Kevés pozitív hírt lehetett olvasni az elmúlt hetekben, de egy döntés mégis reményt adott: van szolidaritás, emberség. Nevezetes az, hogy a budapesti Városháza épülete befogad olyan hajléktalan embereket, akik vállalják a karanténban való létet. Orvosi ellátás, étel, hajlék. De nem elhanyagolható az az érzés  sem, hogy rájuk is gondolnak a politikusok. Kiderült azonban, hogy más politikusok másként gondolnak a hajléktalanokra. Jelesül a belvárosi kerület polgármestere népszavazást kezdeményez annak eldöntésére, hogy lehetnek-e az ő kerületében , egy elzárt helyen, ellátásra szoruló emberek...Mert a polgárokat védeni kell. Most nem a migránsoktól. Nem. Hanem olyan magyar emberektől, akik... no és innentől kell a mondatot a polgármester úrnak befejeznie. Azaz dehogy. Már biztosan fogalmazzák a kommunikációs szakemberek a népszavazási kérdést. Ráérek, segítek.

"Akarja-e Ön, Kedves Belvárosi Polgártársam, hogy néhány, saját otthonnal nem rendelkező magyar állampolgár, ebben a kerületben , mindenkitől elzárva, kapjon esélyt a járvány túléléséhez ?

a.) NEM b.) NAGYON NEM c.) DEHOGY

Szintet lépett a politika. Eddig csak a "másik oldal" és a munka nélkül "tengődők" voltak a célkeresztben. Most már azokról is ítélkezünk, akik szimplán segítségre szorulnak.

A vírus öl. Az ember gyilkol.

MM