Kedves Olvasóim! Igen, tudom: szépirodalmat kellene olvasnom, nem a sporthíreket... De ezek mellett nem tudok "csak úgy" elmenni. Olvassuk együtt, első sportág: korcsolya.
"A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek (ISU) szeptember végén lesz a junior grand prix versenye, amin magyar színekben négy versenyző indul, de sem ők, sem a szövetségi kapitány nem Magyarországon születtek. A nőknél Dzsumanyijazova Polina moszkvai, a férfiaknál Vlaszenko Alekszandr szibériai, a jégtáncosoknál Shapiro Mark és Benkiewicz Maya szintén Moszkvából jöttek. Még a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) műkorcsolya ágazati sportigazgatója, Vardanjan Gurgen sem magyar származású, hanem Örményországban született."
Második sportág: birkózás.
"– Nagyon jólesik a biztatásuk, remélem, hogy a keddi döntőben is ugyanilyen szurkolást kapok, és egész Magyarországnak örömet tudok szerezni – mondta a tokiói olimpián már hazánknak 5. helyet szerző Muszukajev. Róla és a tavaly honosított Bajcajevről is elmondható, hogy Oroszországban születtek, nőttek fel és lettek sikeresek. Rövid ideje kerültek ide, a magyar nyelvet nem beszélik. A honosításokra a szabadfogású szakág nehéz helyzete miatt volt nagy szüksége a hazai szövetségnek, hiszen az állami támogatások mértéke is nagyban függ a sikerességtől."
Csercseszov az új Dobó István – történelmi győzelmet aratott
A ferencvárosi „legények” akkor is támadtak,
amikor „a világ összes edzője” betolta volna a buszt a kapu elé.