Olvasgatom a tüntetésekről szóló beszámolókat, nézegetem a képeken az emberek elszánt és dühös arcát. "Elég volt, minden jöhet, csak ez a mostani rendszer szűnjön meg!" - mondják itthon és külföldön egyaránt. A hatalom persze még jobban bekeményít, miközben a háborúk folytatódnak és tömegével halnak meg ártatlan emberek. Hmm. Nagyon nem szeretem ezt a világot. Miközben... Miközben magammal elég jól kijövök. Sőt, a hozzám legközelebb álló emberekkel is kifejezetten harmonikus a viszonyom. De mitől van bennem ez a belső békesség, amikor a körülöttem lévő közeg egyre agresszívabb és veszélyesebb lesz? Talán azért, mert ha az ember a hatvanadik életéhez közelít, nem a nyugdíj jár a fejében, hanem az, hogy vajon mennyi van még hátra az életéből. S ha egy kicsit is bölcs, akkor arra is hamar rájön, hogy az utolsó éveit nem kellene annyira elrontani. Ma jártam a Lehel téri piacon. Reggel. Sok idős, idősödő embert láttam: a férfiak egy része már szorgalmasan öblögette garatját, a bejárat közelében köhögő-krákogó cigarettás csapatok, a pultok előtt csoszogó-szuszogó, nagyon alul öltözött emberek számolgatják pénzüket, vásárolnak.  "Így végzed hát te is- súgtam magamnak..." Lehetséges. De most még jól kijövök magammal. Vigyáznom kell, hogy ez így is maradjon.

"Önmagában az, hogy az ember van, hogy élek, azt annyira jónak találom, hogy ahhoz képest a hazámnak az idiótaságai, azok bagatell dolgok.” Esterházy Péter írta, 60 évesen. Isten nyugosztalja.

Mm