Vannak helyzetek amikor az emberfia fogadalmakat tesz. Többé nem csinál ezt meg azt, nem eszik/iszik ilyen-olyan dolgokat, végre kilép rossz helyzetekből satöbbi. Aztán egy kis idő elteltével azon kapja magát, hogy nem tudja betartani a saját magának tett ígéretét... Persze mindig van indok ! Ajjjjaj! Rengeteg ok, körülmény és (persze!)  MÁSOK viselkedése  játszik szerepet abban, hogy visszatérnek a régi beidegződések, amik újbóli "felvétele" örömmel tölti el - tapasztalatom szerint - inkább a  testünket. (A lélek ugyanis odabent némán tiltakozik...)

Nekem is van ilyen dolgokból a listámon elég... Mégis , amikor pár hete kiléptem a számlavezető bankomból és ollóval szétvágtam a hitelkártyámat, megelégedést éreztem. Konkréten azt, hogy nekem ebben az életemben már nem lesz dolgom hitellel. És ez jó.

Aztán tegnap furcsa dolog történt velem. Felhörpintettem egy kávét egy kis cukrászdában és a pult mögött álló hölgy kérdésre folyamatosan nemmel válaszoltam: - Cukrot ? - Köszi, nem. Tejet ? - Nem. - Kupakot a pohárra ? - Azt, sem. Sőt, tudja mit... kávét sem kérek ! - Viccel ? - kérdi a nő. Mire én. - Őööö, a kávét kérem. Köszönöm.

Majd megittam a keserű nedűt és elhatároztam , hogy ez volt életem utolsó kávéja. 2020.02.17-én, délután 4 órakor.

És a lelkem ugyanazt a visszajelzést adta, mint mikor a hitelkártya darabjai a kukában landoltak. Jó érzés áradt szét bennem. Micsoda felismerés: az igazán jó döntések a fejünkben születnek, a testünknek tesznek jót és a lelkünk örül leginkább nekik. De ez csak egy - nagyon általános - felismerés. A másik ez. az igazán jó döntések - egy bizonyos kor után főleg - eleinte nagggyon tudnak fájni. És szenvedést okoznak. Azonban ezek a tünetek is azt erősítik meg az emberfiában, hogy JÓ DÖNTÉS született.

Hú, ma erősen moralizálok. Nem akarok. Iszom inkább egy erős... gyömbérteát.

Mm