Sok helyen olvastam , hogy többen átéltek már "kegyelmi" állapotot. Ez olyan érzés - ahogy jómagam interpretáltam - mikor rájön az ember: NEM Ő irányítja az életét, hanem átadja azt valaminek/valakinek és egyszerűen megéli az eseményeket. Mindezt nem a drogok és egyéb szerek segítségével, hanem tisztán. Jó érzéssel. Szeretetből. Időt és teret adva adva ennek a kegyelmi állapotnak.

Én azt elmúlt 20 évemet fegyelmi állapotban töltöttem, legalábbis a munkahelyeimen. Poroszos szabályrendszer, határidők, szankciók. Nincs kegyelem, van fegyelem. És most - egyszerű Milkmanként - a világot figyelem: és egyre gyakrabban megtapasztalom, hogy ehhez a jó, kegyelmi állapothoz NEM KELL sok minden.

Példa: hat éves kisfiam, Brúnó születésnapját egy parkban ünnepeltük. A Szabadban. Feldíszítettünk néhány fát, lufit fújtunk, volt süti és üdítő. Felnőtteknek kávé és bor.

A többit a gyerekek és az őket elkísérő szülők, nagyszülők tették hozzá, Öröm,kacagás (persze volt sírás is...),, játék, beszélgetések, fűben hempergés, erő és energia.

De nem volt : politika, pláza, rongyrázás, ideges okostelefonozás, bizalmatlanság.

És azt hiszem , hogy tudom miért történt ez meg velünk : mert átadtuk magunkat őszintén ennek a légkörnek, ennek a valaki/valami JÓnak és hagytuk , hogy  a Jó megtörténjen velünk. Nyugalomban és szeretetben.

És aki kegyelmi állapotba kerül , az hálát is érez.

"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul. átölelt az Isten."

Hétfőn viszem magammal a Tejcsarnokba ezt a "Fílinget".

Le fog olvadni Saratov mester, asszem'...

Isteni lesz.

Mm