Az elmúlt napokban megpróbálkoztam a hagyományos levélírással, Toll, papír, asztal, hurkok, sortávolság. Hmmm. Elégedett voltam a végeredménnyel, de a "Tisztelt Címzett" - 11 éves lányom - mégsem  tudott megbirkózni az irománnyal. Fel kellett olvasnom neki. (létrehozva egy író-olvasó találkozót:-)

De a szó elszáll, az írás - még ha nem is nagyon olvasható - marad. Félsikeremen felbuzdulva vásároltam egy  hetilapot. Nem görgetem, nem "ikszelgetek", nem fogadom el a "sütiket", hanem lapozgatom és olvasom. Tetszik. A 36.oldalon például a világhírű zenekarvezető egy emberközpontú jövőképet vázol fel, ahol "ciki lesz" a kütyüzés, ellenben az emberi kapcsolatok és az érintkezés szerepe felértékelődik. Főként a fiatalság révén. Már majdnem én is elhiszem, sőt látom magam előtt ezt a világot, amikor átpillantok a 37.oldalra, ahol virít a következő cím: "Fő feladatunk a szolgáltatási palettánk bővítése". A cikkből megtudható, hogy milyen új fejlesztések, pénzügyi (értsd: hitelezés) eszközök mentén kívánja támogatni az ügyfeleiket a lapnak nyilatkozó vállalat vezetője.

Jó. A 36. és a 37. oldal még jól meg is férhetne egymás mellett,gondolnánk. De magyar ember vagyok, magyar emberek között élek, járok, dolgozom. Azt látom, hogy ha két (bármilyen) oldal egymásnak ellentétes állítást, értékrendet, vagy csak véleményt fogalmaz meg, azonnal ellenségekké válnak. Két oldal között még egy vékony összekötő vonalka sem lehet. Nem. Ellenségképek vannak. Mi és Ti.

Visszatérve a hetilapra. Egy tollal összekötöttem a két interjúalanyt. Mindketten rám tekintenek a fotókról. (A cégvezetőnek nagyobb kép jutott) Két oldal, két kép, két vélemény. Beszéljétek meg ! - mondom és egymásra hajtom a lapokat. Egy óra múlva újra kinyitom. Na,mizújs' ?

Mm