Most, hogy a kulturális intézmények és alkotó közösségek egymásra licitálva jelentik be, hogy felfüggesztik tevékenységeiket, félve indul el az ember egy civil, közösségi alkotó műhelybe. Márpedig a Katona József Színház vasárnap délutánra egy improvizációs programot hirdetett, röpke két órában. ("lehetséges" színész jelenlétet ígérve) Az apró próbaterembe - amit természetesen nem kellett fűteni - már a kezdés előtt alig fértünk el, mint kiderült közel harminc embert érdekelt "az utcáról" az esemény. Mit érdekelt?! Játszani akartunk. A kezdeti görcsök hamar elmúltak,ezért főleg a remek színész és  egyben kiváló pedagógus Elek Ferenc tett legtöbbet. Szinte minden mondatával és gesztusával szelíden tanított minket a színész- és az életmesterség fortélyaira. (A sok közül két meglátás: 1. Nem kell túljátszani magad, néha a csendes jelenlét a legerősebb a színpadon. 2. Figyelj a másikra, bármikor "aranyszavak" jöhetnek tőle.)

De ami ennél is fontosabb: a rendkívül heterogén "játszótársak" (korban 16-70 év közöttiek) gondot, örömet, mobiltelefont(!!!) elfelejtve JÁTSZOTTAK egymással. Díszlet nélkül kerültünk bele lakodalomba, erdőtűzbe, metróba vagy szakadt ránk - képzeletbeli - áramszünet. E sorok írója még politikai vonalon is próbált "témázni", de Elek Ferenc ezt is elegánsak kezelte: "Vegyük észre MINDENKIben a benne lévő JÓ-t is!" 

A szünet nélkül elrepülő két és negyed óra igazán megerősítette bennem: a magyar emberek még játszani is hajlandóak egymással, ha megteremtik a megfelelő közeget maguknak. Kár, hogy ehhez TÉNYLEG el kell felejtenünk, mi vár ránk "odakinn", az utcákon-tereken, otthon és a munkahelyeken.

Elek Ferenc! Katona József Színház! Játszótársaim! Köszönöm , hogy jó szóval oktattatok és játszani is engedtetek tegnap.

De mi lesz ma?!

mm