"Mihez kezdünk a csodával, ami körülöttünk van?" Ez egy londoni fotós pályázat címe. A győztes műveket is meg lehet tekinteni. Meglepő módon: szépek... Nade: milyen csodák vannak körülöttünk? Hááát... Vegyük például a Margitszigetet. Tavasszal különösen gyönyörű. Nincs szárazság, zöldell minden, a Duna békésen körbeöleli a szigetet, gyönyörűek a platánfák, madárcsicsergés... Egy csoda, a város közepén. Ha észrevesszük. De... nekem a következők tűnnek fel: a 26-os busz sofőrje kábé 60 kilométeres sebességgel veszi be a kanyart, óriási port és riadalmat okozva. Elektromos biciklista csoport (feketébe öltözött férfiak) vezetője kiadja a parancsot: "Menjünk át a füvön!" És azzal a lendülettel bekanyarodnak a Nagyrétre és teljesítik a missziót. Ezt pedig a réten napozó, játszó, kutyával és kisgyermekkel rendelkező embertársaik veszik - jogosan - rossz néven. Aztán... keresek egy helyet , ahol békésen olvashatok, Találtam is padot, kezemben a könyv. De szinte percenként húz el előttem egy jármű, úgy hogy nem a fő csapásvonalon voltam. Egymásra nézünk az utasokkal: kissé ittas vagy/és meggyötört arcú, hangos emberek, bringón, elektromos ketyerén, villanyautón satöbbi. Bámulnak engem: mi van ennek a kezében?! Bámulom őket: nem pihenni jöttetek a természetbe?! A járművek az utakra valók, a városba... Hááát. Én ezt kezdem a csodával, sajnálom. De igazi csodának azt tartanám, ha lenne egy rendőr, parkőr, egy ember, aki figyelne arra, hogy a többség arra használja a természet csodáit, amire valók: szerényen részese lenni ennek a faunának. Picit beleolvadni. Jót tenne mindenkinek. 

De nincs parkőr. Más van körülöttünk... Ez nem kérdés.