...és benne színész minden férfi és nő: fellép és lelép, s mindenkit sok szerep vár. Életében. (Szabó Lőrinc)

Mikor becsattan mögöttem az Örkény Színház próbaterméhez vezető kapu, mindig egy új fejezet íródik az életemben. Először is hamar megcsapja az orromat a Színész társalgó illata: kávé. rántott hús és valami finom "prána" egyvelege: a művészekből kiáradó ősi energia jelenik meg néhány négyzetméteren, a fogyasztói társadalom "ártalmatlan" termékeivel ...

A statiszták öltözője is vibrál: sok a fiatal, akik egymást heccelik, néhány középkorú csendben készülődik, az idősebbek  pedig halk beszélgetéssel, vagy olvasással múlatják az időt. Utóbbihoz tartozom én is: a "beállás" (másként: statiszta főpróba) előtt már félórával a teremben voltam és a Greta Thunbergről szóló könyvet kezdtem el olvasni. Pontosabban az ő családjáról íródott a könyv, a jóléti Svédországban, sikeres szülői háttérrel... és... kegyetlen őszinteséggel. A mindennapok küzdelméről. no és - nem mellesleg... - a bolygónkról.

Kissé kábán léptem föl a beálló próbára, de hála a szuggesztív rendezőasszisztensek, remekül ment a dolog: mindig vannak új szereplők (statiszták és/vagy színészek), jó a zene, énekelünk ... elvagyunk.

Számomra az este kiemelkedő jelenete az, amikor megjelenik a színpadon egy jó kiállású fiatalember , kezében egy revolverrel és bár látszik rajta, hogy "nem köztünk van" , illedelmesen üdvözöl mindenkit: - Jó estét ! Sziasztok.

Rosszul szocializálódott olvasónak, innentől fogva egy klasszikus terrorista story válhatna a jelenetből... de nem ! Ő..

Hamlet. Hamlet, aki éppen "bemelegít" az előadásra. Ekkor már a statiszták nagy része újra az öltözőben van és várja a kezdést... én ki szoktam nyújtani ezt a "színpadi" időt. Magyarul: ott ragadok. És tegnap megtörtént a katarzis: a főszereplő rám nézett és röviden, de kedvesen üdvözölt. Én - ha lehet - még rövidebben és még kedvesebben, viszont.

Az első felvonásban többször vagyunk testközelben a színpadon az előbb említett művésszel. Én igyekeztem annyi energiát átadni neki, amennyi egy "néma" statisztától kitelik. És a hangtalan( ülő) jeleneteimet is teljes odaadással végeztem.

Régen voltam már ennyire fáradt egy előadás után. És soha nem gondoltam volna, hogy egy "másfajta" hozzáállás, ennyire befolyásolja az erőnlétemet.

Éreztem, amikor öt óra elteltével újra kinyitottam az ominózus bejárati/kijárati kaput. az erő odabent maradt.

A Színházban. Pedig odakint vár az egész (való) Világ.

Nem lehetne még egy kicsit színészkedni ?!

Mm