Zuhog az eső. 20-25 fokkal van hűvösebb, mint egy hete, Ausztriában havazik éppen. Szeptember 13. Péntek. Tegnap este megnéztem a Holnapután című katasztrófa filmet, amit éppen 20 éve forgattak. Az alaptörténet szerint a Golf-áramlat megszűnése miatt jégkorszak köszönt be a Föld nagy részén. Sokan meghalnak, az amerikai elnök pedig készségesen elismeri: tévedtek... Ez is valami. A mai, "igazi" politikusok a gazdasági növekedésben hisznek, a klímaválságban kevésbé. A lényeg: bármilyen áron, de főleg hitellel, "fűteni" kell a gazdaságot, növekedést kell elérni. Többet kell fogyasztani, kedves állampolgárok. Jövőre 3 százalék a terv, új hitellehetőségek nyílnak meg, tessék szíves lenni eladósodni. A 3 százalék mellé tegyünk 3 fokot is. Legalább ennyivel fog emelkedni az átlaghőmérséklet a század végéig - mondják a tudósok. (A viszonyítási alap: 2000.) Kibírjuk?! Lesz elég víz? Mi lesz a mezőgazdasággal? Mi lesz a rengeteg füves focipályával:-) Hmmm. Legyünk bátorak' és derűlátóak! - üzeni hazánk nagyjai. "Az optimizmus az emberiség ópiuma!" - írja/válaszolja Milan Kundera. 

Furcsa...Igazából nem tudni, mire ébredünk holnap. Tél? Nyár? Optimistán ébredünk vagy a "népi ópium" által sebzetten, másnaposan? Előre megyünk? Meg hátra?! Egy biztos: az ébresztő már régóta nem működik.

Mm

Na helló Mindenki! Mizújs'?! Van újs'... De nem a telefon-saga az oktatási intézményekben, nem... Nem a magyar gazdasági kilátások és kiáltások. ("Matolcsy eemegy nyugdíjba oszt minden megin jólesz!) Még csak nem is a  (Legalább) Két férfi egy Bese nevű közösségi találkozókról szóló hírek...

Hogy mi?! Lassul a Golf-áramlat, emiatt még szélsőségesebbé válik az időjárás?! Ugyan...Majd a kínaiak felgyorsítják. Hitellel. Különben is: A világ megérdemli a sorsát...

Mindeközben az igazi, jövőbemutató hír a MAGYAROKNAK a következő: rendszeres - légkondicionált - buszjárat indul Parndorf és Budapest között. Aki nem tudná: Parndorf nem a közösségi könyvtáráról és a múzeumairól híres, hanem... Na?! Jawohl! Ott van bizony a DIVAT-OUTLET, amit most már bárki,Budapestről is elérhet. Mindezt ingyen. (Nem tudom kell-e igazolni a vásárlást a buszsofőrnek... de das ist aber egal...)

A világ rendje helyreállt. A nyavalygóknak meg ennyit: Ha a Golf-áramlat lelassulna, akkor pedig hajón vagy szánon is megközelíthető lesz a magyaroknak Parndorf. Majd időben szólok.

mm

Nagyon dicséretes, amikor politikusaink állást foglalnak a köznépet/adófizetőket közvetlenül érintő kérdésekben: közlekedés, egészségügy. Feltűnt azt is, hogy jó néhány döntéshozó "csak most" szembesül azokkal a tényekkel, amit a köznép nap mint nap saját bőrén érez: alapvető higiéniai eszközök hiánya a kórházakban, késések és elavult technológia a közlekedésben és persze a klímaberendezések hiánya mindenütt, így az oktatási intézetekben is. A kormánypárti oldalról hangzatos ígéret- és tervcunami érkezik, az ellenzék fenyeget és még emeli a tétet, ha... majd rájuk szavazunk. Jó. Így működik a politika. De a hibát - szerintem - nem jó helyen keresik. Az egyik vidéki kórház vezetője is elmondta: kiteszik ők a szappant és a WC papírt, de azonnal ellopják, sőt a WC ülőke is tartós fogyóeszköz. Hmmm. Vagy nézzük meg, milyen kulturáltan utazunk "együtt" a tömegközlekedési eszközökön: nem kíméljük sem az eszközöket, sem pedig egymást. Mint egy csürhe, úgy vonulunk végig az állomásokon. Mögöttünk penetráns húgyszag, szemét, mocsokban fekvő emberek. És kérem, nézzük meg, hogy kik azok az emberek akik a rend és tisztaság fenntartásáért felelnek? Végtelen egyszerű: a "szolgáltató" kiszervezi ezt a munkát és a lehető legkevesebb óradíjéért még dolgozni képes munkásokkal tölti fel a létszámot. Az eredmény? Még több szemét és mocsok, több lopás és több profit. Utóbbit a menedzsment jó néven veszi, a szeméttel, meg a lopásokkal az adófizetők "simán" együtt tudnak élni. És ez a hiba. A társadalom hozzáállásán nagyon nehéz változtatni. Az önmagáért és társaiért kiálló (és kiáltó) polgárok képét már régen ellopták. Előkerül valaha? Szerintem nem. Mert a politika ekkora hibát nem vét.

mm

"Mai, rohanó világunkban..." Hányszor halljuk ezt a mondatot naponta? Hm?! Vagy meg sem halljuk, mert annyira rohanunk, hogy... "Tessék?! Írd meg üzenetben! Most éppen..." Igen. Egy nagy rohanás az életünk, de még mielőtt beérnénk a célba...1. Összeesünk, meghalunk/lebénulunk 2. Betolnak-húznak minket a célvonalon, bár már mi sem akarjuk 3. Valahogy beérünk, de már elfelejtjük, hogy miért rohantunk eddig...

A "Slow Life" mozgalom nem népszerű a világon. Sőt, kifejezetten idegesítő tud lenni a lassú tempóra, visszafogottságra, a természet tiszteletére törekvő kezdeményezés. "Dögöljetek meg! De lassan! " - üzenhetnénk nekik harcos, magyar módon. Pedig... Itt van a Magyar Államvasutak esete. Esetei. Mindennapjai. Lassan járnak a vonatok? Igen! Lassan már nem érvényesek menetrendek? Igen. Lassan dolgoznak az alkalmazottak a MÁV-nál a klíma nélküli helyiségekben? Igen! (Na jó... A vezérigazgatók gyorsan cserélődnek...) Tehát:  Ez egy "szlólájf prodzsekt", a magyar "El Camino". Elindulsz a vasútállomás felé, nem tudod, mikor érkezel meg, de azt érzed, hogy hosszú lesz az út. Viszont nem leszel egyedül és...senki - a főnököd, a családod, a hivatal - nem fog szemrehányást tenni azért, mert elkéstél. - Hát vonattal jöttem és... - Te szegény, nyomorult...Kérsz valamit inni?

Nulla malíciával írom: tanulni kellene a MÁV-tól és nem ítélkezni. Egy alulfinanszírozott, minden tekintetben elavult, emberhiánnyal küzdő gigacég, ami MÉGIS teljesíti a vállalását: eljuttat Á-ból, B-be. Lassan. 

Miért rohanunk emberek?! Hív a vasút, vár a MÁV. 

Mm

Fő a pozitív hozzáállás: nézzük, mi működik JÓL ebben az országban? Személyes a tapasztalatom alapján ilyenek a sportlétesítmények. Például volt szerencsém egy előadáson részt venni a Puskás Stadionban: klimatizált helyiségek, illatos mosdók és kedves, kellő számú személyzet fogadta a vendégeket.. Sőt az egyik host arra is felhívta a figyelmemet, hogy a falakon lévő illusztrációkhoz "nem szabad túl közel menni"... Illés Béla portréját emiatt tisztes távolságból csodáltam meg. Azt is tudjuk, hogy a sporteseményekre mindig kivezényelnek kellő számú mentőautót, adott esetben (Üllői út) tűzoltókat is. Azaz: teljes erőből ordíthatsz a kimaradt helyzetek miatt, esetleges vérnyomás problémádat helyben kezeli a mentőstiszt... Impozáns a létesítmények környékének állapota is: a Bozsik Aréna előkertje pompásan zöldell, mert öntözik, nem mondható ez el a környéken nyomokban fellelhető zöld(?) felületekről. Vannak még jó példák...Ez számomra azt jelenti, hogy a magyar állam igenis képes minőségi beruházásokra és azok megfelelő üzemeltetésére. A sport területén ez egy 15-20 éves folyamat volt. Már nincs mit építeni, jöhet az olimpia. Mi lehet a következő fejlesztési célpont? Van ötlet?! Jó, de nem kell kapkodni. A döntéshozók nyilván tudják: a magyar adófizetőknek ÍGY is jó. 

Na, lemegyek a kisboltba és kiveszek a zötyögő hűtőgépből egy langyos sört. Így is jó?!

Mm

Megáldott minket az isten az idén is. Jókedvvel(?), hőséggel. Jómagam próbáltam jókedvűen felfogni a nyarat. Legalábbis eddig. Igazán szerencsének érezhetem magam: nem kell dolgoznom. Még... Aztán létezik olyan hely az életemben, ahol árnyék is van, víz is van. (igaz, nem a Balaton , pláne nem a tenger) Az is fokozza a jókedvemet, hogy mindig társaságban - szeretteim között - töltöttem a forró napokat és éjszakákat. Na jó, hogy - magyar módra - panaszkodjam is: állandó kísérőim közé tartoznak a ház és - az arcom - körül  repdeső, nagyon élénk/éhes/agresszív darazsak valamint a szobákban hűs sarkokat kereső kisebb élőlények (bogarak, pókok és számomra ismeretlen cimboráik). De ez is még az elviselhetőség határán van. Bőven. Aztán visszatértem a fővárosba és bummm! Ilyen lehet Delhi?! Sok biciklis és rolleres a járdákon (Szent István körút), csapatja magát, bízva a szélhűtésben és abban, hogy nem ütnek ki egy-egy gyalogost a "mezőről." Az utca sarkokon fürtökben lógnak a város szent tehenei: az alkoholtól begyógyultan, félig ájultan kinéző férfitársaim. A többség csöndes, de vannak hangadók is. Aztán turisták. Szelfibottal, kulaccsal és némi reménnyel a szemükben: "Ugye, ennél csak jobb jöhet?!" Hááát... Najó, persz'... a tűzijáték. Az igen. De utána: Kosz. Meleg. Bűz. Közöny. Szóval... Ilyennek látom Delhit, egy 40 perces belvárosi séta után. Keddtől egy kis faluban időzöm, családtagjaim körében. Szeptemberben visszatérek: remélem Európába.

Hadd focizzak egy kicsit...Köszönöm. Magyarázkodik az egyik neves magyar fociakadémia edzője csapata veresége után: - Felvettük a ritmust, voltak helyzeteink, de aztán eladtunk két labdát... Khm. A meccs végeredménye 9:0( !!!) volt, az ellenfélnek, és a "mester" arról beszél, hogy "eladtak két labdát..."  Megjegyzem: a labdajátékokat általában egy játékszerrel művelik és ha az nem nálad van, akkor bizony el kell venni az ellenféltől. Csak ÚGY, nem szokták oda/eladni. Azaz. hibára kényszerítették a derék magyar fiatal játékosokat. Háát. Ilyen a boksz. Vagyis a profi foci. A nyilatkozat vége is tanulságos: - Nagyon hasznos volt a találkozó, egyértelműen szolgálta fejlődésünket. Khm... Ha az volt a cél, hogy 10 kapott gól alatt maradjanak... elhiszem. Különben...

Ha ilyen a magyar utánpótlás, nem csoda. hogy a bajnokságban "uralkodó" Ferencvárosban egy szem honi labdarúgó van, a kapus Dibusz. Ideje lenne már lecserélni egy - bármilyen - külföldi sportolóra. Mielőtt sorra eladja a labdákat...

Hajrá Magyarok! Hajrá Fradi!

Mm

Hetekig lázban tartotta a világot az olimpia. (A láz indokolt, ugyanis a világ - sajnos - beteg.) A sok-sok felkészült versenyző és elkészült celebritás jelenlétében zajló esemény egyik fő kérdése volt: lehet-e úszni a Szajnában? Még a párizsi polgármester is megmártózott a folyóban, bizonyítva, hogy "Uoi, c'est possible!", de később megint teleszarták az emberek - hja, sokan voltak! - a csatornákat, azok meg zuttty benyomták a cuccot...szóval, kérdéses volt a dolog... Mais végül is beleugrottak a sportolók a vízbe és hiánytalanul ki is jöttek belőle. A vén Szajna tehát jól vizsgázott.

Jártamban-keltemben eszembe jut a francia folyó. Sokszor élnék ugyanis állampolgári jogommal kis hazánkban - pölö': időpont igénylések, közös képviselő számonkérése, tisztaság megléte a forró, térköves utcákon, nem beszélve méltányossági esetekről - de a válasz szinte mindig NEGATÍV. Az, hogy a magyar nem barbár nép, számomra az bizonyítja, hogy megkereséseimre a nemleges válasz mellé oda-odabökik ezt a kis vigasztaló szót: "Sajna'...'Igen. Úszom a "Sajnában" . Illetve... úsznék. de minek?! Inkább sodródom. A jó hír(?) az, hogy - úgy látom - nem vagyok egyedül. A rossz hír - hasonlóan a Szajna párizsi szakaszához - pedig ez: ez a - magyar - Sajna is, tele van sz@rva... De ez (SEM):érdekel igazából senkit... 

Mi folyik itt?! Olimpiát rendezne Magyarország?! Nem támogatom! Sajna'...

Mm

Nyolcvanas évek közepe, Nyugat-Németország. Egy magyar sportdelegáció ifjú tagjaként, tátott szájal nézem ahogy bajor vendéglátónk megmutatja - törzsvendéglőnk mellett - a bankkártyáját. Sőt, miután elsétálunk egy bankfiókhoz, varázsol: bedugja ezt a plasztik "miafenét" egy kis gépbe, valamit nyomogat és...ropogós német márkákkal lesz gazdagabb. - A géptől kapta? B@zmeeeeg... Mindenki markolászni kezdi műbőr pénztárcáját, amiben a szalámik értékesítéséből származó valuta lapul. Elmegyünk a sörözőbe, a téma ismét előkerül. Megszólal egy "sokat látott" (volt ifjúsági válogatott) csapattársunk: - Jó. Jó. Kapott pénzt a Jozef.. De ILYEN, MÁSHOL nincs!!! Biztos összejátszott valakivel! Hmmm. Ezen elgondolkozunk. Igaza lehet... Hiszen mi is szalámiból csináltunk márkát...

Aztán eltelik 40 év. Magyarország már "lange Zeit" az európai közösség tagja (sőt néha már vitatja Németország létezését is), sok minden elért hozzánk. Igen, most már visszaválthatjuk a műanyag- és borosüvegeinket - a "nyomódásmentes" sörös dobozokról már nem is beszélve) az e célból kihelyezett automatáknál, wooow. A Dunakanyarnál tájékozódom ez ügyben, mivel itt termelem ki az 50 forintos hulladékot. Nézzük: Zebegényben nincs ilyen készülék ("És nem is lesz!" nevet az arcomba a bolti eladó kérdésem után), Szob városában egy van, általában nem működik. Marad Nagymaros. Mégis csak a legnagyobb település a környéken. Fiam elkísér, két nagy zacskónyi göngyöleggel betérünk a legnagyobb élelmiszerboltba: - Tessék mondani, van... - Van az épület mögött... Tényleg ott van. Benyitok. Zárva az ajtó, de hallom valaki pakolgat odabent. - Tessék mondani, működik a visszaváltás? - Maga szerint mér' van zárva az ajtó?! Elromlott a gép... Már megint. És ez az egy van. - Köszönöm! Viszlát.

Kezemben a megutaztatott, csörgő "kincsek", aminek beváltása után fagyit ígértem a fiamnak. Ő ezt nem felejtette el. Bemegyünk a modern, légkondis cukrászdába, ahol telt ház van. Sokan megmosolyognak a "hozományommal". Kicsúszik a számon: - B@zmeg, ilyen nincs!

Mm

Minden nagyon jól működik a magyar gazdaságban, kivéve egyet: a termelékenység. Ez okból - no és persz' a háború(k) miatt - nem érezzük azt a jólétet, amit néhány tucat "produktívabb" vállalkozó és családja magáénak mondhat. "De méééé' nem?!" Hiszen nekünk is két kezünk és két lábunk van (ezért is dolgoznak oly' sokan kezeslábasban...) meg hát ott az a sok Nobel-díjasunk...Megvan a magyar ember esze is! Egyetértek. Eszünk van, de nem használjuk. Avagy: indulatból "lekezeljük" az ügyeket. Nézzük csak az olimpiát. A Milák-üggyel nem foglalkozom, megteszi helyettem több ezer honfitársam. A magyar zseni pedig azzal kínozza őket, hogy hallgat. Profi. De itt vannak az amatőrök: a Magyar Bokszszövetség. Óriási hisztéria övezte - a rendkívül szimpatikus - Hámori Luca mérkőzését algíri ellenfelével szemben. Hámori utólag nagyon sportszerűen bevallotta, hogy nem volt esélye ellenfele ellen, aki végig profi módon viselkedett. Remek! A magyar versenyző pontszerző, ötödik helyen zárt, emiatt pénzjutalomban részesül. Magyarországon ezt is elfogadjuk. De a szövetség emberei tromfoltak: az ötödik helyért a bronzéremért fizetett pénz dukál a sportolónak, mert "mi, magyarok, tugggyuk' mi az igazság és ha kell elő tudjuk kaparni a hiányzó pénzt..." Na és itt ugranék vissza a magyar termelékenység kérdésére: amíg vannak világos szabályok, amit a többség (mindenki) elfogad és ehhez is tartják magukat a vezetők is, addig a kétkezi munkás valószínűleg a termeléssel foglakozik és "nem gondolkozik fölöslegesen". De Magyarországon MINDEN egy kicsit másként működik. Jóval több az amatőr, mint a profi. De egy profi ITT elhallgat.

Mm