Kislányommal beugrunk egy ebédre az olasznak csúfolt, de mégis skandináv stílusban berendezett önkiszolgáló étterembe. Az már árulkodó volt, hogy rengeteg asztalon maradtak tálcák és tányérok, persze a rajtuk ragadt ételmaradékokkal. Biztos így van ez Nápolyban is...(bár a maffiának van embere arra, hogy eltüntesse a nyomokat. Szerintem...) Hamar sorra kerülünk, együtt rendelünk,kapunk egy kütyüt, ami jelzi az étel elkészültét. Udvariasan bekérezkedünk egy asztalhoz - miután átpakoltam a használt tálcákat egy másik, szintén maradékokkal teli helyre - és várunk. Ahogy ígérték, kütyü berreg, lányom boldogan vállalja, hogy kihozza az ételt, eddig: dolce vita. Igen ám, de csak az ő étele készült el, az enyémre még várni kell, mondja. No problemo, előfordul az ilyen. Ő eszik, én szorongatom a villogó kütyüt. Eltelik tovább 5 perc, aztán 10... lányom már jóllakott, amikor cselekvésre szánom el magam. A világító, de még nem berregő jószágot a kezembe tartva eljutok az ételkiadóhoz. A pultnál álló hölgyön látszik, hogy nagyon fáradt, ennek ellenére "utánanéz a rendelésnek". Grazie! Boldogan jön a válasszal: "Mivel sokan vannak az étteremben (igen?! ebédidőben, hogy a...?!) a konyha csak 45 percre tudta vállalni a kis rizottómat. Ebből még nem telt le 30 sem!" - mondja bágyadt mosollyal. -  45 perc egy rizottó?! - Kérem a türelmét! EKKOR szólal meg mögöttem egy arrogáns férfihang. - Bizony, bizony. Étterembe várni kell... És magabiztosan átszól a fejem fölött: - Én csak egy kanalat szeretnék kérni! Visszanézek az emberre, aki gondosan kerüli a szemkontaktust, de annál inkább akarná már az evőeszközt. Még egy halvány kísérletet tennék az éttermi munkatársnál, de ő már szolgálatban is van: - Sajnos uram, minden evőeszközünk kint van a vendégeknél. 5 perc múlva áll le a mosogatógép... - 5 percet kell várni egy kanálért?! Ekkor találkozik a tekintetünk, lassan ejtem ki a szavakat: - Bizony. Étteremben várni kell...

Nápolyban ezért már ölnek. Ciao, Vapia-No.

MM