Kezdem a jó hírrel, naná, hogy a magyar sport világából: neeeem, nem a megújuló Hungaroring a téma. Az erre szánt milliárdok - a'la Liszt Ferenc Repülőtér - megtérülnek. Valamikor. Ezt mondják. Elhiszem. Szóval az "igazi" jó hír: bemutatta új mezét a Puskás Akadémia labdarúgó csapata. Úgy tudom, pár száz néző kíváncsi a mérkőzésekre a Fejér megyei településen. Nem tom', hány embert rázott fel a hír a nyári kánikulában: lila-rózsaszín árnyalatban "tisztelegnek" az új szponzor előtt, aki nem mellesleg a klubtulajdonos bankja. Ez nem irónia kérem! Ez így teljesen rendben lévőnek látszik. Az egy picit ironikus, hogy az európai kupaszereplő Felcsút ellenfele, az ukrán FC Dnyipro, időközben megszűnt létezni, így a magyar csapat még nem tudta megmutatni magát az új dresszben. De - még egyszer - ez így korrekt és rendben lévő: így működnek a profi csapatok Nyugat-Európában. De - állítólag - ebben a régióban működnek a légkondicionálók is a kórházakban, kapnak vizet a buszsofőrök a pihenőkben és viszonylag kevés postás hal meg munkavégzés közben. "Mediterrán ország lettünk, meg kell tanulnunk átállni!" - mondja egy jól értesült államtitkár. Milyen igaz. Kezdetnek ez a program is megteszi: tartós melegben tessék kimenni a Hungaroringre vagy a Liszt Ferenc Repülőtérre. Garantált a hűtött belső levegő, kényelmes ülőhelyek, s még jó illatok is fogadják az idelátogatókat. Tessék venni egy szendvicset 5000 forintért, az 1000 forintos kávé mellé. Garantálom: ki fogja élvezni minden cseppjét/morzsáját. Fontos: a mellékhelyiségek tiszták és ingyenesek! (Mekkora luxus...) Grasszáljon le és fel, élvezze a tágas tereket, az ajándékboltok választékát. Igen, igen. Az igazi ínyenceknek már - a reptéren adómentesen - megvásárolhatják a Puskás Akadémia új pólóját is. Vegye meg és fel, nézegesse magát! Szelfizzen, kérem! Köszönöm. És most jön a rossz hír: a biztonsági emberek - diszkréten - előbb-utóbb távozásra szólítják fel érvényes belépőjegy/repülőjegy hiányában. De...Milyen tartalmas és pihentető nap volt, ugye? És... nem kell emiatt elhagynia az országot. Csipetnyi luxus, elérhető közelségben. 

Mediterrán Magyarország! Így szeretlek!

Mm

Miniszteri szinten foglalkoznak kis hazánkban a következő problémával: hány százalék narancsot tartalmaz a magyar üzletekben forgalmazott Fanta üdítőital, görög társához képest ? Ha bebizonyosodik a felvetés - jelesül: kevesebbet! - komoly bírságra számíthat a gyártó ! - ígéri az elszánt, vezető politikus, aki már "nekiment" jónéhány multinak. Have fun! Izgatottan várjuk a végeredményt! De... lenne néhány javaslatom ehhez kapcsolódóan: ne csak a Fantákba "nézzünk bele". Ne legyünk szemérmesek! Tekintsünk bele a nyugat-európai polgárok pénztárcáiba is, nézzünk meg egy közpénzből fenntartott intézményt - mondjuk egy kórházat - Ausztriában. Tovább: utazzunk a magyar sportújságírók által kikezdett Deutsche Bahn járatain, vagy "csak" térjünk be egy olasz/francia/angol kávézóba, ahol nem kell elnézést kérned, ha rendelni akarsz valamit...

Én elnézést kérek, ha valakit megbántottam ezekkel a soraimmal. Azt akartam mondani: ha ennyire fontos az agyoncukrozott üdítőital összetétele, legyen egy - picit - fontos az is, hogy és miként ÉLNEK (és halnak) az emberek az átforrósodott és átpolitizált Kárpát medencében...

Haverok, Buzik, Fanta! 

Magyarország, így szeretlek.

Mm

Két társadalmi osztály van a világban, így Franciaországban is: a szegények és a gazdagok. Michel Houllenbecq adja főhőse szájába ezt a mondatot legújabb regényében. Vitába szállnék a francia zsenivel: az ottani viszonyokat nem ismerem, de a magyar társadalomnak tanúja és egyik túlélője vagyok. Kis hazánkban 3 csoport van: az említett gazdagok (érdekes a politikusokat szinte kivétel nélkül idesorolom. Ugye még a parányira zsugorodott párt, a Momentum Donáth Annája sem veti meg az Audit, ha vidéki utazásra adja (adta) fejét). Aztán vannak a szegények, akik - mint jómagam - "valahogy" a víz felszínén tartják magukat és vannak a mély szegénységben élők. Nos az ő csoportjuk reprezentálja magát az élelmiszerüzletek palackvisszaváltó automatáinál. Több táskányi, zsáknyi palackkal (főként sörös dobozzal) érkeznek és kitartóan tömik a gépeket, mint egy elszabadult szerencsejátékos a félkarú rablót. Külön technikát is kifejlesztettek az 50 forintos haszon reményében: a horpadt dobozokat nemes egyszerűséggel felfújják. Ehhez egy határozott, nagy erővel történő "befúvás" szükségeltetik, ezzel rendelkeznek is a rutinosnak tűnő polgárok. Van két kiegészítő tevékenység is: egyik - általában gyerekek - a hosszú sorban álló, egyre türelmetlenebb vásárlóktól próbálja elkérni a csomagját (kevés sikerrel, de néha bejön), a másik csoport pedig a kidobott dobozokat túrja a szemetesben, hátha talál még megmenthető portékát. Hol voltak eddig ezek a honpolgárok? - kérdezhetnénk. Nem tom'. Azt tudom és érzem, hogy egyre több magyar ember szorul ilyen és ehhez hasonló pénzszerzésre, mert mély szegénységben élnek. Idővel persze nem kizárt, hogy létrejön még egy társadalmi réteg is: a nagyon gazdagok csoportja. Ide csak üveges Perrier-t iszogatva lehet belépni... 

Ugye, Mossieur Houllenbecq?

mm

Meleg van. Nagyon. Légkondicionáló berendezés híján takarékos üzemmódban működöm. Melegben is lehet olvasni, meditálni, jógázni. És inni. A munka "annyira" nem foglalkoztat. Majd benyújtok én is - a családi parlament elé - egy pótköltségvetést és olcsó kínai hitelekkel (ételekkel) kibírom ezt a pár hetet. Igen. Kevesebbet fogyasztok, mint eddigi életem során bármikor. Nézegetem az ökológiai lábnyomomat, hááát...nem számottevő. Meg hát...ameddig hatvan-, hetven-, nyolcvanéves kőgazdag, magukat politikusnak nevező emberek döntenek az emberiség sorsáról, addig nincs kétségem: hamar elpusztulunk. Mert majdnem mindenki - Greta Thunberg például nem... - a gazdasági növekedésről beszél, a hadiköltségek emelkedéséről, a szélsőjobb "szükségszerű" erősödéséről, satöbbi, satöbbi. Oktatás? Környezetvédelem? Egészségügy? Na utóbbiról egy jó (inkább reális) történet, íme: bejelentkeztem egy vizsgálatra a magyar ÁLLAMI ellátó rendszerbe. Nem nyafogok: szinte azonnal felvették az intézményben a telefont és már kaptam is az információkat: 2025. január 12. 20 óra. Vigyek magammal ételt-italt, tisztálkodó szereket, "megfelelő" ruházatot, poharat, és 3000 forintot, amit a vizsgálathoz használt egyik eszköz beszerzési ára. Ja és TB-kártyát , valamint (fontos dolog következik ) a kinyomtatott beutalót. Mert digitálisat nem fogadnak el. Jó. Arra gondoltam, hogy a fent említett "szépen idősödő" politikusokkal is hasonló lehet a helyzet: a hosszú várólisták miatt csak későn kapják meg a diagnózist: már nem teljesen beszámítható, de hatalmukhoz gőgösen ragaszkodó, realitásérzéküket teljesen elvesztő "államférfiak. Ehhh. Nézzük meg inkább a gyógyító sporthíreket: teljes cikkben számol be a szaksajtó a Debrecen felkészülési meccséről. A másodosztályú, bolgár ellenfél ellen nem sikerült a gólszerzés, de a lap kiemeli: Dzsudzsák kétszer is (!!!) eltalálta a kapufát. 

A világ rendje helyre állt. Legalább itt, a forró Európában...

Mm

"Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész?!" (Hobo fordításában...) Nem irigylem az amerikaiakat. A viszonylagos jólét mellett van elég problémájuk, sorolni is nehéz: a drogok mindenképpen ott vannak a dobogón, de a liberális fegyverviselés (és használat) is több száz - többnyire ártatlan - áldozatot szed évente az USA-ban. Ám új(?) veszélyhelyzet is kezd kialakulni: hamarosan elnökválasztást tartanak az országban. A két jelölt már régóta ismeri és pocskondiázza (asszem' ez az eufemizmus...) egymást, de most a célegyenes elé érnek. Trump a "békecsináló", aki 24 óra alatt leállítja az orosz-ukrán háborút, de egy nap sem kell neki, hogy kirobbantson egy új amerikai polgárháborút. Picit ambiciózus, hatékony, kellően szerény és jó önismerettel bíró, 77 éves, elszabadulni készülő (atomtöltettel bíró) ágyúgolyó. Szerintem nem jó ennek az embernek a közelében lenni sem. Vissza is küldhetnék Donaldot a választók a golfpályákra (a bírók pedig a börtönbe), ha lenne egy alternatíva. Egy ember, egy vezető. Joe Biden az VOLT és leélte az életét hazája szolgálatában. Higgyük el neki. De most, amikor a stábja azon izgul, hogy eljut-e a pulpitusig, majd ott, beszéde közben, mikor és hányszor fagy le, összekeverve Macron elnököt a makarónival, akkor biztos, hogy ő akar még 4 évig a világ vezető katonai hatalmának első embere lenni?! Kérdezzük már meg tőle (elvégre NATO-partnerek vagyunk...persze D. Trump ez ellen még tehet valamit...): "Hey Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd hova mész?!" S erre csak egy helyes válasz lehetséges tőle, Hobo után, még szabadon:  

"Érzem mennem kell már, ó a szabadság vár rám. 
Igen, mennem kell már, ó a szabadság vár rám. Óh!"

Tedd le a fegyvert Joe, jó?! Right now!!! Thank you!

Mm

Csütörtök délután, Thököly út, NEM zöld övezet, zúgó trolik és fújtató buszok, kellemes 33 fok. Pénzt akarok kivenni egy automatából, de csak akkor veszem észre, hogy nem vagyok egyedül, amikor belépek a bankfiók előterébe. Idős hölgy idegesen és türelmetlenül küzd a géppel. - Nem megy! - fordul hozzám kétségbeesetten. - Nem működik az automata? - kérdezem, de látni vélem, hogy nem ez a gond. - Segíthetek ?  Végignéz rajtam és dönt. - Igen. A problémát hamar orvosoljuk, a hölgy távozik és megköszöni a segítséget. Na, a polgári Európa-bajnokságon szereztünk egy (jó) pontot. Továbbsétálok és észreveszem, hogy egy fiatal anyuka két gyerekkel és egy babakocsival próbál kijutni egy pékségből. Odalépek, kitámasztom az ajtót, a család kijön, mosolygás és köszönet, jómagam pedig beköszöntem a pult mögött álló eladónak: - Kezit csókolom, régen találkoztunk!  Elmegyek, de még hallom, hogy visszaköszön: - Jó napot kívánok. Hűűű! Nem tudtam, hogy a polgári Európa közepe éppen a Thököly-Hermina sarkon található... 2:0. Teljesen felbátorodva lépek le a zebrára, amit nagy lendülettel közelít meg kerékpárjával egy futár. Magyar, férfi. Előbbit onnan tudom, hogy rám szól. - Halaggyá' má' a qrva' anyád! És dühösen kikerül. Csak annyit tudtam kinyögni piciny számon, hogy: - Bocs! És beírtam a csúnyán bekapott gólt. 2:1. Ezután már "csak" arra figyeltem, hogy megőrizzem az eredményt: nem kerestem kapcsolatot embertársaimmal. Így adtam magam haza. Otthon fújtam egyet és megállapítottam: ez egy nehéz meccs volt. Alig győztem.

Mm

Mi, magyarok hajlamosak vagyok a borongásra. Az állam nem szolgáltat, az utcák szemetesek, a boltban bunkó a biztonsági őr, meg különben is: meleg van és drágaság... Azonban mielőtt kinyitnánk a bicskánk, a gázcsapot, vagy a padlásajtót (vagy mindezt egyszerre), érdemes megtekinteni a sporthíreket. Azon belül is a labdarúgó Európa-bajnokságról szólókat. Itt nincs helye a szomorúságnak! Például a remek tollú újságíró le merte írni, hogy a magyar továbbjutás másodlagos, mert "sokkal fontosabb", hogy a játékosok, a kapitány és a szurkolók kohéziója megmaradjon és a világbajnoki selejtezőkön is "zúgjon a Ri-a, Ri-a, Hungária..." Hát igen...Aztán mielőtt bárki kritizálná a kormányt: a mai, stuttgarti mérkőzésre több, mint 2000 honfitársunk kért és kapott konzuli védelmet, a szurkolók "vonulása" rendben, szervezetten zajlik és jó néhány politikus - köztük 4 miniszter is és persze a miniszterelnök úr is - fáradságot nem kímélve a helyszínen tekinti meg a skótok elleni találkozót. Az üzenet -számomra - egyértelmű: itthon minden rendben van, kicsit segítsünk be a hanyatló német társadalmi és gazdasági folyamatokba. Személyesen, naná!

És a végére a magyar humorról: egy sportújságíró szakember hosszú cikkben ecsetelte, hogy az egyik mérkőzés után (nézőszám: 62 000), több, mint 10 percet (!!!) késett a stadion közvetlen közeléből induló vonat.

Hát igen. Aki hozzá van szokva a Magyar Államvasutak precíziós rendszeréhez, szorgalmasan csóválja piciny kis fejét, látva a széteső nyugati állapotokat.

Tehát javaslatom a következő: ha egészségesek kívánunk maradni, fogyasszunk minél több, friss sporthírt!  Minden nap!

Danke sehr!

Mm

Az ünnepi könyvhéten jelent meg dr. Csernus Imre legújabb kötete, A magyarok címmel. Ennek kapcsán olvastam a szerzőről cikkeket, hallgattam riportokat a médiában. Csernus azt állítja, hogy a magyarok nem bátrak (más szerint bátorak) és elfogadják a "sorsukat", biztonsági kapaszkodókat keresve. Nem küzd, nem kísérletez, nem spontán, hanem: magyar. Itt vitába szállnék a mesterrel: közel egymillió honfitársunk keresi külföldön kenyerét. Szerintem közülük nagyon kevésnek volt kikövezve az útja. Ők a küzdelmet választották, a hazai - relatív-  biztonság és "kussolás" helyett. Boldogok vagy sem, bejött nekik vagy sem? Ebben a kontextusban majdnem mindegy. Ők bátrak voltak. (vagy ahogy az "Itthoni"magyarok mondják: - Megpróbáljuk... aztán... meglátjuk... ) Na, szóval van egymillió kalandozó, bátor magyar a világban, doktor úr. Amiben pedig teljesen egyetértek a magyar pszichológia megmondó emberével az a következő: minden nap dolgoznunk kell magunkon, ahhoz, hogy az életünk mi irányítsuk. Könnyű elcsábulni, könnyű felvenni régi szokásokat ("Ennyi még belefér..."), a mai fogyasztói társadalom úgyis a könnyebb utat keresi mindenben. (lásd: fogyás). Az eredmény: visszaesés. Csernussal szólva: - Qrvára' megint a pofádra esel, és kezdheted elölről. De egyre nehezebb lesz.

Eeegen. Most megyek épp antikváriumba. Kafka mellé egy régi Csernus könyv? Húú, de bátor húzás lenne...

Mm

Este fél nyolc, belváros. 50-60, zömmel középkorú ember között várom sor(s)om: be tudok-e jutni az Örkény Stúdió előadására? A boldog, jeggyel rendelkező nézősereg tagjai visszafogottan várakoznak az előtérben: nincs büfé, nincs mobilnyomogatás, de van helyette kulturált zsibongás, emberi hangok. Hallgatám, hallgatám, de jön a kedves jegymester és gyengéd empátiával közli: "Mindenki eljött. Sajnálom." Én is. Hazaindulok, gyalog. A Király utca és környéke már üzemi hőmérsékleten: erős alkoholok, ledér, gyenge nők, zene, néhány hómlesz' és taxik. Irányt váltok: az Operaház felé rövidítek. A bezárt Balettintézet előtt hangos zenével egybekötött, zártkörű (bisssztonságiőrőkkel' védett) állófogadás. Háát, nem túl őszinte a légkör, sok embernek van nyaki-törzsi merevedése, jobb kézben telefon, a balban koktél és beszélgetnek(?), kissé túlkiabálva a zenét... Have fun!  Kisebb tömeg gyűlt össze a Luis Vuitton üzlet előtt is, de most nem  a kétmilliós kutyapóráz a szenzáció, hanem az Operaház mellé kiállított Cybertruck. Csinosnak mondott host-ok és hostess-ek pakolnak össze, de van aki még aktív, hát megkérdezem tőle, rámutatva a - számomra - Mad Max világát idéző , borzalmasan randa járműre: - Most tudok rendelni belőle, esetleg van más színben is? De aztán el is szégyellem magam... már megin' ripacsban nyomom. Nyomom hát tovább talpaimat, hatodik kerület, kicsi éttermek, nagyszerű hangulat... Aztán Bajcsy...a hangulat már nem annyira... de még akár jó is lehet... Pár lépés a Nyugati aluljáró. Végállomás. Ide be tudok jutni. Nem Polgár Csaba a rendező, hanem az ÉLET. Órámra nézek: Negyed kilenc. Egy felvonást/félidőt kaptam Pesttől. Komolyan mondom: jó volt.

Függöny.

Mm

Tuskómarás. Igen, van ilyen nevű szolgáltatás Magyarországon. Hirdetik is bőszen, engem, mint zebegényi kiskert tulajdonost ért el az online-marketing csápja. Korrekt árak mellett, erre kifejlesztett gépparkkal szedik ki a tuskókat a földből. Miért propagálom ezt a tevékenységet? Mert tegnap egy művészmoziban valami hasonlót tapasztaltam, aminek - akkor - még nem tudtam nevet adni...

Történt, hogy egy körülbelül 50 főt befogadni tudó teremben 20-25 ember várta a film kezdetét. Pár perccel a vetítés előtt érkezett egy ötvenesnek és ápoltnak tűnő hölgy, aki helyett foglalt egy - az átlagosnál - jobban kiöltözött, harmincas pár mellett. Egyre hangosabb szóváltás alakult ki közöttük, melynek végén az idősebb hölgy felháborodva felpattant helyéről és közölte velünk (nézőtársaival), hogy: "Ezek nem engedik meg, hogy leüljek melléjük." Pár másodperces szünet után egy másik pár, az utolsó sorból meginvitálta a hölgyet egy üres székbe, amit ő - feldúltan - el is foglalt. Jó. Ennyi (talán?!) belefér. Igen ám, de ahogy elkezdődött a vetítés, egy, késve a terembe érkező emberfia azonnal az előbb vitatott helyet vette célba a kirekesztő pár mellett. Be is indult hamarosan a veszekedés, de EZ a néző ragaszkodott a helyéhez. Már-már botrányba fulladt az esemény, amikor a szomszédmentes üléshez ragaszkodó pár férfi tagja tüntetőleg felállt (közben már ment a film persze...) és az első sorba vonult. Hamarosan követte - villogó mobiltelefonnal a kezében - párja is. Helyre állt a rend? Nem! Az első, sértett hölgy - az utolsó sorból - ütemes tapsolással és "'bravózással" üdvözölte a szituációt.

Nehezen tudta ráhangolódni ezek után a filmre, amelynek a címe "A vendégek" volt. A művészmoziban lejátszódó jelentnek, pedig ma a "Tuskómarás" címet adtam. 

Még egyszer: a film angol volt, 2017-ből. A jelenet magyar, napjainkból.

Mm