Az ünnepi könyvhéten jelent meg dr. Csernus Imre legújabb kötete, A magyarok címmel. Ennek kapcsán olvastam a szerzőről cikkeket, hallgattam riportokat a médiában. Csernus azt állítja, hogy a magyarok nem bátrak (más szerint bátorak) és elfogadják a "sorsukat", biztonsági kapaszkodókat keresve. Nem küzd, nem kísérletez, nem spontán, hanem: magyar. Itt vitába szállnék a mesterrel: közel egymillió honfitársunk keresi külföldön kenyerét. Szerintem közülük nagyon kevésnek volt kikövezve az útja. Ők a küzdelmet választották, a hazai - relatív-  biztonság és "kussolás" helyett. Boldogok vagy sem, bejött nekik vagy sem? Ebben a kontextusban majdnem mindegy. Ők bátrak voltak. (vagy ahogy az "Itthoni"magyarok mondják: - Megpróbáljuk... aztán... meglátjuk... ) Na, szóval van egymillió kalandozó, bátor magyar a világban, doktor úr. Amiben pedig teljesen egyetértek a magyar pszichológia megmondó emberével az a következő: minden nap dolgoznunk kell magunkon, ahhoz, hogy az életünk mi irányítsuk. Könnyű elcsábulni, könnyű felvenni régi szokásokat ("Ennyi még belefér..."), a mai fogyasztói társadalom úgyis a könnyebb utat keresi mindenben. (lásd: fogyás). Az eredmény: visszaesés. Csernussal szólva: - Qrvára' megint a pofádra esel, és kezdheted elölről. De egyre nehezebb lesz.

Eeegen. Most megyek épp antikváriumba. Kafka mellé egy régi Csernus könyv? Húú, de bátor húzás lenne...

Mm