Különböző véleményeket lehet hallani arról, hogy milyen szinten érdemes űzni valamit... Például: legyél-e focista egy angol csapatnál, ahol hétről-hétre meg kell küzdened a csapatba jutásért vagy válaszd a könnyebb utat és legyél stabil kezdő Kazahsztánban... Legyél-e karakterszínész egy jeles társulatnál, várva a kiugrás lehetőségét vagy szerződj le egy kevésbé nívós színházhoz, ahol több lehetőséghez jutsz.

Nekem az élet mindig az első verziót "dobta": sokáig ott tudtam ragadni az első vonalban, bár  nem mindig voltam főszereplő. A sportpályafutásom is azért tartott ki, mert 10 éven keresztül egy első osztályú klubban nevelkedtem és tanultam el a legjobbaktól a tudást. A kereskedelmi jártasságomat  is úgy szedtem össze, hogy kitűnő szakemberektől leshettem el a vezetés csínját-bínját, jó és rossz oldalát.

Nagy ajándékot kaptam az élettől, amikor az Örkény István Színház alkalmi statisztája lettem. Havonta egyszer-kétszer testközelből élhetem át ezeknek a kiváló színészeknek a munkáját, jelenlétét, erejét.  A legutóbbi előadás alatti üres járatban kezembe került egy darabnak a kézirata, benne a színész bejegyzéseivel és a szerző instrukcióval. A lenyűgözően szép bevezetés után egy ritka bravúros szöveg került elém. Biztos vagyok abban, hogy a színész már "magáévá tette" a darabot és teljes átéléssel a színpadra viszi a figurát.

A darabot már játszák. Nem kérdés, hogy megtekintem. S amíg lehet,maradok az első osztályon. Ami a kultúrát, a sportot és az emberi kapcsolataimat érinti.

A többi szintről (lefelé és felfelé egyaránt), a sznobizmussal és a nárcizmussal és a bulvárral együtt , ezennel ünnepélyesen lemondok.

Mm