... te is. Rögtön elnézést kérek Radnóti Miklóstól, hogy elferdítem betűit, de van rá okom. Ma felkerestem a főváros egyik nagy temetőjét. A belváros megtelt turistákkal, a Margitsziget pedig kutyás/gyerekes családokkal. Ez a világ rendje. De én most másra vágytam. Olyan közegre, ahol nem szelfizi "szanaszét" magát mellettem a homo sapiens, nem vagy kitéve annak, hogy a járdán elütnek egy - ember vezette - közlekedési eszközzel és kifejezetten tilos/illetlen a hangos beszéd. Nem csalódtam. Nagyon lassan sétálva, egy-egy sírhely előtt hosszabban elidőzve töltöttem el két órát Farkasréten. Csak a gyereksírok előtt "gyorsítottam fel", hogy aztán újra megálljak azon sírkövek előtt, ahol a nevek mellett az elhunytak foglalkozását is feltüntették. Orvosból és politikusból volt a legtöbb. Több olyan sírt is felfedeztem, ahol viszont csak a családban betöltött "státusz" szerepelt: apa, anya, drága húgom... A nevek hiányoztak. Nekem...Aztán megálltam az olimpiai bajnokok emléktáblájánál. A sok sportember közül kettőt személyesen is volt szerencsém ismerni. Tovább, tovább ! - súgta egy hang és én mozdultam. Elkorhadt padok, moha, burjánzó növényzet jelzi azokat a temetkezési helyeket, ahová nem jut gondoskodó kéz. Ki tudja miért ? De ezeknél a síroknál éreztem a legnagyobb csendet. 

Lassan elindultam "kifelé". Már lehetett hallani az 59-es villamos csikorgó kerekeit, az autók suhanását.... Vissza a városba... Az élő világba... 2022-be. A választás évébe...

"Isten látja lelkemet..." Én a kampány elején szívesen beküldeném egy órácskára a két "vezért" a farkasréti temetőbe. Sétáljanak egymás mellett. Beszélgessenek : "Itt végzed hát te is..." Csend. "Igen. Itt végezzük mindannyian." Csend. "Akkor nem kellene békében leélnünk a hátralévő éveinket ?"

Csend. Felriadok. A villamos megrántja sárga fémkabátját és lassan elindul a város felé...

Itt végződik a mai történet.

Mm