A fogyasztói társadalomban élve megszokhattuk már: minden eladó. S hogy, hogy nem, mindig akad egy vevő is. Mindenre. A piac szabályoz. Mondhatnánk azt is: ez a világ rendje, hiszen Dónáld Trámp is ebből gazdagodott meg. Vásárolt és eladott. Némi haszonnal. S a végén annyira jól ment neki, hogy vett magának egy 4 éves elnöki ciklust. A bajok azonban ott kezdődnek, amikor valaki belehabarodik az általa szerzett tulajdonba, személybe, jogokba.

Nehéz otthagyni. Nehéz lemondani. Őszintén megértem Dónáld bácsi fájdalmát, de nem tudok osztozni benne.

Annál inkább fáj az az eljárás, amivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem "régi" épületeit intézi a hatalom. "Vót, nincs, felejtsük el. Az új sokkal jobb lesz."

Egy apró dolgot felejtenek el a döntéshozó NAGY urak: a kötődést. Ezekben az épületekben évtizedek óta alkotó munka folyik. Cserében nem pénzt kapnak a fiatal művészek, hanem még több tudást, elismerést. Az összetartozás örömét. Ami ezekhez a falakhoz, termekhez kötötte/köti őket.

Ezt a kötődést is kiárulja most a kuratórium. Beárazni lehetetlenség. Értékelni is csak az tudja, aki valaha is kötődött valamihez/valakihez.

NEM a pénzhez, NEM a hatalomhoz.

No.Menjen el a Vas utcába Szarka úr és tegye ki a táblát: ELADÓ.

Van némi jártassága a "szakmában." Szarkát és társait ugyanis már régen megvették.

Mm