Rövid üzenetet küldök a poltikusoknak határon innen és túl: Köszönöm, de nekem nem kell bemutatnotok, hogyan néz ki egy gyermekotthon. Vállalatvezetőként (támogatóként) jártam benne többször is, sőt dolgoztam másfél évig egy családi átmeneti otthonban. (nem újdonság a fekália és a patkány látványa...) Köszönöm, de nekem nem kell mutogatni a 60 éves HÉV-szerelvényeket és ígérgetni, hogy "most már tényleg lecseréljük őket." Közlekedem rajtuk, bár a szentendrei vonalat éppen felújítják (a vagonokat pedig vandálok verik szét). Köszönöm, Magyarországon élek, ezeket én mind megtapasztalom. Saját bőrömön. Aztán... Nein, danke! Nem érdekel kedves Ursula von Leyen lelkesedése az európai űrprogramról, amikor a brüsszeli vízfejnek nincs víziója az oroszok agresszív, európai határait fenyegető, katonai lépéseire (pardon, van: "Nem akarjuk eszkalkálni a helyzetet... meg...Minden eddiginél többet költünk védelmi fegyverekre...") és széttárják a kezüket (lábukat?, a mindenesetre  hűtött irodájukban) arra a jelenségre, hogy Európa területe melegszik a legintenzívebben a földgolyón. Másfél fok melegedés? Oder 2 ?! Hűha..."De mi lesz a Volkswagen dolgozóival...meg a fenyegető szélsőjobbal??!! " Nem kell aggódnotok, nem kell bemutatnotok: elég, ha kimegyek az pesti utcára és látom a nyomort és elég, ha megnézünk egy Fradi meccset és érezzük a fenyegetést. (Az MLSZ szektorbezárással sújtotta Kubatovékat!!! Belerokkannak asszem") Szóval: nem és nem, köszönöm, látom, érzem, élem. Kedves Politikusok! Itt az idő, hogy Ti is kimerészkedjetek az emberek közé! A hétköznapi életbe.  Figyelem! Veszélyes terep.

Mm

Szombaton arra ébredek, hogy beindul egy flex, amit sűrű kalapácsütések kísérnek. A 120 éves bérház, ahol lakom, felsír fájdalmában. Jelenleg is két lakásfelújítás/átalakítás folyik, egyik - éppen fölöttem - tavaly december óta. A ház műemlékvédelmi védelem alatt áll. A patinás, gangos folyosón - 4 emelet -  16 légkondícionáló kültéri egység várja, hogy bekapcsolják és ontsa a zajt, valamit a meleget. Hja, Tamáskám, modern idők... De én azt érzem, hogy ez a méltóságteljes, valaha patinás ház ezt már nem tudja elviselni. Mi emberek? Könnyedén...Bedugjuk a "fülest" és sz@runk a világra. Valamelyik nap kényelmes tempóban átsétáltam az V.kerületen. Egyetlen célom volt, az Örkény Színház "megtekintése". Amíg a Kálvin térről odaértem, folyamatos építkezésekbe ütköztem. Kezdve a Magyar Rádió  épületének lerombolásával, a Síp utcában történő - beton !!! - társasház építésével, üzlet- és vendéglátóhelyek szétverésével és... maga a Madách tér is megújul...jelenleg olyan, mint egy TÜZÉP telep. De az Örkény Színház épülete - jelentem - stabilan áll. Ha jól tudom 80 éve. A zsinagógák (Dohány utca, Rumbach utca) méltóságteljesen állnak. Egyszer "megcsinálták" őket és nem kell évente, kétévente szétverni és újra összerakni őket. Büszke épületek. A társaik? Szerintem sírnak. Fájdalmukban. És akkor a növényekről egy szót sem szóltam... Barbárok vagyunk, emberek! Ez az igazi fájdalom.

Mm

Arról, hogy a magyar társadalom miért nem érdemel több figyelmet. A szentendrei HÉV helyett Budapest felé, pótlóbuszok közlekednek. Este jövök vissza, a meglehetősen gyéren kivilágított autóbuszpályaudvaron keresgélem a "pótlást". 4-5 jármű vesztegel a parkolóban, mindegyik zárva. Egy férfihez fordulok, aki nem tud (bár akar) segíteni, de aztán mégis: "elcsíp" egy volánegyenruhás embert , aki rázza a fejét és sietve elvonul. (utólag kiderül: ő lesz a sofőrünk!) Nézem a kiírásokat: Visegrád, Pilisszentlászló és...Békásmegyer H. Utóbbi a 8-as állomásról indul. Nem vagyok rest, megkeresem és lőn: 3-4 ember már várakozik (a busz még sehol). H azaz HÉV, hogy ez nem nekem miért nem volt világos...Majd jön az Ismerős Arc, a felvilágosítást nem adó buszsofőr, bevágja magát egy nagy járműbe és a 8-as állomásra kanyarodik (nem éppen a szegélyre, de kicsire nem adunk). beszállunk és kisvártatva elindulunk. (légkondicionáló nincs, vagy nincs bekapcsolva persze, de kicsire nem adunk). Mire Békásmegyerre érünk, szép lassan megtelik a csuklósbusz, ez kb. 35-40 embert jelent (ebből, szerintem 15-20, közepesen- vagy erősen ittas egyén, de kicsire nem adunk). Mintegy félórás kimerítő zötykölődés után beérünk a HÉV-állomásra és - láss csodát: ott áll teljes pompájában a szerelvény. - Na - gondolom - még 1 perc és az 50 éves jármű kényelmét élvezhetem, és már hazafelé tarthatok. Eilndulunk mindannyian az állomásra, hogy felszálljunk...amikor...amikor iszonyú hangerővel becsukódnak a kocsik ajtajai és a menetrendszerinti HÉV...elindul Budapest irányába, Az orrunk előtt...Sorsközösségbe kovácsolt minket az eset. 20 perc múlva jön a következő. A többség káromkodik , valaki iszik (és káromkodik), egy értelmiségi pár "méltatlankodik" és taxit szervez magának. Én?! Lehajtom fejem, megigazítom hátizsákomat és ennyit dörmögök magam elé: ennyit érdemlünk. Ennyi figyelmet.

Köszönöm a figyelmet,

Mm

Eleget téve egy kedves és spontán meghívásnak, néhány kellemes esti órát tölthettem el munka után Szentendre belvárosában. Lenyűgözött a Szamár-hegyi panoráma (bár nyilván észrevettem a barnuló növényzetet a Szentendrei-szigeten...), a kis lépcsők, macskaövek és a helyi kis kocsmák hangulata. Ehhez jön még: 25 fok és "polgári" népsűrűség. Hmmm. Meg is jegyeztem kollégáimnak, hogy "jó lehet itt élni..." DE... megtudtam, hogy a belváros egy "kirakat", turistaszezonban esélye nincs a helyieknek sétálgatni, iszogatni, erre esténként alig találni nyitvatartó helyet. "Itt mindenki bezárkózik. Különösen télen." Bezzeg tavasszal és nyáron annyira zsúfolt - programokban is !!! - a városka, hogy a helyiek inkább elmenekülnek, jellemzően a Balatonra...Értem. De még nincs vége: a város domboldali részét  nemes egyszerűséggel túlépítették. A családi házak helyét társasházak foglalták el, sem az úthálózat sem a közmű (elsőként Szentendre városában volt vizhiány a hőségnapok alatt) nem bírja el... Tömegközlekedés nem lehetséges, az 50 éves HÉV zsúfolt és 40 fokos, kerékpárút kizárt...a városvezetés "megosztott"...satöbbi. Hja. Értem.- hümmögtem. - Na, menjünk haza...Zárkózzunk be a biztonságos kuckóinkba. Ha szerencsénk van, azt a pár négyzetmétert nem zsúfoltuk túl... De egy utolsó kérdést engedjetek meg: mikor "élhető" ez a szép város?! - Hmmm. Például ma. - Hát akkor?! Carpe diem! 

Mm

Augusztus 20-án "visszafogottan ünnepelt" az ország. A fővárosban már egy hete közlekedési káosz (csak a szokásos...) alakult ki a tüzijáték előkészítése miatt és három, "kiemelt" helyszínre hirdettek meg nagy "bulit", Szent István király tiszteletére. (Ezt különösen a Margitsziget köszöni szépen, ami már csapágyasra van hajtva a turistáktól, a hőségtől és a betétes üvegekre vadászóktól) Na, de megvót' minden, amit elterveztünk, sőt csak néhány milliárdba került és még bőven maradt pirotechnika a következő évekre is. Éljen és hurrá! Az "ünneplők " után szeméthegyek, húgyfoltok és szárazság. De... csapattuk...Eddig rendben is volnánk. De a vihar is lecsapott. Igaz nem Budapestre, hanem Zebegényre, erre a kis magyar községre, a Duna partján. Nyomában kidőlt fák, tartós áramszünet, és sérült épületek, járművek. Ahogy kell: csapatta Jósisten az ostorát. "Vészhelyzet!" - írta a polgármester. Kerüljük el a települést , mert életveszélyes helyek alakultak ki, különösen a leszakadt vezetékek miatt. Rendben! De mivan ezen felül? Esetleg egy áramfejlesztő generátor, vagy az iskolában "népikonyha", vagy helyszíni szemle és tájékoztatás?! Nuku! A lakosok egymásnak adják tovább az információkat és kérnek segítséget a környéken lakóktól, "ahol, esetleg" már visszajött az áram. Tudják: az önkormányzat szegény, a képviselőtestület (naná!!!) megosztott, a kormány pedig egészen más dolgokkal van elfoglalva. Kipihenik a csapatást. Ez a qrva ország, be van csapatva. Bocsánat: csapva.

Mm

Szombat reggel, Zebegény, Mókus söröző. Kikérem "reggeli" italomat és a kerthelyiséggel szembenlévő árnyékos padra ülök. Mögöttem - nagyon halkan, de mégis... - csobog a Malom patak. 25 fok, néha egy-egy autó húz el, azok is lassan. Idilli kép. Aztán az egyik asztalnál felcsattan egy vörösképű "vállakozó" férfi. Nem idevalósi, ez hamar kiderül róla, mert folyamatosan - és trágár módon - ekézi asztaltársaságát, ahová "hölgyek" is tartoznak. Engem is irritál, pedig van közöttünk egy keskeny utca, hát még a többi,törzsi emberket. (egy hattagú család a sarokban reggelizik...) Aztán... (miután emberünk fokozza a hangerőt) az egyik törzsfőnök átszól a vállakozó embernek. Nem tudom mit, de betalál. "Hogy én... réééészeg?! Nem tudja, milyen hangos vagyok, amikor TÉNYLEG iszom..." - süvölti vissza és ránéz a barátaira. Ők nyugtatják. Aztán vált: - Mindenki a vendégem ! Mit isztok?! Hozom! - ordítja. A következő mondatot tisztán hallom a törzsasztaltól: - Nem kell a pénze! Csak beszélgetni szeretnénk! (biccent a többiek felé). De nem magával...Mielőtt kirobbanna valami "nagyobb" konfliktus, a vállalkozó telefonja megcsörren. Feláll és hangos beszélgetésbe bonyolódik a kocsma előtt. Vállakozótársa(?) fizet és a csendben várakoznak az idegesen gesztikuláló emberükre. A kocsmai törzsasztal lenyugszik. Ketten is rágyújtanak. Gondolom hamarosan megindul a szociológiai vitaműsor a magyar vállakozók "életéről". Nem tudom megvárni...De szeretem Zebegényt.

Mm

Kibírjuk? Piros figyelmeztetés!!! (villog a számítógépemen) Rendkívüli időjárási helyzet. De...mintha minket nem érintene a földi pokol. Közeli ismerősömék felkerekedtek Horvátországba, de nemigen tudnak kimozdulni a szállásról. Vörös riasztás van érvényben, 42 fok...Munkahelyemen, ahol zömében nyugdíjas, de legalábbis "elég idős" emberek dolgoznak, változatlan formában folyik tovább a "munka". Légkondícionáló hiányában őszintén csodálom, hogy még nemt történt egészségügyi katasztrófa.Kibírjuk? Persze...Én táppénzről figyelem a fejleményeket, nyilvánvalóan kockáztatva azt, hogy jövőre már nem hívnak visssza. Mert nem akartam kibírni az embertelen hőséget. Jártam Ozorán, ahol egy hét alatt két fesztiválrésztvevő is elhunyt. Néztem, ahogy egy anyuka próbálta meggyőzni hüpögő kislányát, hogy menjenk tovább a poros, forró úton. A kislány egy csoffadt fa/bokor árnyékából tiltakozott az erőltetett menet ellen. Nem hallottam, hogy miket mondott neki az édesanyja, de sandítom, hogy a "kibírjuk" szó benne szerepelt a mondataiban. Sok mindent kibírok. De az emberi butaságot, nehezen viselem. Igen. A hőség előcsalogatja a butaságot az emberekből. Nehezen bírom.

Mm

Sokat - talán túlzottan is sokat - olvasok/hallgatok mostanában a fenntarthatóságról. Hátralevő éveim miatt is érdekel, de gyermekeim jövője még fontosabb. Én ugyan jól érzem magam zebegényi "bunkeremben", de: 1. Ezért nem jár pénz 2. Néha-néha ki kell mozdulni innen is. Ezt tettem, amikor leballagtam - szigorúan keresve az árnyékos ösvényeket - a helyi boltba. A vásárlólistámon szerepelt a fogkrém is. "Kétségbesetten" láttam, hogy CSAK kétféle fogkrém volt kapható az üzletben!!! "Hogy mi?! Hol élünk?! - fortyantam fel. De aztán valami azt súgta: "Nézd meg jobban, fiam! Egyik hagyományos, a másik gyógynövényes. Milyet akarsz?!" Vettem egy Amodent-et. Működik...A drogériákban csak Amodentből van 4 féle, de lehet, hogy több...Kell ez nekünk? Oké. Ha beküldöd a kódot, nyersz egy terepjárót...De kell az nekünk?! De ha a terepjáró kódját is visszaküldöd... érted?!

Pep Guardiola nyilatkozik barcelonai lakásában. Ő több, mint egy sikeres futballedző. Egy bölcs ember. Őszintén elmondja, hogy "elfogyott az energiája". Meg kiderül az is, hogy évek óta fáj a háta, ezért nem tud(ott) sportolni. Meg a meccsek sorozata olyan, mintha "mindennap spagettit kellene egyél. Szereted, de..." De most marad ideje a családjára (édesapját külön említi, aki 95 éves), barátaira, gyökereire (katalán fickó, ott van a HELYE) Barcelonában. Elégedett embernek tűnik. Laza öltözet, barna póló, semmi tetkó meg ilyenek. Szimpatikus. Még azt is elhinném neki,hogy Amodent-et használ fogmosáshoz... Csak a fenntarthatóság elve miatt...

Mm

Valami van. A levegőben hőség, de ez nem elég: a kukákban bőség. Emberek tucatjai vadásznak a viszaváltható palackokra, a megélhetés reményében(???) 10 perc.múlva indul a vonatom, elhelyezkedem. Ez idő alatt 2 "palackbúvár", 1 sima kéregető és 1 süketnémát imitáló polgártársammal találkoztam. Egyik sem utazni jött, azt nem is kell mondanom. Tovább: mostanában reggelente átsetálok a Margit-hídon., 8 óra körül. A  száguldozó kerékpáros/rolleres csapatoktól távol tartom magam, a szigetről éppen akkor kiáramló, zacskót-zsákot-rozzant babakocsit és palackokat cipelő polgártársaimtol nem tudom. Igazából: nem is akarom. Csak ledöbbentenek ezek a szerencsétlen emberek. Egy olyan városban, ahol mindenki arról beszél, hogy jó lenne olimpiát rendezni. A dolgainkat rendezzük, kedves Döntéshozók. Mert ami a levegőben és a kukákban van, az toxikus és már-már elviselhetetlen.

Mm

A Dunakanyar, mint a hőkupola elleni védekezés: eddig bevált. Tegnap már eljutottunk a szomszédos "nagyvárosba" is. Vonattal tettük meg a 10 kilométeres távot, visszafelé egy nemzetközi express utasaival tölthettünk - várakozással  együtt - 20 percet. Én megértem, hogy sokat utaztak...meg fiatalok, de olyan természetességgel vetették le a sportcipőjüket és foglaltak el minimum két, - de inkább három helyet, mintha egy ötcsillagos szálloda királyi lakosztályában lennének. Végtelen unalommal , telefonjukat lezserül huzogatva/nézegtve néztek ki a fejükből, miközben elterültek a kékmintás kárpiton. Hol tanulták ezt? Nincs bennük valami minimális szociális érzékenység, hamár a "közösségi" hálókon lógnak?! Tisztelet a kivételnek: nincs.

Hazaértünk, már "vártak" állandó társainak: a kismadarak és a fekete macskák. Tudom, hogy nem szabad túletetni az állatokat, de kiadtam - magamnak - a parancsot: még egy kört mindenkinek! Jött a napraforgó, cuppant a pástétom és szelíd barátaink meguzsonnáztak. Néztem őket, ahogy egymás mellett falatoztak: ők EZT, hol tanulták? 

Vissza a természetbe! Amíg el nem pusztítjuk...

Mm