Tegnap volt egy éve, hogy "eladtam a testem" és kétkezi munkából akartam eltartani magam. Nem az önsanyargatás vezérelt, hanem a kíváncsiság. Úgy érzem sok mindent megtudtam magamról és a kisemberek mindennapi gondjairól és örömeiről is, ez alatt az idő alatt.. Nem mellesleg a lelkem is - néhány epizódtól eltekintve - szabad tudott maradni. Nem kis dolog ez a mai világban.

De most váltok. És egy váltás majdnem mindig szorongással jár. Új helyzet, új emberek, impulzusok. Különösen a mai világban, ahol a már-már megszokott szorongásunkat (egzisztencia, egészség, vagy csak nincs wifi...) felváltja a félelem... Vírusok, terroristák, felmelegedés és a mesterséges intelligencia várható hatalomátvétele...

Lehet mitől félni, ugye ? Éppen tegnap mesélte egy vevő, hogy csak egyet köhécselt az irodában és aggasztó kérdéseket kapott a hogylétéről... És láttam a szemében, hogy nagyon megviselte ez a "törődés..."

Félünk, pánikolunk, pedig sosem volt ilyen jó dolga az emberiségnek. Persze, MOST értelmesen cselekednünk kellene... Nem félni. Összefogni, tervezni, végrehajtani. Még akkor is, ha fáj...

Azt mondják a világirodalomban már mindent megírtak, mi csak ismétlünk bizonyos dolgokat.

A KFT együttes 1987-ben adta ki a Fekete felhő című számot. Bizonyára akkor is volt valami "helyzet", ami miatt megfogant ez a szöveg. De ma talán aktuálisabb, mint három évtizededdel ezelőtt:

Fekete felhő leszáll az égből
Gyűlölet árad lehelletéből
Háború, árvíz, pusztulás
Katasztrófák, sűrű gyász

Fekete tűz és izzó fehér hó
Lassan tűnik el minden rossz és jó
Csak a teljes üresség, ez marad
A semmiben oldod fel önmagad

Ne félj, hisz fenn az ég
Tiszta kék
Most még...

Mm