A rezsicsökkentés jegyében ma leültem beszélgetni a hűtőmmel. Fiatalnak mondott, csöndben duruzsoló eszközről beszélünk. De áramot fogyaszt, sőt fűti parányi lakásomat, ami így is elég meleg. Ez a meleg...Szóval: valószínűleg le fogom állítani kapcsolatunkat. És őt magát. Igen, tudom, ez egyfajta visszalépés ebben a modern világban, de ha már ennyire felszöktek az árak a boltokban, tárolják ők kevéske ennivalómat. Rezsidenciám ezentúl hűtőgép nélkül fogadja látogatóimat. Kész. Amikor erre az elhatározásra jutottam, csendben bekapcsolt a villanybojlerem... De az már egy másik történet. Van azonban még egy rövid sztorim is a dekadenciáról. Történt, hogy a hétvégén egy kis település kávézójában kötöttünk ki, ahol az egyébként átlagosnál jobb kiszolgálás mellé, nagyon hangos Kossuth rádiót kaptunk. A műsorban éppen egy polgármester dicsérte a gazdaságpolitikát és méltatta saját települése fejlődését. Ez önmagában véve dicséretes, de én szívesebben elüldögéltem volna csendben, vagy valami egyszerű zene mellett. A rádió ordított tovább, így kimentünk a szemerkélő esőben a teraszra. Itt egy "talpigfehérhilfigerben" feszítő férfi az asztaltársaságnak éppen az ukránokat szidja és követeli - szinte már ordítva - a határok lezárását a menekültek elől. Gyorsan leszögezem: mindenkinek jogában áll Kossuth rádiót hallgatni. Mindenkinek jogában áll véleményt formálni. De, ha egy közösségben vagyunk, akkor nem árt igazodnunk egymáshoz. Ennek hiányában szellemünk nem szárnyal, hanem hanyatlik. És a hűtőgéppel ellentétben a dekadenciát nem lehet "csak úgy" leállítani. Pedig néha nagyon ránk férne egy kis csönd. Cssssssssssss !

Mm