Hamar felfigyeltem arra a jelenségre, hogy mi magyarok, nem szívesen közösködünk honfitársainkkal. Ha az ember betér egy gyorsétterembe, azt általában azért teszi - gondoltam eddig - hogy valami friss, meleg ételt magához vegyen (van rá másik szép szavunk. bekapjon), oszt' továbbálljon. De nem mindig van ez így. Most nem beszélek azokról a polgártársakról, akik letelepszenek egy-egy asztalhoz és órákat töltenek el ott, hátizsákkal és kabáttal gondosan kibővített "fészkükben". Vannak más helyzetek, főleg ebédidőben: ekkor mindenki olyan asztalt keres, ami teljesen üres, s inkább állnak és állva esznek, mintsem leüljenek valaki mellé... Minap sikerült meggyőznöm egy hölgyet, hogy foglaljon helyet egy négyszemélyes asztalánál egyedül ülő ( s talán egyedülálló) embertársa mellé. Mikor pár perc múlva rápillantottam a helyzetre, ezt láttam: ül - kényelmesen - két középkorú hölgy, előttük a finom hamburger és a krumpli, és... beszélgetnek. Miután megették az ebédjüket, külön-külön távoztak az étteremből. Azt nem tudom, hogy mennyire voltak elégedettek, de azt láttam, hogy nem sérültek bele abba, hogy 10 percig egy másik magyar emberrel kellett egy asztalnál ülniük. Nekik sikerült, bátorítok mindenkit, hogy - ha ilyen adódik - ne szalassza el a lehetőséget. Jó étvágyat kívánok!

Mm