Sétálgatva a felújított és kivilágított templomok árnyékában meghúzódó, 100-150 éves bérházak (ma már: társasházak) mellett, EZ a párhuzam jutott eszembe: ezek az épületek a mai, magyar társadalomra hasonlítanak. Valaha sok tudást és munkát belefektetve megépültek, és szépültek a környezetükkel együtt. Aztán - persze -elhasználódtak. Nincs pénz a felújításukra, csak az életveszélyes vakolatomlásokat hárítják el. (jó esetben...) A nagy műgonddal és hozzáértéssel elkészített homlokzatokon megjelentek a klímaberendezések kültéri egységei. Nem esztétikus, viszont csúnya. De segíti a túlélést. Az esztétika, a műemlékvédelem sokadlagos szempont. És a környezet? Térkő, szemét, kutyagumi, elvétve csoffadt, agonizáló "zöld" növényzettel, de sok reklámmal/plakáttal. (Ja... fogyasztani kell, mert nem nő a dzsidípí...) Így és itt élünk. Persze felháborodunk, ha a közös költség emelése kerül szóba, a felújításokról pedig mindig nemmel szavaz a lakóközösség. Ugyan...Meg...Minek még egy "drága" kuka, amikor "valahogy, mindig elviszik a bűzölgő szemetet"?! 

Igen. Így élünk, mi, magyarok. Lepukkantan, kopottan, reklámzajban és kulturális csöndben. És hasonlóan a patinás épületekhez, már mi sem vesszük észre, mikor a lábunkra pisálnak.

 Mm