Kár, hogy a politika már annyira beleette magát - milliárdokba kerülő propaganda segítségével - a társadalom fejébe és a lelkébe, hogy mindig későn veszünk észre valamit. Valami jót. Esetleg kiemelkedően jót. Mert a média állandóan valami ELLEN emel szót. Szembe állít , megoszt és ítélkezik : jobboldal-baloldal, liberális-illiberális, nemzeti-fővárosi, egyetem-alapítvány, magyar edzők-külföldi edzők és a többi, és a többi. S mikor elhagyják földi porhüvelyüket igazán értékes emberek, maradandót alkotva, követendő példát állítva elénk,, nagyot sóhajtunk (kiáltunk) fájdalmunkban és felidézzük, hogy micsoda jellemformáló államférfiak voltak is ők. Mert csak ilyenkor kapnak helyet a médiában a Benedektibik, a Kárpátigyurik, a Bálintgazdák, a Kocsiszoltánok. Helyet kapnak néhány napra, esetleg egy hétre, aztán jöhetnek az "igazi" államférfiak: a politikusok. Akik már most tőkét akarnak kovácsolni egyesek halálából. Könyörgöm ! Ne ők és ne most döntsék el azt a parlamentben, hogy mi legyen egy uszoda neve, nem most hozzanak törvényt az árván maradt gyerekek megsegítésére. Ne !

Szálljanak ki a sötét állami autókból és tegyenek egy mécsest a megemlékezések helyén és kívánjanak részvétet a családoknak. Úgy, ahogy egy normális ember teszi. Aztán, gondolják át, hogy milyen kár éri a magyar embereket azzal, hogy az oligarchák kétes ügyleteitől és az óriásplakáton "ordító" szlogenektől hangos a média. Az adófizetők által finanszírozott média. És itt-ott elbújva , csendben szerényen teszi a dolgát jó pár tehetséges, szorgalmas magyar ember, akit a világ már régen elismert. A világ igen, de mi - magyarok -  nem.

Kár, hogy nekünk mindig meg kell várni azt, hogy tragédia történjen.

Ez a magyar ember tragédiája.

Mm