Megtekintettem - régóta akartam - az angol, nyugdíjas (és özvegy) tanárnő történetét, aki 60 felett új dolgokat akar kipróbálni. Szexuális területen. Izgi', ugye? A filmet vígjáték és filmdrámaként tüntetik fel a portálok. Így is van rendjén, van benne humor és sok érzelem. "Furcsa" kapcsolatuknak köszönhetően, mindkét szereplő komoly önismereti kurzusnak veti alá magát. Szóval szép történet, számomra gyönyörű befejezéssel. De - mivel nem vagyok filmkritikus - miért írok most róla? Azért mert ezt a történetet csak Nyugat-Európában lehet eladni "true story"-ként.
Mindenütt máshol, jó esetben az utópia, vagy éppen sci-fi lenne a besorolása. Példának okáért: ha kis hazánkban egy tantestületi vezető nem Nizzába viszi el a "kiválasztottakat", hanem mondjuk erre a mozira az iskola tanári karát, nos.. Lenne miről beszélgetniük a film megtekintése után. Akár készülhetne róla egy dokumentumfilm is.
Sok mindent megmagyarázna a döntéshozóknak és - gondolom - újra felkorbácsolná az érzelmeket a pedagógusok között.
Pedig... Olvasva a rövid visszajelzéseket az alkotásról CSAK EGY történet. Persze: "Szép és megindító!" meg "60 felett mindenkinek látni kell!" "Egy tragikomédia, amit nem szívesen viszel haza."
Igen. Egy történet egy polgárosodott, jóléti és korántsem tökéletes társadalomról. Nem is olyan nagyon messze kis hazánktól.
Mm
