Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy vannak kortárs klasszisaink is, legyen szó zenéről, irodalomról vagy éppen sportról. (Utóbbiban előszeretettel nosztalgiázunk például az aranycsapatról, Puskásékról. Igaz, az elmúlt 30 év eredménytelenségét figyelembe véve a a közelmúlt és a jelen focista generációjának is lehetne gyűjtőneve: "Aranynulla". Kérem, NE forgassunk róluk dokumentumfilmet...)

A fociban itt van ez a Dárdai Pál nevű ember. Bizonyított már nagyon magasan jegyzett bajnokságban, megmentette nemzeti csapatunkat a Pintér-éra utáni teljes csődtől és elismert utánpótlás szakember hírében áll. (Nem mellesleg: jelenleg munka nélkül van.) Legutóbb - amikor a német első osztályban játszó fia játékát dicsérte a sajtó - ezt találta mondani: "- Igen, igen, fontos volt az a gól, de most már a következő jó passz számít..."

Tudom, hogy ez nem Hamvas Béla szintje, de nagy bölcsességet érzek ebben a mondatban, különös tekintettel a magyar társadalomra nézve. Mert amíg azt látom, hogy a kukába nem teszik bele az emberek a szemetet, a járdák össze-vissza vannak (bocsánat!) kakálva és pisálva, a tömegközlekedési eszközökön lincshangulat uralkodik, addig...addig miért vállalnánk szolidaritást a pedagógusokkal, vagy éppen az ukránokkal?! A saját kis környezetünkben nem tudunk rendet rakni, miért görcsölünk hát azon, hogy politikai és gazdasági érdekek miatt akkumulátorgyárak épülnek országszerte? 

A következő jó passz, kedves emberek. Az a fontos. Találjunk bele a kukába, szedjük fel a kutyánk után a mocskot, és adjunk helyet egymásnak a járműveken és a járdán. S HA ez már működik, ekézhetjük a németeket és a nemtomkiket'.(bár ez sem lenne szükségszerű...)

A gólokat jó passzok előzik meg.

Hajrá Magyarok, éljen Dárdai!

mm