Jaj! Szinte nem múlik el egy nap anélkül, hogy ne gyászolnánk el valakit. Közéleti emberek, vallási vezetők, művészek, sportolók (labdaművészek) haláláról szólnak a hírek. De éppen ma kérték hozzájárulásomat ahhoz, hogy egykori ifjúsági edzőm tiszteletére elhelyezett koszorún szerepelhessen a nevem. Ő egész életében Szombathelyen lakott, dolgozott és 63 évesen, teljesen váratlanul ragadta el a halál. Vialli 58 évet élt, Morcsányi 71-et. Sok ez vagy kevés? Nem tudom, annyi biztos, hogy az ember ilyenkor megáll és elgondolkozik az élet értelmén. Persze mindenkinek más és más életcéljai vannak, de...nekem éppen az jutott eszembe, hogy mennyire ÉRTELMETLEN az az élet, amikor az emberek egymás ellen harcolnak va-la-mi-ért. Vagy éppen valami ellen. 

Nem! Tenni kellene egymásért, a környezetünkért, a társadalomért. Hogyan?! Hát ez az! Ezt is meg kellene tanítani a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Mert, az ember a halálos ágyán vagy a rohamkocsiban fekve valószínűleg már csak jajgat. Még élek, még élünk. Kezdjünk el megbocsátani egymásnak.

Mm