Miközben mindenki(?) Amerikára figyel, velem itt, a még Közép-Európának nevezett (Grönland és Kanada után lehet, hogy mi is eladósorba kerülünk?) földrészen történnek "dolgok". Ne gondoljunk nagy eseményekre: neeeem, nem léptem ki a TB-fizetők táborából, bár nem teljesen vagyok elégedett az egészségüggyel, és bevallom a szomszédom tárolóhelyiségét sem akarom elvenni, bár közelebb van az én lakásomhoz...Szóval - egyszerűen - szoktam sétálgatni az utcákon. Így jutottam el a Raoul Wallenberg utcába, ahol a névadóról éppen megemlékezést tartottak, mintegy 40-50 ember jelenlétében. Több dolog is rögtön "gyanús" lett: 1.Kitűnő volt a kihangosítás! Sőt! A tolmácsnak (mert két nyelven folyt a program) külön mikrofon jutott. 2.Gyanúsan kulturált volt a publikum. Jó...A szónokok is röviden, és nagyon szép szavakkal méltatták a volt svéd diplomatát, de... sehol egy hőzöngő hang, vagy egy kis magyaros susmus?!

Ott ragadtam. Ekkor egy jól öltözött, szőke férfi tűnt fel oldalról, akinek a kezében két melegen gőzölgő papírpohár volt. Kedves mosoly kíséretében átnyújtotta két közelemben álló hölgynek. Ők megköszönték és elvették az italt. Hmmm. Rögtön megéreztem: forralt bort tartalmazott a "hozomány". - Ja, vannak még úriemberek... - gondoltam, és a távozó pasas után néztem. Igenám, de egy perc sem telt el, újra megjelent emberünk: ezúttal egy tálcával jött és egyenesen nálam kezdte a kínálást... Én zavartan angolul nyökögtem, hogy "nem rendeltem semmit!", de ő alig érezhető akcentussal biztatott: - Vegye el, svéd bor! Khm... magyar vagyok, ingyé' van, megköszöntem(!), elvettem. Akkor már meg sem lepődtem, amikor egy hölgy is felbukkant egy süteményes tálkával... Igen. Ott álltunk, "mi magyarok", rágtuk a sütit, ittuk a forralt bort és csendben emlékeztünk Raoul Wallenbergre.

Koszorúzással ért véget a program. Bár én (is) kaptam még egy pohár italt,de - higgyék el nem emiatt - nagyon nehezen indultam el a helyszínről. Igeeen. "Kicsit" Európában éreztem magam.

mm