Miután Debrecenben "bejelentették" Dzsudzsák Balázs érkezését , én sem késlekedem. Nagyon bejelentem A Miniszter félrelép című film folytatását, melynek címe: A miniszter félrenéz. A dokumentumfilmnek szánt , kizárólag magyar szereplőkkel létrejövő produkció néhány szkriptjét pedig íme, megosztom a máris remekül statisztáló , és adót is fizető polgártársaimmal.
Jelenet 1. SZFE. Miután Jean-Paul Belmondó is őrséget állt a Vas utcában, szóra bírták az oktatásért felelős minisztert a történtekről. " Belmondó ?! Nem ismerős... Mérnök ember vagyok. Most tartok Hajdúsámsonba a Motodzsípí pályára. Most jelentjük be, hogy Vidnyánszky Attila lesz a pályaigazgató. Sok magyar embernek adunk munkát. Főleg a budapestiekre számítunk, mert a Fürjes kolléga elintézi, hogy a csepeli HÉV Sámsonig fusson. A viszontlátásra !" És már nem néz a kamerába. Helyette maszkban (dead SZFE felirattal) , valamilyen bérletet felmutatva (!), beszáll egy közösségi helikopterbe és husss. CSAPÓ!
Jelenet 2. "Így kezeld a lélegeztetőgépedet" címmel tanfolyamot hirdetett egy többszörösen nyugdíjas aneszteziológus,( aki nyugdíj-kiegészítésként hétvégén Londonban ügyeletet is vállal.)
A tanfolyam teljes díját előre kell kifizetni a jelentkezőknek, TAJ kártya nem szükséges, az érdeklődés óriási.
Mit szól ehhez a miniszter ? "Khm. Világosan megmondtuk, hogy pánikra semmi ok. A lélegeztetőkészülékekre két éves , teljes körű garanciát kaptunk a kínai partnerektől. Tehát aki nem elégedett a készülékével , olvassa el a rövid kínai tájékoztatót, vagy hívja a pekingi kólszentert, ahol magyar nyelven egész jól beszélő diszpécserek állnak rendelkezésre. Egyébként a kormányfő a legutóbbi kórház látogatásán személyesen kapcsolt be egy lélegeztetőkészüléket és örömmel konstatálta, hogy működik. Nincs más mondanivalóm." Ezzel félrenéz. CSAPÓ.
Nnna. Eddig jutottam. Adna valaki egy kis pénzt a forgatókönyv folytatásáért ?
Értem. Mindenki félrenéz...
Mm