Döbbenten olvastam, hogy folytatódik a Győzikesó'. Nyilván azért, mert a kereskedelmi csatorna felismerte: van rá igény. Miként a rövid híradásokban megjelenő háborús és tragédiákkal teli beszámolókra,az óriásplakátokon megjelenő "magyarellenes" üzenetekre meg ... folytassam? Ti és MI. És aki nem velünk, az bizony... másik kasztba tartozik. 

Na, ennyi lelki alapmuníció után megtekintettem a Származás című filmet, harmadmagammal a Művész moziban. Körülbelül a negyed órával a film kezdete után kezdtem el SÍRNI és ez a folyamatos - belső - zokogás kitartott a film végéig. Soha, semmikor nem kavart fel lelkileg egy film, mint ez - az amerikai betétektől túltolt - dokumentarista, arcab@szó alkotás.

Kóvályogtam a mozi közösségi területén. Közben néztem a monitorokon, az új filmeket promotáló bejátszásokat. 

A Győzikesó nem volt köztük. Megnyugodtam. Valamelyest. Kimentem a körútra... Majd, kisvártatva vissza a moziba.

Leültem egy kanapéra és iszogattam. Védettnek éreztem magam. Nem akarok kimenni. Túl nagy a kontraszt.

Tudom, hogy velem van a baj.

Mm