Kilenc napig a "csodák városában" élhettem. Budapestről mindenki elégedetten ír az atlétikai világbajnokság kapcsán. A magyar vendégszeretet, a pazar szervezés, az új technológiák, satöbbi. Van régi-új jelszó is: olimpiarendezés 2036-ban. Én mindezt elfogadom, s mivel nem tudom befolyásolni, hogy mire költse el a kormány a befizetett adómat, hááát... Haj-rá Ma-gya-rok! Meg ilyesmi.

DE! Szeretném jelezni, hogy a csodák elmúltak és visszatért az élet a "normális" kerékvágásba. Egészségügy: makacs térdfájdalmakkal küzdök, immár egy hónapja. A szakrendelőben  kétszer jártam, másodszorra is ugyanúgy megvizsgáltak, de röntgen helyett immár MR-vizsgálatra küldtek. Ha meglesz a lelet, kéretik visszabicegni, "reméljük a műtétet elkerüljük". Én is ebben bízom. Jön az időpont-egyeztetés vizsgálatra. A telefont nem veszik fel, hát besétáltam a rendelőbe. S valóban:  a csörgő telefon mellett, ücsörgő, telefonját nyomkodó kisasszonyt találtam, aki hanyagul közölte: december 6-án, 15 órára bejegyzett. Mire én: - Kérem, én nem a Mikulás ünnepségre jelentkezem, hanem MR-vizsgálatra. Mire ő: - Tudom. KELL ez az időpont vagy sem?! - Kell... - hebegem. - Akkor ezt a két lapot töltse ki és ne felejtse el hozni a beutalóját!  Függöny! (Ami egy mozgatható műanyag lapocska igazából. High-tech.)

No ekkor jöttem rá, hogy VELEM a kormány már nem számol az olimpia idejére. Ilyen közszolgáltatás mellett minden napomat csodaként élem meg.

Magyarország, szeretnélek... de tudod, ez az állandó fájdalom a térdemben...

Csodálattal:

MM