Némi meglepetésemre felhív egy volt kollégám. (évekig voltam a közvetlen főnöke) Miután letudjuk az udvariassági köröket, lelkesen mesélek neki új munkahelyemről. Ő hallgat. majd közli: - Tamás, ez most vicc, ugye?! Egy gyorsétteremben vagy, részmunkaidős alkalmazott...Tudod, ez nem is vicc, hanem...tragédia.

Miután ily' kedvesen behatárolta az irodalmi műfajt. átveszem a szót: - De hidd el, hogy jól érzem magam ! És sorolom azokat az érveket, amik ez a "jólléti" állapotomat okozzák. Hallgat. No jó, gondolom: - Veled mizújs' munkafronton? Sóhajt. - Változatlan, Idióta főnök, problémás partnerek... de jól keresek. Hm. - Akkor ez egy magyar valóságshow... - Nem értem...- Hát olyan helyzet, amiben sokan vergődnek, de nem akarnak kiszállni. Nehogy tragédia történjen velük... - Hogymi'? - Hát az, hogy kevesebbet  keresnek, de... Közbevág: - Tamás, nem jársz te túl sokat színházba? - Színházból sosem elég! - Ritkán jutok el...- Ühüm. Hát akkor... - Hát akkor, a legjobbakat és remélem találsz rendes munkahelyet... - Ez, ugye, most tényleg vicc volt...

Hát így...Manapság ki érti a vicceket?!

Mm