Nagyon bölcs ember az, aki tudja - de inkább érzi - mikor kell valamit abbahagyni. A többség általában túltolja a dolgokat, ami kiégéshez, betegségekhez vagy éppen "arcvesztéshez" vezet. Nézzünk néhány példát: nem vitás, hogy Cristiano Ronaldo korszakos zseni. Többen féltették, amikor 36 évesen a világ legerősebb bajnokságába igazolt, ahol meccsről-meccsre bizonyítani kell a csapatba kerüléshez. Neki ez nem sikerül. Mit csinál? Hisztériázik, bevonul az öltözőbe, dehonesztálóan nyilatkozik edzőjéről. Mire számíthat a derék portugál? Mire emlékeznek majd a szurkolók? Miért nem tudja elviselni, hogy MOST vannak nála jobb labdarúgók a csapatban? Miért? Miért nem? Van egy válaszom, amit a következő "jelöltről" szóló újságcikkben találtam: jellemhiba. Donald Trumpról nyilatkozzák  egyre többen, hogy jelleme miatt még a republikánus szavazókat is megosztja. (nem beszélve arról, hogy a demokratákat pedig mozgósítani "képes"). Donald közelít a nyolcvanhoz, az élet sok mindennel megajándékozta, a többit pedig megvette magának... Úgy tűnik a józan ész nem volt ezek között. Az "abbahagyás művészete", a belátás képességén alapszik. (milyen szép a magyar nyelv...) Azt tapasztalni a világban, (csak a klímaváltozást vegyük alapul), hogy az emberek szeretnek vakon élni. Csak a saját hatalmuk, szerepük és/vagy vagyonuk a fontos, ami körülöttük történik az jó esetben másodlagosan. Rossz esetben pedig: "mindenki hülye ,aki szembe jön velem az úton."

Adódik a kérdés: vajon ki tudja meggyőzni ezeket az embereket, hogy - IDŐBEN - kellene cselekedni. Leállni, változtatni, nem csak nézni, hanem (be)látni dolgokat.

Szerényen segítek. Így kezdődik a gondolatmenet: " Az elmúlt napokban átgondoltam azokat a történeteket , amiknek szereplője voltam. Úgy gondolom, hogy le kell vonnom bizonyos konzekvenciákat..."

Mm