Két, szájmaszkos, középkorú emberrel vártuk a liftet. Gyorsan megnyugtattak, hogy NEM fertőzött emberek. Mondom nekik: én sem. Tesztelte ? - jön a kérdés. Nem - így a válasz. Önök ? Igen és negatív. Akkor jó - gondoltam, de kicsit szorongani kezdtem. De továbbment a beszélgetés. Nem tudni mi lesz a vége - sóhajt a nő. Hát nem - mondom én, miközben kinyitom a liftajtót. De talán ez a jó lehetőség az embereknek arra, hogy észrevegyék mi a fontos az életben - bölcselkedem tovább. Át lehetne értékelni mindennapi gondjainkat és szorongásainkat - nyomom tovább önerőből, miközben a felvonó nagy kattanással megáll a harmadikon. A két maszkos ember hevesen bólogat, a nő szemében még könnyek is megjelennek. Na, akkor... viszontlátásra és jó egészséget mindenkinek ! - szólok és kilépek a liftből. - Jó egészséget önnek is uram ! Viszontlátásra.

Lám a baj összehozza az embereket. Ha máshol nem egy liftben. De a politikában és annak környezetében nem ezt tapasztalom. Ott megy tovább egymás "megfertőzése".

Bele is döglünk szép lassan mindannyian. Úgy, ahogy a koronavírusnál. Először az idősek, aztán a már beteg, "csóringer" emberek, aztán szép sorban a többi. S a végén az "elit." Ha máshogy nem, hát egymást kinyírják. Mint a vírus: a vérükben van...

Ennyi.

Mm