5 hónapos próbaidőm leleltét 10 napos szabadsággal ünneplem. "Mert megérdemlem..."

Fájó szívvel, ideiglenesen elköszönök állandó tejcsarnokbeli beszélgetőtársaimtól: P.-től aki kutató-vegyész volt, de középiskolai tanárként ment nyugdíjba és egy deka súlyfelesleg sincs rajta, (közel hetven évesen társas táncra hordja a feleségét...)

Z-től, akin van némi plusz kiló, de nagyon jó viseli. 35 éven keresztül dolgozott egy helyen, kabinosként. ("Kérem szépen, én a ami napig a nevükön szólítom a volt vendégeimet, ha az utcán találkozom velük.")

És L-től, aki még messze van a nyugdíjtól, de nagyon bölcsen politizál. És állandóan.

Szóval rájuk gondoltam az "utolsó óráimban", amikor feltűnt egy guggoló vevő... 50 körüli , jól öltözött hölgy.

Azért volt furcsa a testtartása, mert tapasztatatom szerint ( bocs a társadalom kritika miatt) az emberek többsége 50 felett nemhogy guggolni nem tud, de már lehajolni is alig-alig. De Ő guggolt és vizsgálódott. S mivel közel és távol nem volt más Tejcsarnok egyenruháját viselő munkatárs, nálam kötött ki. Kedvesen de határozottan kérte, hogy vezessem be a vezetői irodába. Mint elkötelezett és kiképzett vikingharcos tudtam, hogy az első "védvonal" én vagyok. - Ha terméket keres Asszonyom, én is tudok segíteni. Ő most mosolygott: - Ellenőr vagyok , az X intézménytől. Leengedtem viking pajzsomat és az irodába kísértem.

Mivel éppen lejárt a műszakom,bevonultam az öltözőbe, hogy csendesen lebontsam magamról a piros egyenruhámat. De mintha légiriadó tört volna ki: sorra estek be a férfi kollégák és lázasan kutakodni kezdtek a szekrényekben.Sosem látott sapkákban (nem mindenkinek állt jól...) és robosztus munkacipőkben távoztak, ékes káromkodásokat maguk mögött hagyva.

A mozgólépcsőről még visszatekintek a Tejcsarnokra, ami most - ideiglenesen - a Revizor irányítása alá került, és eszembe jutott a Gogol művének záró mozzanata:

"A darab néma jelenettel ér véget: a szereplők groteszk pózba merevednek."

Hmm. Szeretem a színházat, de ebből a "darabból" jó, hogy kimaradtam.

Mm