Mikor megkérdezték a wimbledoni pályamestert a zöld pázsitot övező "titokról", ő hanyag eleganciával így felelt: " Ez csak fű. Nem kell hozzá más, csak víz... meg nap... meg kétszáz év tapasztalat."

Onnan jutott eszembe ez az anekdota, hogy egyre hangosabban ( és persze jogosan) követeli értelmiségek nemzetközi csoportja, hogy változtassunk a társadalmi folyamatokon, szokásainkon, életformánkon. Slow life, környezetvédelem, lemondás felesleg dolgokról és a többi és a többi. El is mondják a művészek, hogy ők mit vállalnak ebből : példát mutatnak  a társadalomnak. Dicséretes. De mi a helyzet a fogyasztói társadalom átpolitizált, agyonreklámozott, önmutogató, hitelből-hitelbe bukdácsoló rétegeivel. Velünk. Közép- alsó- legalsó osztály.

Velünk mi lesz ? Hiszen milliárdokat ölnek bele abba a kormányok , a bankok , kereskedő cégek, szolgáltatók, hogy költsünk, utazzunk és fogyasszunk. Ha lehet, minél többet hitelből. Meg is tanultuk, bele is szoktunk, visszük is mindenhová a szelfibotunkat... Katt és lájk. Beleszoktunk, most úgy tűnik : beledöglünk. Nem baj, mindent bele ! Lényeg, hogy birtokolni lehet (sok) valamit.

Ezt a VALAMIT otthagyni, vagy egy részéről lemondani... Hm...Kapcsolunk Wimbledonba, mit gondol a pályamester erről a helyzetről. - Oh well, Lemondás.... Ez csak önfegyelem. És tanulás. Más nem kell hozzá... esetleg még néhány cunami, erdőtűz és járvány...Ehhez nem kell kétszáz év..."

Thank you Sir, Wimbledon búcsúzik. Hamarosan az Emberiség is.

Mm