...amíg el nem lopják. Az ajtó elől. Pontosítok: lassan két hónapja rendelek ebédet, otthoni kiszállítással. A futárhölgy kedvesen bejelentkezett nálam telefonon, elmondta, hogy reggel hat óráig mindig megérkezik a kétfogásos menü. Menő! Így is volt múlt hét péntekig, amikor is félálomban hallottam a "szokásos" zajt: megérkezett a csomag. Nyam-nyam. Kevéssel hét óra után azonban hiába kerestem az ajtó előtt a meleg betevőt, nem találom. Nosza, hívom a szállítót, aki közli, hogy ma pontban fél hatkor érkezett hozzám és még a házmesterrel is összefutott kifelé menet. Tehát: ELTŰNT az ebéd. Ezért írtam egy kis tájékoztatót a lépcsőházi faliújságra, amiben természetesen rögzítettem, hogy: 1. Nem vádolok senkit. 2. Nagyon nagy biztonsággal megállapítható, hogy valaki ellopta a pénteki ebédemet, ezért nem árt az óvatosság a társasházba jövet-menet. Az irományt két napig hagytam "hatni", aztán eltávolítottam. Örömmel jelentem: megpezsdült körülöttem az élet! Az eddig inkább passzívnak mondott lakótársak is megtaláltak mondanivalójukkal: az egyik magabiztosan kijelentette, hogy "biztos, hogy a kutyás lakók egyike vitte el, mert így olcsóbban eteti azt a büdös jószágot." Egy idősebb hölgy pedig - miután megtudtam tőle, hogy neki 3 diplomája is van - megdicsérte kiáltványom határozott, de humoros stílusát. Leginkább annak az úriembernek a véleménye tetszett, aki alaposan kikérdezett az esetről, majd kalapját levéve, fejét csóválva ennyit mondott: "Na de ilyet!" És elment. Szerintem a tolvaj határozottan jót cselekedett: egyrészt bizonyára jól lakott, de ezen felül "lebeszélt" a kétfogásos ebédekről (mert nem kívánok többet rendelni) és elérte, hogy a lakóközösség hozza a magyar átlag életérzést: "Egy kicsit mindenki rossz, kicsit mindenki gyanús."

Mm