Két társadalmi osztály van a világban, így Franciaországban is: a szegények és a gazdagok. Michel Houllenbecq adja főhőse szájába ezt a mondatot legújabb regényében. Vitába szállnék a francia zsenivel: az ottani viszonyokat nem ismerem, de a magyar társadalomnak tanúja és egyik túlélője vagyok. Kis hazánkban 3 csoport van: az említett gazdagok (érdekes a politikusokat szinte kivétel nélkül idesorolom. Ugye még a parányira zsugorodott párt, a Momentum Donáth Annája sem veti meg az Audit, ha vidéki utazásra adja (adta) fejét). Aztán vannak a szegények, akik - mint jómagam - "valahogy" a víz felszínén tartják magukat és vannak a mély szegénységben élők. Nos az ő csoportjuk reprezentálja magát az élelmiszerüzletek palackvisszaváltó automatáinál. Több táskányi, zsáknyi palackkal (főként sörös dobozzal) érkeznek és kitartóan tömik a gépeket, mint egy elszabadult szerencsejátékos a félkarú rablót. Külön technikát is kifejlesztettek az 50 forintos haszon reményében: a horpadt dobozokat nemes egyszerűséggel felfújják. Ehhez egy határozott, nagy erővel történő "befúvás" szükségeltetik, ezzel rendelkeznek is a rutinosnak tűnő polgárok. Van két kiegészítő tevékenység is: egyik - általában gyerekek - a hosszú sorban álló, egyre türelmetlenebb vásárlóktól próbálja elkérni a csomagját (kevés sikerrel, de néha bejön), a másik csoport pedig a kidobott dobozokat túrja a szemetesben, hátha talál még megmenthető portékát. Hol voltak eddig ezek a honpolgárok? - kérdezhetnénk. Nem tom'. Azt tudom és érzem, hogy egyre több magyar ember szorul ilyen és ehhez hasonló pénzszerzésre, mert mély szegénységben élnek. Idővel persze nem kizárt, hogy létrejön még egy társadalmi réteg is: a nagyon gazdagok csoportja. Ide csak üveges Perrier-t iszogatva lehet belépni... 

Ugye, Mossieur Houllenbecq?

mm