"Mai, rohanó világunkban..." Hányszor halljuk ezt a mondatot naponta? Hm?! Vagy meg sem halljuk, mert annyira rohanunk, hogy... "Tessék?! Írd meg üzenetben! Most éppen..." Igen. Egy nagy rohanás az életünk, de még mielőtt beérnénk a célba...1. Összeesünk, meghalunk/lebénulunk 2. Betolnak-húznak minket a célvonalon, bár már mi sem akarjuk 3. Valahogy beérünk, de már elfelejtjük, hogy miért rohantunk eddig...
A "Slow Life" mozgalom nem népszerű a világon. Sőt, kifejezetten idegesítő tud lenni a lassú tempóra, visszafogottságra, a természet tiszteletére törekvő kezdeményezés. "Dögöljetek meg! De lassan! " - üzenhetnénk nekik harcos, magyar módon. Pedig... Itt van a Magyar Államvasutak esete. Esetei. Mindennapjai. Lassan járnak a vonatok? Igen! Lassan már nem érvényesek menetrendek? Igen. Lassan dolgoznak az alkalmazottak a MÁV-nál a klíma nélküli helyiségekben? Igen! (Na jó... A vezérigazgatók gyorsan cserélődnek...) Tehát: Ez egy "szlólájf prodzsekt", a magyar "El Camino". Elindulsz a vasútállomás felé, nem tudod, mikor érkezel meg, de azt érzed, hogy hosszú lesz az út. Viszont nem leszel egyedül és...senki - a főnököd, a családod, a hivatal - nem fog szemrehányást tenni azért, mert elkéstél. - Hát vonattal jöttem és... - Te szegény, nyomorult...Kérsz valamit inni?
Nulla malíciával írom: tanulni kellene a MÁV-tól és nem ítélkezni. Egy alulfinanszírozott, minden tekintetben elavult, emberhiánnyal küzdő gigacég, ami MÉGIS teljesíti a vállalását: eljuttat Á-ból, B-be. Lassan.
Miért rohanunk emberek?! Hív a vasút, vár a MÁV.
Mm
