idegenek". Mindösszesen 2 mondatot kellett mondanom, majd végig az említett elvtárs mellett álltam és ha kellett, segítettem neki. Nos, most jön a lényeg, de tényleg. Az utolsó (negyedik) színrelépésemnél belevittem - akár az előző három alkalommal is - egy csipetnyinél több humort a futásomba és a jelentésembe. Valóban így volt, elismerem. Ettől a jelenet súlya megmaradt, a kitelepítés "sikeresen lezajlott." Azonban két kollégám is szóvá tette, hogy "sok voltam", nem kell a "bohóckodás". With all due respect: 1. Ez nem a Bánk Bán volt a Nemzetiben, itt a játék alatt gyerekek futkároztak, autók és motorok zakatoltak el mellettünk, emberek beszélgettek. 2. Alapelvem: minden (hangsúlyozom: minden) közösségben kell lennie egy (fontos: 1) bohócnak/bolondnak. Ez oldja a drámát és egyben erősíti is a súlyosabb mondatokat. Na. Ha így tetszik: ma én voltam ez a bolond. Akinek ez nem tetszik, attól elnézést kérek és azt gondolom róla, hogy lehet, hogy túl komolyan veszi magát. Pedig AZ veszélyes. De tényleg...

MM

Király! Két könyvet olvasok, azért (is), hogy eltereljem a figyelmet a körülöttünk zajló eseményekről. Az egyik (A hangrestaurátor) egy sci-fibe ágyazott történet egy fiatal nőről, akit hangok után kutat és nem mellesleg régen nem látott édesanyját is keresi...Hmm. Nem vidám, de felettébb érdekes történet. A másik kötet (Egy kis élet) néhány amerikai, tehetséges,művelt de nem gazdag  fiatal útkeresését írja le a droghasználattól kezdve a bajtársaiasságon át egészen az önmegvalósításig. Nagyon tetszik. Miért számolok be erről? Mert ennek ellenére, napok-hetek óta rémálmaim vannak. Majdnem mindig, valami erősebb-erőszakosabb ember befolyása alá kerülök, aki üldöz, megszégyenít és bántalmaz. Ez a minta ismétlődik. Ki tett ezt az álmaimmal?! Nos én a világra fogom. Annak is a degenerált, despota vezetőire. Teljesen kiszámíthatalan az élet. Nem tudod, mi lesz holnap. Ki kit bombáz le, öl meg, fenyegeti meg azzal, hogy ellehetleníti az életkörülményeit, röviden: elpusztítja, mert...S ezt mondatot mindenki kedve és haragja szerint fejezze be. Királyként uralkodnak felettünk politikusok, elnökök, milliárdosok. Mit lehet ez ellen tenni? Ha már az álmaidat is megzavarják? Olvasok tovább! Regényt, novellát és verset:

"Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

MM

Sok tudós állítja: az emberiség elbutulása már megkezdődött. Robotok és algoritmusok gondolkodnak helyettünk, egyre kevesebb ideig tudunk figyelni egy adott témára és persze...egymásra. Én ennek a ténynek tulajdonítom, hogy egyre egyszerűbb válaszokat kapunk kérdéseinkre. Példák: Balaton. "Volt már olyan, hogy kiszáradt a tó, aztán utána mégis lett elég víz. Önszabályozás." Kulturális támogatások. "Annak adtunk pénzt, aki egy bizonyos politikai irány mellett hitet tett. A többieknek így nem jutott. Ennyi." Erdőgazdálkodás. "Ne gondoljuk azt, hogy a fakivágási tilalalom feloldása után beindulnak a láncfűrészek az erdőkben." (Nem gondoljuk, halljuk.) Ezek után abszolút nem csodálkoznék, ha a pénzügyminiszter kinyilatkozatatná: "Valamikor volt az embereknek pénze, most éppen nincs. Nekem speciel van most is, nem vagyok arra kárhoztatva, hogy - mint elődöm - Zürich elhanyagolt banknegyedében dolgozzak." Aztán az örök téma, a foci. Miután két meccsen sem találtunk a kapuba, Csányi elnök úr megerősítette pozíciójában a szövetségi kapitányt. "Igaz, hogy nem találtunk a kapuba, de mindkét meccsen derekasan helytálltunk a kisebb-nagyobb verekedésekben. Ha Puskás nem is, Papp Laci büszke lenne a fiúkra..." Én nagyon várom azt a pillanatot, amikor Kósa Lajos kommunikációs tanácsadó céget alapít. Rengeteg tanítványa lenne. Ugye, Lajosom, édes jó Lajosom?! Áhhhh. Csak egyszerűen: Lali.

Mm

Tegnap kalandos úton jutottam el dolgozni, majd vissza a lakásomba: metróval indultam, aztán (a mostanában rosszárnyékú Volán-) buszra pattantam kétszer is, pár percet ültem egy Citroen-ben és az örökbecsű 4-6-os villamos társaságában értem el a Tour de Budapest befutóját. Jaj! Kihagytam a HÉV-et, ahol két, babakocsis kismamának is volt szerencsém segíteni a felszállásnál, mivel 60 évvel ezelőtt erre nem gondoltak a szerelvények tervezői. (Mármint arra, hogy a fiatal anyukák egyedül kell, hogy megoldják ezeket a helyzeteket) Naaa, de a legjobb momentum az volt, amikor egy rövid szakaszon, a múzeumhoz vezető úton, stoppolnom kellett. Hátizsákomban ott lapult a kartonpapír, "SKANZEN" felirattal, átvergődtem a 11-es főúton, aztán... indulhat a kaland! (Életem meghatározó stoppolása Szombathely és Kőszeg között valósult meg, hála egy barna wartburgos fiatalembernek, aminek következtében kijutottam Ausztriába egy próbajátékra...Hú, de régen volt... Lange her...) Na, de vissza a merész kalandhoz: Stoppal átszelni Szentendre-külsőt. (nem akármilyen filmcím. Khm...) Éppen elhelyezkedtem az út szélén, kicsit beleéltem magam, ha ez a szituáció nem a munkahelyem felé vezető úton lenne, hanem monnyuk'...Róma felé... vagy nem is... hanem...Na, ebben a pillanatban megállt mellettem egy autó és valaki kikiabál: - Hátte?! Hátra szállj be! És már mentünk is. Igen. Eddig tartott a kaland. De kedvet csinált egy következőhöz. Rettegjetek európai autósok! Jövök.

Do not stop me now!!!

Mm

Rövid üzenetet küldök a poltikusoknak határon innen és túl: Köszönöm, de nekem nem kell bemutatnotok, hogyan néz ki egy gyermekotthon. Vállalatvezetőként (támogatóként) jártam benne többször is, sőt dolgoztam másfél évig egy családi átmeneti otthonban is.(nem újdonság a fekália és a patkány látványa...) Köszönöm, de nekem nem kell mutogatni a 60 éves HÉV-szerelvényeket és ígérgetni, hogy "most már tényleg lecseréljük őket." Közlekedem rajtuk, bár a szentendrei vonalat éppen felújítják (a vagonokat pedig vandálok verik szét). Köszönöm, Magyarországon élek, ezeket én mind megtapasztalom. Saját bőrömön. Aztán... Nein, danke! Nem érdekel kedves Ursula von Leyen lelkesedése az európai űrprogramról, amikor a brüsszeli vízfejnek nincs víziója az oroszok agresszív, európai határait fenyegető, katonai lépéseire (pardon, van: "Nem akarjuk eszkalkálni a helyzetet... meg...Minden eddiginél többet költünk védelmi fegyverekre...") és széttárják a kezüket (lábukat?, a mindenesetre  hűtött irodájukban) arra a jelenségre, hogy Európa területe melegszik a legintenzívebben a földgolyón. Másfél fok melegedés? Oder 2 ?! Hűha..."De mi lesz a Volkswagen dolgozóival...meg a fenyegető szélsőjobbal??!! " Nem kell aggódnotok, nem kell bemutatnotok: elég, ha kimegyek az pesti utcára és látom a nyomort és elég, ha megnézünk egy Fradi meccset és érezzük a fenyegetést. (Az MLSZ szektorbezárással sújtotta Kubatovékat!!! Belerokkannak asszem") Szóval: nem és nem, köszönöm, látom, érzem, élem. Kedves Politikusok! Itt az idő, hogy Ti is kimerészkedjetek az emberek közé! A hétköznapi életbe.  Figyelem! Veszélyes terep.

Mm

Szombaton arra ébredek, hogy beindul egy flex, amit sűrű kalapácsütések kísérnek. A 120 éves bérház, ahol lakom, felsír fájdalmában. Jelenleg is két lakásfelújítás/átalakítás folyik, egyik - éppen fölöttem - tavaly december óta. A ház műemlékvédelmi védelem alatt áll. A patinás, gangos folyosón - 4 emelet -  16 légkondícionáló kültéri egység várja, hogy bekapcsolják és ontsa a zajt, valamit a meleget. Hja, Tamáskám, modern idők... De én azt érzem, hogy ez a méltóságteljes, valaha patinás ház ezt már nem tudja elviselni. Mi emberek? Könnyedén...Bedugjuk a "fülest" és sz@runk a világra. Valamelyik nap kényelmes tempóban átsétáltam az V.kerületen. Egyetlen célom volt, az Örkény Színház "megtekintése". Amíg a Kálvin térről odaértem, folyamatos építkezésekbe ütköztem. Kezdve a Magyar Rádió  épületének lerombolásával, a Síp utcában történő - beton !!! - társasház építésével, üzlet- és vendéglátóhelyek szétverésével és... maga a Madách tér is megújul...jelenleg olyan, mint egy TÜZÉP telep. De az Örkény Színház épülete - jelentem - stabilan áll. Ha jól tudom 80 éve. A zsinagógák (Dohány utca, Rumbach utca) méltóságteljesen állnak. Egyszer "megcsinálták" őket és nem kell évente, kétévente szétverni és újra összerakni őket. Büszke épületek. A társaik? Szerintem sírnak. Fájdalmukban. És akkor a növényekről egy szót sem szóltam... Barbárok vagyunk, emberek! Ez az igazi fájdalom.

Mm

Arról, hogy a magyar társadalom miért nem érdemel több figyelmet. A szentendrei HÉV helyett Budapest felé, pótlóbuszok közlekednek. Este jövök vissza, a meglehetősen gyéren kivilágított autóbuszpályaudvaron keresgélem a "pótlást". 4-5 jármű vesztegel a parkolóban, mindegyik zárva. Egy férfihez fordulok, aki nem tud (bár akar) segíteni, de aztán mégis: "elcsíp" egy volánegyenruhás embert , aki rázza a fejét és sietve elvonul. (utólag kiderül: ő lesz a sofőrünk!) Nézem a kiírásokat: Visegrád, Pilisszentlászló és...Békásmegyer H. Utóbbi a 8-as állomásról indul. Nem vagyok rest, megkeresem és lőn: 3-4 ember már várakozik (a busz még sehol). H azaz HÉV, hogy ez nem nekem miért nem volt világos...Majd jön az Ismerős Arc, a felvilágosítást nem adó buszsofőr, bevágja magát egy nagy járműbe és a 8-as állomásra kanyarodik (nem éppen a szegélyre, de kicsire nem adunk). beszállunk és kisvártatva elindulunk. (légkondicionáló nincs, vagy nincs bekapcsolva persze, de kicsire nem adunk). Mire Békásmegyerre érünk, szép lassan megtelik a csuklósbusz, ez kb. 35-40 embert jelent (ebből, szerintem 15-20, közepesen- vagy erősen ittas egyén, de kicsire nem adunk). Mintegy félórás kimerítő zötykölődés után beérünk a HÉV-állomásra és - láss csodát: ott áll teljes pompájában a szerelvény. - Na - gondolom - még 1 perc és az 50 éves jármű kényelmét élvezhetem, és már hazafelé tarthatok. Eilndulunk mindannyian az állomásra, hogy felszálljunk...amikor...amikor iszonyú hangerővel becsukódnak a kocsik ajtajai és a menetrendszerinti HÉV...elindul Budapest irányába, Az orrunk előtt...Sorsközösségbe kovácsolt minket az eset. 20 perc múlva jön a következő. A többség káromkodik , valaki iszik (és káromkodik), egy értelmiségi pár "méltatlankodik" és taxit szervez magának. Én?! Lehajtom fejem, megigazítom hátizsákomat és ennyit dörmögök magam elé: ennyit érdemlünk. Ennyi figyelmet.

Köszönöm a figyelmet,

Mm

Eleget téve egy kedves és spontán meghívásnak, néhány kellemes esti órát tölthettem el munka után Szentendre belvárosában. Lenyűgözött a Szamár-hegyi panoráma (bár nyilván észrevettem a barnuló növényzetet a Szentendrei-szigeten...), a kis lépcsők, macskaövek és a helyi kis kocsmák hangulata. Ehhez jön még: 25 fok és "polgári" népsűrűség. Hmmm. Meg is jegyeztem kollégáimnak, hogy "jó lehet itt élni..." DE... megtudtam, hogy a belváros egy "kirakat", turistaszezonban esélye nincs a helyieknek sétálgatni, iszogatni, erre esténként alig találni nyitvatartó helyet. "Itt mindenki bezárkózik. Különösen télen." Bezzeg tavasszal és nyáron annyira zsúfolt - programokban is !!! - a városka, hogy a helyiek inkább elmenekülnek, jellemzően a Balatonra...Értem. De még nincs vége: a város domboldali részét  nemes egyszerűséggel túlépítették. A családi házak helyét társasházak foglalták el, sem az úthálózat sem a közmű (elsőként Szentendre városában volt vizhiány a hőségnapok alatt) nem bírja el... Tömegközlekedés nem lehetséges, az 50 éves HÉV zsúfolt és 40 fokos, kerékpárút kizárt...a városvezetés "megosztott"...satöbbi. Hja. Értem.- hümmögtem. - Na, menjünk haza...Zárkózzunk be a biztonságos kuckóinkba. Ha szerencsénk van, azt a pár négyzetmétert nem zsúfoltuk túl... De egy utolsó kérdést engedjetek meg: mikor "élhető" ez a szép város?! - Hmmm. Például ma. - Hát akkor?! Carpe diem! 

Mm

Augusztus 20-án "visszafogottan ünnepelt" az ország. A fővárosban már egy hete közlekedési káosz (csak a szokásos...) alakult ki a tüzijáték előkészítése miatt és három, "kiemelt" helyszínre hirdettek meg nagy "bulit", Szent István király tiszteletére. (Ezt különösen a Margitsziget köszöni szépen, ami már csapágyasra van hajtva a turistáktól, a hőségtől és a betétes üvegekre vadászóktól) Na, de megvót' minden, amit elterveztünk, sőt csak néhány milliárdba került és még bőven maradt pirotechnika a következő évekre is. Éljen és hurrá! Az "ünneplők " után szeméthegyek, húgyfoltok és szárazság. De... csapattuk...Eddig rendben is volnánk. De a vihar is lecsapott. Igaz nem Budapestre, hanem Zebegényre, erre a kis magyar községre, a Duna partján. Nyomában kidőlt fák, tartós áramszünet, és sérült épületek, járművek. Ahogy kell: csapatta Jósisten az ostorát. "Vészhelyzet!" - írta a polgármester. Kerüljük el a települést , mert életveszélyes helyek alakultak ki, különösen a leszakadt vezetékek miatt. Rendben! De mivan ezen felül? Esetleg egy áramfejlesztő generátor, vagy az iskolában "népikonyha", vagy helyszíni szemle és tájékoztatás?! Nuku! A lakosok egymásnak adják tovább az információkat és kérnek segítséget a környéken lakóktól, "ahol, esetleg" már visszajött az áram. Tudják: az önkormányzat szegény, a képviselőtestület (naná!!!) megosztott, a kormány pedig egészen más dolgokkal van elfoglalva. Kipihenik a csapatást. Ez a qrva ország, be van csapatva. Bocsánat: csapva.

Mm