A tavasz és a járvány "sikeresen" kikergeti az embereket a természetbe. Akinek van kiskertje, most békésen kapirgálja a jószagú földet, a bátrabbak már ültetnek is. De jó...A természet és az ember egymásra talál. Gondolhatnánk.

De az ember nem azért ilyen "okos", hogy gyönyörködjön a környezetében, a növényekben, neadjisten' meghallja a madarak énekét. Nem. A homo sapiens kreatív, alkotó lény. Ezt élem meg azokon napokon, amikor a Dunakanyarba látogatok. Tavaly a verőcei strandon felállított betonpörfórmánsz vitte el a pálmát. Megalkotója jó néhány négyzetmétert vett el a parttól (és a strandtól), amikor felállította művét: a V E R Ő C E betonbetűket. Tájba nem illik, gyereknek kifejezetten balesetveszélyes, de legalább nagy. És lehet szelfizni "vele". Háttal a Dunának, arccal a főút felé. Hmm.

Az idei évre már több jelentkező is van a legnagyobb környezetromboló címre. Szomszédom - például - ca. 25 méteres vörösfenyőt vágatott ki, s hogy biztos legyen a dolgában, a másik két - még nagyobb - fenyőnek is lenyesette az ágait. Így "jobban kapja" a napot a házikó, ahová már bekötötte a légkondicionáló berendezését is. Mert eddig a fenyők árnyékot adtak. Észt nem. (Már bocsánat, kedves szomszéd). Nem kell a "szomszédba menni" ahhoz, hogy lássuk a következő pusztítást: kocsibeálló épül egy udvarban, ami egy gyönyörű, vastag, gyantaillatú fenyőfa végzetét okozta. No meg azok az állatok is szomorkodnak, amelyeknek ez a - szerintem - 50 éves, egészséges fa életteret adott. De mi a fontosabb ? A Suzuki vagy a feketerigó ? Ugye nem kérdés...

Egy utcával lejjebb újabb csonkítás: fenyőmatuzsálem, félbevágva. Szörnyű látvány. Bizonyára "zavarta" a kilátást. Mély részvétet érzek a fák iránt. Kutatók állítják, hogy a növények is képesek érezni és kommunikálni. Egymással. Az emberekkel nem. Az ember nem érti meg őket. Mit ért meg egyáltalán a homo sapiens ?! Nem tom'. Nem is érdekel.

Én a fákkal vagyok. Amíg vannak. Amíg vagyok.