Pontosan 24 órát töltöttem a béke szigetén. Helyszín: Körmend, Rába-part, fák, faházak, focikapuk. Mi kell még? Jó társaság? Igen. Társaimmal 44 éve együtt kezdtük el a középiskolát, amit - internet, számítógép és okostelefon hiányában - érettségivel és nagy reményekkel zártunk. Persze ennyi idő után mindenki "egy picit" megváltozott, de a hangulat kitűnő volt. Amit a szervezők megígértek, betartották: névre szóló pohártól kezdve, az érettségi tabló képével díszített tortáig, a kézműves sütemények és a remek házipálinkán át, volt mindenből bőségesen. Hamar egymásra hangolódtunk, ettünk-ittunk, fociztunk, beszélgettünk, aztán megint ettünk, ittunk. Még arra is volt időnk, hogy egy 200 éves platánfát meglátogassunk a folyó mellett. Na, szóval: ideális, már-már paradicsomi állapotok, bizalom és szeretet és sok nevetés (fiúk: röhögés) jellemezte a napot. Hálával gondolok osztálytársaimra. DE aztán - másnap - kocsiba ültem és elindultam "visszafelé". Az első dolog amivel találkoztam egy rövid üzenet volt, amiben lemondták egy hetek óta szervezett színházi próbánkat, elég "suta" indokokkal. Hát bosszantó volt, nanááá. Aztán... aztán ahogy közeledtem az első város (Sárvár) felé, úgy váltotta fel a zöld természetet az útmenti plakáterdő. Politikusok néznek rám mosolyogva (már aki...), voksvadász tekintettel és bődületesen egyszerű kampánymondatokkal. És - szerintem - minden második plakátról a "BÉKE" üzenetet jön.

Hát én - kérem - megtapasztaltam, hogy milyen az, ahol az emberek - igaz csak egy nap erejéig - békében és harmóniában élnek egymás mellett. Hirdetem: létezik ilyen. Nem kell plakát, de még internet se. "Csak" hús-vér emberek.

Kedves Osztály, víg tanyám! Béke Veletek!

Mm