...sorban. Előkép: nagyon bennem ragadt Burcsa Győző, egykori válogatott- és az átlagosnál jóval intelligensebb labdarúgó első benyomása, Londonról. "Amikor láttam, miként állnak sorba az angolok, rögtön tudtam: itt akarok élni." Hm. Jó pár évtizede mondta ezeket a mondatokat, azóta mi, magyarok is Európa nyugati részéhez tartozunk.(?) DE. sorba állni, azt sajnos nem sikerült megtanulnunk. Vagy egymás nyakába lihegünk, remélve azt... mit is?! Remélve - talán - azt, hogy akkor előbb kerülhetünk sorra, ha az előttünk álló polgártársunk intim szférájába nyomulunk. De jó erősen. A másik elvárás pedig - talán - az, hogy  "szoros emberfogásnál" nem fordulhat elő, hogy valaki bepréseli magát a sorba. Éppen elénk. Na... azt már nem! De van más módja is a sorbaállásnak kis hazánkban. Ma éppen egy lángosbódé elé érkeztem meg kisfiammal. A kiszolgáló pultnál senki nem volt, viszont ELŐTTE 6 ember hajladozott a melegben, félkör alakban. Vettem a bátorságot - és a napszaknak megfelelő köszönés után - meg kérdeztem a jelenlévőktől: - Önök már rendeltek? A lesújtó tekintetek után rögtön feltettem a következő kérdést: - Hol van a sor vége? A hat magyar polgártársból egy hölgy méltatott válaszra: - Nincs sor. Ez az úr már rendelt, aztán jövünk mi - mutat izzadó párjára - és utána... - Én jövök! - dörmög egy hang. De nem néz rám. Mivel fiam NAGYON szeretne lángost enni, halkan felteszem a kérdést: - Ki az utolsó, aki rendel Önök közül?  Rövid szünet után egy szemüveg mögé rejtőző férfi sóhajt fel: - Én! - Jó! - mondom erre - akkor ha megengedi, Ön mögé állunk be. A SORBA. 

Nincs válasz. Fiammal, tisztes távolságot tartva MÉGIS a középkorú férfi MÖGÉ kerülünk.Halad a SOR. Néma csendben izzadva mondjuk be a rendeléseket a pultnál. Aztán a kiszolgáló személyzet egyik tagja kidugja a fejét az ablakon és felsóhajt ( a hallgatóság a büfékocsi belső helyiségében tartózkodik): - Kúrva hosszú a sor!

Végignéztem a várakozókon. Burcsa Győző nem volt köztük.

Mm