"Mindannyian elbukunk. Minden nap. Vannak dolgok, amik nem sikerülhetnek, bármennyire igyekszünk is. Tudom , nem ezt akartad hallani." Belém égett ez a négy rövid mondat a Dig című , angol filmből. A rövid monológ a főhős szájából hangzott el, a címzett pedig az apját már elvesztő, az édesanyjáért aggódó kisfiú volt. Ralph Fiennes zseniális alakítással keltette életre az empatikus pótapát, az elhivatott régészt és a szerény közösségi embert.

A film (egyik) alapüzenetét  - a kudarcok/bukások "létezéséről" - pedig tanítani kellene .Minél előbb. Azért, hogy megértsék mai világunkat gyermekeink. De leginkább a f e l n ő t t e k. Nőjünk fel Kedves Szülők ! Ne akarjunk minden áron "versenyzőket" nevelni a gyerekekből. Értessük meg velük, hogy az életben igenis vannak kudarcok, vereségek, bukások. Nem a lájkok száma a fontos, hanem a valódi élmény. Vagy:a valódi kudarc. El kell tudnunk fogadni azt is. Aztán továbblépni.

Az én környezetemben "nagy divat" régi sérelmeink felemlegetése. A jól-rosszul végződő történetek és az abban résztvevő emberek kritizálása. Példának okáért, "édes"apám a minap árulta el: nem mondta el senkinek, hogy hol dolgozom. Mi lett belőlem. (portás vagyok, heti 48 órában, egy szociális intézményben...) Persze "segíteni" akart ezzel, mivel tudja, hogy rövid látogatást teszek szülővárosomba, ahol bizonyára megszólítanak majd ismerőseim .

Mondanom sem kell, hogy nem esett jól ez a titkolózás. De elfogadom. A társadalomban jelenlévő "kudarckerülést",  az eredményhajszolást, a kirekesztést már kevésbé tudom tolerálni.

Ezért is ajánlom minden honfitársamnak az angol film megtekintését. Aztán... beszélgessünk róla. Hiszen nem vagyunk - eleve - bukásra ítélve...

Mm