Tej-chi

The Milkman

The Milkman

Fogd a pénzt és kuss!

2020. szeptember 09. - The milkman

Úgy gondolom, hogy ezzel a mondattal bocsátja útjára a magyar Elit azt a "réteget", aki a holdudvarához tartozik. Feltétlen engedelmesség, szervilitás, és nem árt némi szenilitás, ha bizonyos - de egyre fogyó - libernyák újságírók például Tihanyról kérdezősködnek . Cserében van pénz, közbeszerzés, kokárda, Puszkász mjúzikl és nemzeti szuvenírcsomag. (pl. Ingyen belépők a Nemzeti Színház előadásaira)

Ezt a kottát adták oda V. Attilának is,akinek személyiségéhez jól is passzol ez a mondat. Fogd a pénzt és kuss !

"Én V.Attila megmondom mi lesz, hogy' lesz, no és kivel lesz itt színészképzés. Sok helyen megmondtam már, úgy is lett. Ahová betettem a lábam, ott látványosan nőtt a költségvetés és legalább ilyen látványosan csökkent a "másként gondolkodók" száma. Ez a recept. Maradhatsz , ha kussolsz és engem szolgálsz, cserében kétszer annyit kereshetsz mint eddig. Áll az alku ?"

Az alku majdnem mindig és mindenhol megköttetett. Attila hozzá is szokott ezekhez a könnyű sikerekhez. ezért sem tud most mit kezdeni az ellenállással. Üzenget, fenyegetőzik, elszámoltat, vádaskodik, sajnáltatja magát.

Úgy hírlik azonban, hogy kiváló színházi rendező. Van fantáziája. Nos - mert a fantázia nem kerül sokba - jómagam simán el tudtam volna képzelni a következő jelenetet a Kossuth téren, a vasárnapi charta-átadáson:  miután a diákok leteszik a dokumentumot, kinyílik a parlament kapuja és kilép rajta V. Attila, főkurátor. A parlamenti szolgák letesznek tucatnyi széket, egy asztalt, riszlingszilvánival és hideg szódával, némi tepertővel és pogácsával.

Ati leül és így szól: -  Üljünk le és beszéljük meg dolgainkat !

Ettől a pillanattól kezdve ő már csak nyerhetett volna a szituáción. Ha a népharag elsöpri a "színpadról", mondhatná: - Ezek a libernyák fiatalok ... a kezemet nyújtom és levágják a fejemet...

Ha létrejött volna bármilyen diskurzus, akkor pedig elegánsan - és bölcsen - lezárhatta volna egy idő után  a beszélgetést, így: - Köszönöm, hogy eljöttetek, folytassuk az együtt gondolkodást , jövő héten a Vas utcában...

De az a szó, hogy kompromisszum , nem szerepel a "nemzeti" szótárban.

Helyette új kifejezést ízlelgetnek a "dicsőséges nagyurak" : Sz o l i d a r i t á s.

Fogod a pénzt ?!  Hussssss!

Mm

A bejegyzés trackback címe:

https://saratov.blog.hu/api/trackback/id/tr9816195924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2020.09.10. 11:23:02

Megjöttek a 30 éve elsunnyogott rendszerváltás számlái.

ulpius66 2020.09.10. 11:35:50

Helyes!

S Z O L I D A R I T Á S

AZ EGÉSZ VILÁG VELÜNK VAN!

freeSzFE
(mondjuk a magyar lakosság 85-90%-nak fingja sincs mit jelent ez felirat....)

ulpius66 2020.09.10. 11:36:51

@nemecsekerno_007:

Hát az is biztos, hogy az SzFE-n NEM VOLT RENDSZERVÁLTÁS!

ulpius66 2020.09.10. 11:49:50

A szintén Alapítványi formában működő ELTE, Corvinus, orvosi és műszaki, stb egyetemek diákjai mért nem foglalnak egyetemet az Alapítványi forma ellen?????

Nyilvánvalóan az SzFE irányító "tuggyukkik" nem akarnak megválni a mézesbödöntől, és ismét el akarják sunnyogni a "rendszerváltást"!

Ehhez pedig jól felhasználják a tanítványaikat, akik jelen esetben csak hasznos idióták!

Serény Vélemény 2020.09.10. 12:09:51

Az összes egyetemet átalakította mostanában a kormány, mégse volt ilyen hiszti.

Őszintén szólva: _nagyon_ unalmas.

birkamenet 2020.09.10. 12:10:39

A fideSS diktatúra köpni-nyelni nem tud, hogy a szokásos bedózerolási kísérletük akkora látványos ellenállásba ütközött, hogy a végén V. Attila udvari csicskát a Nemzet Hősi Megbukottjának kell majd kinyilvánítani.

birkamenet 2020.09.10. 12:12:36

@ulpius66: "Nyilvánvalóan az SzFE irányító "tuggyukkik" nem akarnak megválni a mézesbödöntől, és ismét el akarják sunnyogni a "rendszerváltást"!"

jaj de hülye vagy te kis fütyisz-felszopó, mert a rendszerváltást a te illiberált fideSSkomcsijaid csinálják ugyebár?????? MInt pl a rendszerváltást a 3000 milliárdos manyup vagyonban????

ulpius66 2020.09.10. 12:15:24

@birkamenet:

Birkám!

Aztán meséljél mán milyen a "fideSS diktatúra szokásos bedózerolási kísérlete"?

Aztán ez mennyivel más, mint pl. az ELTE-vel volt?

Előre is köszike!

látjátok feleim szümtükkel 2020.09.10. 12:22:44

@ulpius66:

Mondjuk annyival, hogy itt már lemondott a vezetés, kiléptek az oktatók, tehát miről is beszélsz?

birkamenet 2020.09.10. 12:41:11

@ulpius66:

azt nem tudom, hogy nektek a fidess Magyar Proletárok és Suttyók gyűjtőpártjának mi szükségetek van egyetemekre????

Csak nem a át akarjátok alakítani a tantermeket a teremfoci számára?

Ekrü 2020.09.10. 12:43:32

"Én V.Attila megmondom mi lesz,"-Aha...Ehhez képest a valóság pedig ez:
"Az írásban részletesen tájékoztatják a tanáraikat, illetve a hallgatókat is a belső protokollról. "-Mármint a foglalók.Majd ők megmondják a tanároknak meg a hallgatóknak ,hogy mit csinálhatnak...Akkor ki is itt az arrogáns?
"A bérlők át szeretnék venni az ingatlanhasznosítás és működtetés szerepét, mert úgy látják, hogy ehhez ők jobban értenek, mint a tulajdonos. "-Én meg társakat keresek a Vígszínház foglalásához.Szerintem ugyanis az üzemeléséhez én sokkal jobban értek mint a tulajdonos....Meg különben is Karigeri szerintem egy diktátor.
Amúgy tudja már valaki,hogy ki fogja kifizetni a foglalás alatt elhasznált vizet meg áramot.Az épületben meg biztos vannak értékek (számítógépek,a tanuláshoz szükséges eszközök) ezek a foglalók vállalják a felelősséget ha lába kél egy-két holminak?Mert remélem ezeket majd kifizettetik velük.

nemecsekerno_007 2020.09.10. 13:15:52

@birkamenet: Hidd el jobb nektek V. Attila. Én beszántanám az egészet a picsába. Eggyel kevesebb közpénznyelő.

Galerida 2020.09.10. 13:24:33

V. Attilának végre kellett volna hajtani a rosszul olvasó, de elszánt forradalmárok utasításait, lemondatni a kuratóriumot, feloszlatni a kormányt és az ifjakra bízni az állami költségvetést!
Ez a minimum, amit az ilyen szintű intellektuelek elvárhatnak, azok után, amit eddig letettek az asztalra!

látjátok feleim szümtükkel 2020.09.10. 13:33:10

@Galerida:

Orbán mennyi éves is volt - nertársaival együtt - amikor miniszterelök lett, és mit is tett/ek le addig az asztalra? Vagy az asztal alá sikerült?

szánmonoxid 2020.09.10. 13:37:41

Nem nagyon tudhatod, milyen szótárban mi szerepel, ahogy láthatóan azt sem, hogy a helyesírás-tankönyvekben mit írnak.

Miért akar megmondóember lenni olyasvalaki, aki gyakorlatilag analfabéta?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.10. 14:00:33

A ballibantak ugyanazt játsszák le most a színházakkal, mint korábban a médiákkal. Hozzá voltak szokva, hogy minden az övék, s fel vannak háborodva, hogy mégse, mert más is részt akar.

Semmi gond. Megszokják ezt is a ballibek. Beletürődnek, s hazakullognak.

Galerida 2020.09.10. 14:05:48

@látjátok feleim szümtükkel: Az biztos, hogy Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!

Te is lehetsz az, ha igyekszel! Még Bajnainak is sikerült, tehát nem reménytelen....

l

Falshang 2020.09.10. 14:06:25

@nemecsekerno_007: így van, de én még a gondolkodást is betiltanám, tök fölösleges, hiszen a főni megmondja majd mindig, hogy mi van.

citrix 2020.09.10. 14:27:24

A fidesz(Orbán) a Tanú c. film kottájából játszik. Ahol mi nem vagyunk, ott az ellenség. Minden pozíciót el kell foglalni a fideszes komiszároknak. Bolsevista tolvaj banda, nemzeti maszlaggal eteti az idióta hívőit.

we dont want arabs here..So what 2020.09.10. 14:43:01

Ugyan miért kellene nekem kompromisszumra törekedni buzikkal és szélsőséges baloldali liberálisokkal miközben a kutya nem szavazott rájuk????Bekaphatod kompromisszum nélkül. Köcsög

szánmonoxid 2020.09.10. 15:54:07

@ulpius66:
Ne magadból indulj ki.
A magyar lakosság nem annyira segghülye, mint te.

Ekrü 2020.09.10. 15:55:07

@látjátok feleim szümtükkel:
"Orbán mennyi éves is volt - nertársaival együtt - amikor miniszterelök lett,"-35 éves volt.Addigra elvégzett egy egyetemet és már 8 éve dolgozott,ami a szóban forgó épületfoglalókról messze nem mondható el.Mármint nem a 35 év (bár az sem) hanem az ,hogy akár egy percet is dolgoztak volna valaha....

szánmonoxid 2020.09.10. 15:57:17

@Serény Vélemény:
Az, hogy a kormány mindet tönkrebaszik?
Tényleg kurvára unalmas már.

Ekrü 2020.09.10. 15:58:41

@szánmonoxid:
"A magyar lakosság nem annyira segghülye, mint te. "-Ez így igaz.Éppen ezért nem szavaz a magyar lakosság erre a semmirekellő ellenzékre...:))))))))

szánmonoxid 2020.09.10. 15:59:04

@Ekrü:
Dolgozni egy másodpercet sem dolgozott életében, az egyetem elvégzését meg Sorosnak köszönheti.
Csak a hozzád hasonló gondolkodásképtelen birkáknak ez túl magas, mint disznónak a tehénvályú. (Remélem, ezzel a szemléltetéssel a hozzád hasonló agyatlan cigányszopó Fidesz-parasztok is megértik, miről van szó.)

szánmonoxid 2020.09.10. 15:59:39

@Ekrü:
Valamivel többen szavaztak rá, mint a cigányra, akinek a faszát szopod folyton.

Serény Vélemény 2020.09.10. 16:01:29

@szánmonoxid: Persze, meg nemzethalál, meg mindmeghalunk, és diktatúra... és összeomlás...

Serény Vélemény 2020.09.10. 16:04:02

@szánmonoxid: A másik ez, ami nekem speciel nagyon tetszik: ha az ember jóóldali, akkor cigányozhat, és nem válik tőle automatikusan nácivá... De ha nem jóóldali, akkor alapjáraton náci, és xenofób, és rasszista, és egyébként is minek él az ilyen, elmaradott?

Ekrü 2020.09.10. 16:05:26

@szánmonoxid: Persze...elfelejtettem,hogy ti vagytok a többség....ezért aztán nektek van 2/3-tok. Ja,mégse...:)))))))))))))))))))))))))

Ekrü 2020.09.10. 16:10:00

@szánmonoxid:
"Dolgozni egy másodpercet sem dolgozott életében, az egyetem elvégzését meg Sorosnak köszönheti."-Mert ugye a Soros járt helyette az ELTE jogi karára ?Te tényleg elhiszed azt amit leírsz? :)))))

ulpius66 2020.09.10. 16:23:18

Mind e közben:

"Az SzFE dolgozói sztrájkot hirdettek!"

Mondjuk eddig sem dolgoztak semmit, most már papírjuk is lesz róla, hogy nem akarnak semmit sem csinálni!
(már a sztrájkon kívül....)

ulpius66 2020.09.10. 16:24:35

Jut eszembe!

Mi lett a vége az önkormányzati dolgozók sztrájkjának?

ulpius66 2020.09.10. 16:32:14

Zsidóéknál is zajlik az élet......

"A Mazsihisz elnöke kirúgta az őt bíráló főrabbit

Szerdán a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetése felmondással megszüntette Róna Tamás főrabbi munkaviszonyát, akit egyúttal felmentettek a munkavégzés alól - olvasható a szervezet csütörtöki közleményében. Döntésüket azzal indokolták, hogy "a Munka törvénykönyvébe ütköző módon folytatott lejárató kampányt a zsidó felekezet vezetése, saját munkáltatója ellen." Mint ismert, Róna Heisler András elnök ellenfele volt, több ponton is kritizálta a szervezet működését. Róna Tamás a Magyar Nemzetnek nyilatkozva példa nélkülinek és a zsidó vallás legalapvetőbb törvényeivel ellentétesnek nevezte a döntést, és kiemelte: kedden a neológ rabbikar minden tagja kiállt mellette."

Itt is lesz székház foglalás?

ulpius66 2020.09.10. 16:35:42

Az MSZP Pest megyei elnöke meg jól feljelentette a bíróságon az egész MSZP országos vezetést, mert szerinte jogellenesen oszlatták fel az MSZP Pest Megyei szervezetét.

Szerinte az egész MSZP Kongresszus emiatt illegitim lesz.

2020.09.10. 17:16:16

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

nemecsekerno_007 2020.09.10. 17:16:51

@Falshang: Náci vagy? Amúgy szalmabáb érvelés, kétszer kimaradsz a dobásból.

2020.09.10. 17:17:31

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

kvadrillio 2020.09.10. 17:18:29

ORBÁN NYÁJIMMUNITÁST AKAR !!!!!...VAGY CSAK MOSTANTÓL HAGYJA MEGHALNI A BETEGEKET ! LEÁLLT A KONTAKTKUTATÁS, A TESZTELÉS ! A BETEG EMBEREKEN AKAR SPÓROLNI AZT UNIOS JÁRVÁNYRA ADOTT MILLIÁRDOKBÓL !!!!!

ORBÁN A RÁNCAI ALAPJÁN KB 150 ÉVESNEK NÉZ KI ! JAHH...EGYRE NAGYOBB TEHER NEKI EZ A HARÁCSOLÁS ! :o)))))

NE TEDDDDDD VIKTOR !!!!

Orbán levelet írt Karácsonynak, Budapesten nem lesz szigorítás........SE TESZTELÉS, SE KONTAKTKUTATÁSSSSS !!!!!!!

nemecsekerno_007 2020.09.10. 17:18:47

@ulpius66: Azon én is felröhögtem :))))))

A japán úgy sztrájkol, hogy aznap nem jelent be szabadalmat :)))))

2020.09.10. 17:19:33

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

kvadrillio 2020.09.10. 17:20:42

@kvadrillio: egy héttel ezelőtt 1400 körüli volt a fertőzőttek száma, ma már 5700 körüli lett !!!+!!+++++++++

A MEGHALTAK ÉS A BETEGEK KORÁT SZERETNÉM TUDNI !!!!!!!!!!!!!!!!

2020.09.10. 17:21:01

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 17:22:12

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 17:23:20

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 17:24:34

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 17:25:49

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 17:27:25

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 17:28:44

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 17:30:11

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.10. 17:32:13

@Hasdrubal:

Elegendő, ha a ballib színházat aránya lecsökken 99 %-ról mondjuk 50-re.

2020.09.10. 17:33:59

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 17:35:00

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 17:35:41

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 17:36:30

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 17:37:31

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 17:38:09

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 17:38:54

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 17:39:42

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 17:40:42

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 17:41:26

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 17:42:12

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 17:43:14

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 17:43:51

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 17:44:26

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 17:45:13

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 17:46:17

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 17:47:21

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

kvadrillio 2020.09.10. 17:47:38

Ordas kamu bukott ki a balatonfűzfői lőszergyár körül, megszületett az ítélet
MTI
Portfolio
Cikk mentése Megosztás
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő többszázmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben - tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott kft.-je nevében vállalta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatás igénybevételével lőszer gyártására és tárolására alkalmas speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot épít. A vádlott valótlan tartalmú számlák alapján támogatási összegeket igényelt és szerzett meg, amivel több mint 130 millió forint vagyoni hátrányt okozott, a veszélyeztetett érték pedig ezen túlmenően meghaladta a 140 millió forintot.

Bár az MTI nem tér ki rá, valószínűleg a balatonfűzfői lőporgyárról van szó, mely 2,5 milliárd forintból valósult volna meg és jelentős összegű EU-s és kormányzati támogatás is érkezett a kivitelezéshez. A gyár ügyében 2016 óta folyik nyomozás költségvetési csalás miatt, a vádemelésre alig 3 hónapja került sor. A gyártóüzem egyébként elkészült, de a gyártás sosem kezdődött meg. Az nem világos, hogy lesz-e valaha ezek után újra lőszer- és lőporgyártás Balatonfűzfőn.
Kapcsolódó cikkünk
2019. 07. 17.
Félmilliárdos EU-pénz ment el egy meg sem épült logisztikai központra

Az elsőrendű vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a törvénynek megfelelően nem vizsgálta a vádirati tényállás megalapozottságát, bizonyítást nem folytatott le, így a csütörtöki előkészítő ülésén egy év - 3 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, 1 millió 50 ezer forint pénzbüntetésre és három év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte az elsőrendű vádlottat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és annak védője is tudomásul vette, így az jogerős.

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, beismerését, megbánó magatartását és azt, hogy az általa okozott 131 millió forint vagyoni hátrányt teljes egészében megtérítette.

A törvényszék folytatja az eljárást a másodrendű vádlott ügyében, aki az ügyészség szerint az általa képviselt kft. nevében fiktív számlákat állított ki.

Címkék: költségvetés, gazdaság, haditechnika, csalás, lőszergyár, európai regionális fejlesztési alap

HMMMMMMM...........MERT MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ !!!!!

2020.09.10. 17:48:15

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 17:49:19

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 17:49:59

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 17:50:58

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

kvadrillio 2020.09.10. 17:51:28

HMMMM ÉS ORBÁN NEM AKAR TESZTELNI ?????????????

Hogyan segíti az EU Magyarországot a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésében? (utoljára frissítve: 2020. június 10.)
/hungary/file/economyjpg_hueconomy.jpg
illusztráció

Elsősorban az uniós polgárok egészségét tartjuk szem előtt, így az EU minden téren támogatja a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló egészségügyi erőfeszítéseket. A járvány ugyanakkor hatalmas megrázkódtatást jelent Európa és a tagállamok gazdaságai számára is. Az EU az összes, rendelkezésére álló erőforrást mozgósítja annak érdekében, hogy a tagállamok gyorsan, határozottan és összehangoltan reagálhassanak a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre.

Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen kézzelfogható segítséget jelentenek ezek az uniós gazdasági intézkedések Magyarország számára.

Rövid összefoglaló:

Az EU 2014 és 2020 közötti költségvetésének méretét a tagállamok előre meghatározták, így abból „pluszpénz” nem folyósítható.
Ugyanakkor e költségvetés utolsó, 3 milliárd eurós tartalékát az EU a tagországok egészségügyi rendszereinek támogatására mozgósítja.
A beruházási kezdeményezés révén Magyarország összesen több mint 500 milliárd forintnyi többletlikviditáshoz jutott, és a közeljövőben kiírásra kerülő mintegy 1000 milliárd forintnyi új uniós pályázatot célzottan a koronavírus járvány elleni fellépésre összpontosíthatja.
Az uniós állami támogatási szabályok megnövelt rugalmasságának köszönhetően a Bizottság már számos leendő gazdaságtámogatási programot hagyott jóvá Magyarország számára.
Az európai költségvetési szabályok teljes rugalmasságának alkalmazása nagyobb mozgásteret ad Magyarország számára is gazdaságélénkítéshez.
Az EU következő, 2021 és 2027 közötti költségvetésének tervezetét a Bizottság egy 750 milliárd euró nagyságú helyreállítási programra irányuló javaslattal egészítette ki. Ennek révén Magyarország legalább 7-8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásra, közel 7 milliárd euró olcsó hitelre és további pályázati lehetőségekre számíthat.

A jelenlegi uniós költségvetés központilag kezelt része / a költségvetési tartalék

Az EU mozgásterét a tagországok és az Európai Parlament által korábban elfogadott költségvetés keretei, így különösen annak mérete jelölik ki. Az EU a korábban közösen elfogadottnál érdemben több forrást nem tud az egyes tagországoknak nyújtani a jelenlegi hétéves költségvetés keretei között.

E költségvetés utolsó, 3 milliárd eurós költségvetési tartalékát az Európai Bizottság az ún. Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz keretében a tagországok egészségügyi rendszereinek támogatására mozgósítja.

2020.09.10. 17:52:02

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 17:52:44

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 17:54:23

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 17:55:23

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 17:55:59

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

Galerida 2020.09.10. 17:56:02

@kvadrillio: A nyájimmunitással Karácsonyék kísérleteztek a rájuk bízott idősotthonokban és komoly eredményeket értek el, de tudod, hogy Orbán illiberális, ezért ez neki nem pálya...

2020.09.10. 17:56:42

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 17:57:31

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 17:58:10

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 17:59:08

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 17:59:48

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 18:00:30

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 18:01:10

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 18:01:54

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 18:02:30

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

nemecsekerno_007 2020.09.10. 18:06:22

@Hasdrubal: Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

Falshang 2020.09.10. 18:19:34

@nemecsekerno_007: csak tükröt tartottam neked, meg a magadfajtáknak. Menj, nézz egy kis propagandát, aztán verd ki rá.

2020.09.10. 18:22:07

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 18:23:54

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 18:24:46

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 18:25:29

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 18:26:21

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 18:26:58

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 18:27:40

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 18:28:42

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

2020.09.10. 18:29:19

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 18:31:00

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 18:31:50

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 18:32:41

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 18:33:10

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 18:33:56

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 18:34:35

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 18:35:28

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 18:36:10

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 18:36:54

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 18:37:51

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

kvadrillio 2020.09.10. 18:38:39

UGYAN KÉREM ! BE KELL ITT FELTALÁLNI A SPANYOL VIASZT ! TESSÉK MEGKÉRDEZNI A KÍNAIAKAT HOGYAN CSINÁLTÁK !!!!!

"Hiába telt el több hónap a koronavírus-járvány első és második hulláma között, a szeptemberi iskolakezdésre sem sikerült a kormányzatnak egységes rendszert kitalálnia az oktatás szereplői számára. Ez látszik kirajzolódni a nyilvánosságra hozott protokollokból, amelyek esetlegesek és erősen hiányosak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint. A szakszervezet úgy véli, hogy a közoktatásban dolgozóknak ma veszélyes körülmények között kell dolgozniuk, mert nem biztosítottak számukra az egészséges és biztonságos munkavégzés körülményei. Ezzel szemben a kormány most azt várja az iskoláktól, dolgozzanak ki helyi járványügyi protokollokat."

EZ A KORMÁNY TÉNYLEG RÖHEJES !!!!!MIKNTHA NEM LENNE ELŐZŐORSZÁG, ORSZÁGOK, AKIK, AZ ELSŐK VOLTAK A COVID ELLENI MÓDSZEREK KITALÁLÁSÁBAN ! :) NANEHÜJÜLJENEK MÁÁÁÁÁ !!!!! :ol)))))

2020.09.10. 18:39:33

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 18:40:21

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

kvadrillio 2020.09.10. 18:40:49

@kvadrillio: NEM KELL ITT FELTALÁLNI A SPANYOLVIASZT !!!!!!!!!!! HELYI JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLLOKAT ????? HISZ A KÍNAIAK MÁR RÉGEN KITALÁLTÁK !!! :o)))))))

2020.09.10. 18:41:24

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 18:42:11

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 18:43:11

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

kvadrillio 2020.09.10. 18:43:39

MEGHÁÁÁÁÁT...ORBÁN IS AZ OSZTRÁKOKAT NÉZI LABOR-NAK UGYEHHHHH ! ...AVAGY ÁTVESZI TŐLÜK A MÓDSZEREKET ! :o)

CSÓÓÓÓCSÁLJUK MÁR KERESZTÜL-KASUL A DOLGOKAT, MERT KURVA SOK IDEJE VAN MINDENKINEK ERRE BASSZAMEG !

2020.09.10. 18:44:44

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 18:45:28

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 18:46:23

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 18:47:00

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 18:48:04

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 18:48:45

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

2020.09.10. 18:49:35

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 18:50:32

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

nemecsekerno_007 2020.09.10. 18:51:18

@Falshang: Milyen kedves vagy és én még meg se köszöntem. 10 éve próbáltok fogást találni a Patáson de nem sikerül, pedig már minden és mindenki hibás volt csak ti nem.

2020.09.10. 18:51:24

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 18:52:28

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

nemecsekerno_007 2020.09.10. 18:52:31

@Serény Vélemény: Jaja, GenderMatyi. Ő se képes felfogni, hogy nem ő a miniszterelnök.

2020.09.10. 18:53:28

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 18:54:09

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 18:57:10

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 18:58:06

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 18:58:55

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 18:59:32

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 19:00:29

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 19:01:23

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

nemecsekerno_007 2020.09.10. 19:01:42

@Hasdrubal: Nem vagy miniszterelnök kisköcsög.

2020.09.10. 19:02:10

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 19:03:00

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 19:03:57

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 19:04:57

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 19:05:39

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:06:29

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 19:07:30

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 19:08:25

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 19:09:20

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 19:10:06

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:10:57

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 19:12:44

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 19:13:24

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 19:14:17

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:15:07

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 19:15:43

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 19:16:34

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

kvadrillio 2020.09.10. 19:17:16

Vidnyánszky azt is problémaként hozta fel, hogy a Színművészeti nem szentelt vizsgát Trianonnak a századik évforduló évében, és nem szerveztek fesztivált a leszakított területeken lévő színiiskolások részvételével....

,,,JAHHHH....EZZEL SZEMBEN A MUNKANÉLKÜLIEKNEK FIZETNI KELL A SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁSÉRT !!! MIBŐŐŐL ???!

OFFSHORE SZÁMLÁKRA MILLIÁRDOKAT UTALGATOTT ORBÁN, DE A MUNKANÉLKÜLI SEGÉLYT NEM HOSSZABBÍTOTTA MEG ! CSOMAGOLJ VIKTOR ! MERT HAMAROSAN MEGFOJT VALAKI EZÉRT !!!

2020.09.10. 19:17:23

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 19:18:19

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 19:19:05

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 19:19:57

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 19:20:39

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 19:22:21

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:23:00

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 19:24:00

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 19:24:47

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 19:25:50

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 19:26:52

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 19:27:44

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 19:28:25

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 19:29:16

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 19:30:18

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:31:03

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 19:31:40

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 19:32:39

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 19:33:43

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 19:34:40

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 19:35:23

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

kvadrillio 2020.09.10. 19:35:35

NYUGDÍJEMELÉS ÁTLAG 20 EZER....HMMM.... EZ 4 DB FFP2-ES SZÁJMaszkra elég is ! :O))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

na ERRE SZTRÁJKOLÓ FIATALOK BIZTOSAN RÁSTARTOLNAK !!! :o)))))

Ilyen luxuslakásokban él a dúsgazdag pesti elit: 10 milliós spejz, 200 milliós nappali

Nagy Bálint
2020. szeptember 10. csütörtök 13:57

Facebook
Twitter
Google
E-mail
Nyomtatás

Teljes őrület, ami a fővárosi új építésú lakóingatlanok piacán folyik: az átlag négyzetméterár a 970 ezer forintot közelíti, de a legtrendibb budai kerületekben 1,5 millió alatt labdába sem rúghatunk. Mutatjuk a fővárosi új építésű lakások piacának sajátosságait, és azt is, hol van még egyáltalán esélye az átlagmagyaroknak vásárolni.

A legfrissebb hírek, időrendben ITT!

KATT! Új otthont keresel? A finanszírozáshoz nézz körül kalkulátorunkban!

A minap publikálták a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb, 2020 harmadik negyedévére vonatkozó adatsorát, amely alapján továbbra is leszögezhetjük: Budapesten mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki új otthont venne magának. Ennél persze jóval összetettebb a kép, hiszen az Eltinga és az Ecorys szakemberei 448 fővárosi lakóingatlan-fejlesztést számláltak össze; az adatsor újépítésű lakásainak száma pedig meghaladja a 22,45 ezret. A friss riport nyers adatsorát górcső alá véve a Pénzcentrum pedig azt is megállapította, hogy Budapesten jelenleg egy átlagos új építésű eladó lakás...

2020.09.10. 19:36:00

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 19:36:59

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 19:38:02

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 19:38:41

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 19:39:24

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 19:40:08

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 19:41:01

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 19:41:39

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 19:42:32

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 19:43:20

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 19:44:00

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 19:44:39

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 19:45:33

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 19:46:37

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 19:47:24

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 19:48:22

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:49:11

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:49:46

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 19:50:34

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 19:51:12

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 19:52:08

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 19:52:52

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 19:53:29

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 19:54:30

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 19:55:57

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 19:56:47

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 19:57:24

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 19:58:19

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 19:59:19

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 20:00:05

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 20:01:05

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 20:01:47

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 20:02:48

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 20:03:45

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 20:04:37

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

2020.09.10. 20:05:41

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 20:06:22

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 20:06:59

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 20:08:19

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 20:09:21

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

11 Favágó 2020.09.10. 20:10:15

@Hasdrubal: takarodj.
Hagyj helyet a többieknek.
Lehet ballib is, buzi is, vagy ballib buzi, csak ne te.
Az ész megáll attól, hogy egy ilyen sggarctól nem lehet a független Zindexen olvasgatni.

2020.09.10. 20:11:23

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 20:12:28

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 20:13:09

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 20:13:56

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 20:14:41

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 20:15:13

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.10. 20:16:41

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 20:17:18

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

2020.09.10. 20:18:18

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 20:19:10

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 20:19:54

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 20:20:33

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 20:22:43

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 20:23:45

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 20:24:20

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 20:25:20

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

nemecsekerno_007 2020.09.10. 20:25:45

Gyökér Matyi ezt is telefosta.

2020.09.10. 20:25:59

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 20:26:37

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 20:27:16

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 20:28:12

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 20:29:06

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 20:30:01

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 20:30:53

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.10. 20:31:33

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 20:32:27

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.10. 20:34:14

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 20:35:01

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 20:35:53

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 20:36:56

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 20:37:39

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 20:38:30

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 20:39:21

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 20:40:23

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 20:41:07

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 20:42:05

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 20:42:37

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.10. 20:43:40

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.10. 20:44:28

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 20:45:13

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 20:45:59

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.10. 20:46:59

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 20:48:03

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 20:48:58

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 20:49:55

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 20:50:53

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 20:51:30

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 20:52:10

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 20:53:12

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 20:53:51

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 20:54:43

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 20:55:41

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 20:56:37

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 20:57:37

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.10. 20:58:41

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 20:59:37

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 21:00:43

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

kvadrillio 2020.09.10. 21:01:39

@Hasdrubal: Ordas kamu bukott ki a balatonfűzfői lőszergyár körül, megszületett az ítélet
MTI
Portfolio
Cikk mentése Megosztás
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő többszázmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben - tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott kft.-je nevében vállalta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatás igénybevételével lőszer gyártására és tárolására alkalmas speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központot épít. A vádlott valótlan tartalmú számlák alapján támogatási összegeket igényelt és szerzett meg, amivel több mint 130 millió forint vagyoni hátrányt okozott, a veszélyeztetett érték pedig ezen túlmenően meghaladta a 140 millió forintot.

Bár az MTI nem tér ki rá, valószínűleg a balatonfűzfői lőporgyárról van szó, mely 2,5 milliárd forintból valósult volna meg és jelentős összegű EU-s és kormányzati támogatás is érkezett a kivitelezéshez. A gyár ügyében 2016 óta folyik nyomozás költségvetési csalás miatt, a vádemelésre alig 3 hónapja került sor. A gyártóüzem egyébként elkészült, de a gyártás sosem kezdődött meg. Az nem világos, hogy lesz-e valaha ezek után újra lőszer- és lőporgyártás Balatonfűzfőn.
Kapcsolódó cikkünk
2019. 07. 17.
Félmilliárdos EU-pénz ment el egy meg sem épült logisztikai központra

Az elsőrendű vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a törvénynek megfelelően nem vizsgálta a vádirati tényállás megalapozottságát, bizonyítást nem folytatott le, így a csütörtöki előkészítő ülésén egy év - 3 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, 1 millió 50 ezer forint pénzbüntetésre és három év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte az elsőrendű vádlottat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és annak védője is tudomásul vette, így az jogerős.

A büntetés kiszabásakor a törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, beismerését, megbánó magatartását és azt, hogy az általa okozott 131 millió forint vagyoni hátrányt teljes egészében megtérítette.

A törvényszék folytatja az eljárást a másodrendű vádlott ügyében, aki az ügyészség szerint az általa képviselt kft. nevében fiktív számlákat állított ki.

Címkék: költségvetés, gazdaság, haditechnika, csalás, lőszergyár, európai regionális fejlesztési alap

2020.09.10. 21:01:46

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

kvadrillio 2020.09.10. 21:02:10

2020.09.10. 21:02:30

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 21:03:35

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

kvadrillio 2020.09.10. 21:03:48

Kell-e mesterséges lélegeztetés COVID-19 pneumoniában?
2020. április 23. 06:28
Nyomtatás

Egyre több kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy az akut respiratorikus distressz szindróma kezelésére alkalmazott standard légzésterápia valóban a legmegfelelőbb módszer-e a COVID-19 pneumonia kezelésére, írja az OTSZ Online.
Kapcsolódó cikkek

Az intenzív ellátást igénylő COVID-19 betegek táplálási terápiájáról

A COVID-19 pneumonia standard kezelése jelenleg akkor is a mesterséges ventilláció, amikor a vírusbetegség nem a szokásos ARDS (akut respiratorikus distressz szindróma) képében jelenik meg, hanem jóval inkább a magas légköri tüdőödéma (HAPE, high-altitude pulmonary edema) jellemző tüneteit mutatja. Az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine 2020. március 30-i számában a szerkesztőnek írt levélben és az Intensive Care Medicine-ben megjelent szerkesztőségi közleményben dr. Luciano Gattinon (Orvosegyetem, Göttingen, Németország) és munkatársai kifejtették, hogy COVID-19 fertőzésben a lélegeztetőgépek szigorú előírások szerinti alkalmazása többet árthat, mint amennyit segíthet.

Dr. Gattinoni leírta, hogy az Észak-Olaszország intenzív terápiás egységeiben kezelt COVID-19-ben szenvedő betegeknél atipikus ARDS jelent meg súlyos hipoxémiával és a tüdők jól megtartott gáz-volumenével. Ő és munkatársai a magas pozitív kilégzés-végi nyomás (PEEP, high positive end-expiratory pressure) helyett a legalacsonyabb lehetséges PEEP-et és csak enyhe, óvatos ventillációt alkalmazzanak a további károsodások elkerülésére.

Dr. Cameron Kyle-Sidell (New York City) hasonló véleményen van, amit a Twitteren, valamint a WebMD vezetőjének, dr. John Whyte-nak adott videó-interjújában is hangoztatott, szerinte is COVID-19 fertőzés okozta pneumoniában a protokollnak megfelelő lélegeztetőgép-használat a betegek tüdőkárosodását okozhatja (Amerikában a lélegeztetőgépre kötött koronavírus-betegek 80 százaléka meghal). A koronavírus-fertőzések egy részében ugyanis nem az a baj, hogy a betegek nem tudnak levegőt venni (a légzőizomzat az ARDS-től eltérően itt ellátja a feladatát), hanem az, hogy a károsodott tüdő képtelen felvenni a megfelelő mennyiségű oxigént. Ha a beteg ilyen típusú tüdőgyulladásban szenved, akkor szerinte a lélegeztetőgép helyett maszkon vagy orrkanülön keresztül bejuttatott oxigénnel segítsék a koronavírusos betegek légzését.

További részletek

2020.09.10. 21:04:19

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 21:05:13

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

kvadrillio 2020.09.10. 21:05:41

20 EZER A NYÖGDÍJASOKNAK ???

Hogyan segíti az EU Magyarországot a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésében? (utoljára frissítve: 2020. június 10.)
/hungary/file/economyjpg_hueconomy.jpg
illusztráció

Elsősorban az uniós polgárok egészségét tartjuk szem előtt, így az EU minden téren támogatja a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló egészségügyi erőfeszítéseket. A járvány ugyanakkor hatalmas megrázkódtatást jelent Európa és a tagállamok gazdaságai számára is. Az EU az összes, rendelkezésére álló erőforrást mozgósítja annak érdekében, hogy a tagállamok gyorsan, határozottan és összehangoltan reagálhassanak a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre.

Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen kézzelfogható segítséget jelentenek ezek az uniós gazdasági intézkedések Magyarország számára.

Rövid összefoglaló:

Az EU 2014 és 2020 közötti költségvetésének méretét a tagállamok előre meghatározták, így abból „pluszpénz” nem folyósítható.
Ugyanakkor e költségvetés utolsó, 3 milliárd eurós tartalékát az EU a tagországok egészségügyi rendszereinek támogatására mozgósítja.
A beruházási kezdeményezés révén Magyarország összesen több mint 500 milliárd forintnyi többletlikviditáshoz jutott, és a közeljövőben kiírásra kerülő mintegy 1000 milliárd forintnyi új uniós pályázatot célzottan a koronavírus járvány elleni fellépésre összpontosíthatja.
Az uniós állami támogatási szabályok megnövelt rugalmasságának köszönhetően a Bizottság már számos leendő gazdaságtámogatási programot hagyott jóvá Magyarország számára.
Az európai költségvetési szabályok teljes rugalmasságának alkalmazása nagyobb mozgásteret ad Magyarország számára is gazdaságélénkítéshez.
Az EU következő, 2021 és 2027 közötti költségvetésének tervezetét a Bizottság egy 750 milliárd euró nagyságú helyreállítási programra irányuló javaslattal egészítette ki. Ennek révén Magyarország legalább 7-8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásra, közel 7 milliárd euró olcsó hitelre és további pályázati lehetőségekre számíthat.

A jelenlegi uniós költségvetés központilag kezelt része / a költségvetési tartalék

Az EU mozgásterét a tagországok és az Európai Parlament által korábban elfogadott költségvetés keretei, így különösen annak mérete jelölik ki. Az EU a korábban közösen elfogadottnál érdemben több forrást nem tud az egyes tagországoknak nyújtani a jelenlegi hétéves költségvetés keretei között.

E költségvetés utolsó, 3 milliárd eurós költségvetési tartalékát az Európai Bizottság az ún. Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz keretében a tagországok egészségügyi rendszereinek támogatására mozgósítja.

2020.09.10. 21:06:15

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

kvadrillio 2020.09.10. 21:07:14

Német lap: Míg Orbánék elitje egyre fényűzőbben él, Magyarországon súlyos probléma a gyermekszegénység

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna
újságíró. 2020. 08. 28. 10:50
Korábban a témában:

Mészárosék 150 milliárdért építhetik a budapesti atlétikai stadiont
„Jachtparkoló" került a külügy épülete elé
Szijjártó: Románia elnöke szélsőségesen magyarellenes

Szijjártó Péter luxusjachtos nyaralása kapcsán írt az „Orbán-oligarchák” és a tőlük ajándékokat elfogadó politikusok kapcsolatáról a Deutsche Welle.

A lap feleleveníti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök júliusban a „több Balaton, kevesebb Adria” kijelentéssel intette belföldi pihenésre a magyarokat a koronavírus-helyzetre hivatkozva, majd a kormányfő Facebook-oldalára is egy, a Balatonnál készült képet posztoltak. A Deutsche Welle szerint azonban

most kiderült, hogy amiről Orbán nyilvánosan prédikált, nem vonatkozik a kormány tagjaira és valószínűleg saját magára sem.

A német lap bemutatja az Átlátszó múlt heti cikkét, amely leleplezte Szijjártó Péter külgazdasági minisztert, aki — szemben a Facebook-oldalán hangoztatottakkal — Szíjj László Lady MRD nevű luxusjachtján pihent. Hozzáteszik: horvát sajtóértesülések szerint a magyar kormányfő is Horvátországban nyaralt, ahol egy vitorlásúton is részt vett. Orbán horvát nyaralásáról a helyi lap egy homályos fényképét kivéve nincsen bizonyíték, a Deutsche Welle kérdésére a miniszterelnök stábjából mindössze annyit válaszoltak, hogy Orbán magánprogramjairól nem adnak információt. A lap kiemeli: Szijjártó megerősítette a horvát pihenés hírét és magánéletének megsértésére panaszkodott.

Mint írják: Szijjártó ügye nem csak azért kínos és pikáns, mert Facebook-oldalára olyan képet és szöveget posztoltak, amelyek alapján úgy tűnhetett, hogy a külügyminiszter a minisztériumban dolgozik a fehéroroszországi konfliktus ügyében, hanem az eset korrupciós vetületei miatt is. A 42 méter hosszú, 21 millió eurós luxusjacht, amelyen Szijjártó pihent Szíjj László vállalkozó tulajdona, aki

a pazar kormányzati szerződéseknek köszönhetően az utóbbi években a leggazdagabb magyarok egyike lett, és az úgynevezett „Orbán-oligarchák” közé tartozik.

Sajtóértesülések szerint egy, a Lady MRD-hez hasonló jacht heti bérleti díja legalább heti 170 ezer euró és egyelőre nem látszik, hogy Szijjártó Péter, akinek havi bruttó keresete 8500 euró, miből engedhet meg magának egy ilyen programot. Ha azonban az út Szíjj László ajándéka volt, akkor a miniszter megsértette a magyar antikorrupciós szabályokat — teszi hozzá a lap. Szijjártó Péter egyelőre nem tisztázta, hogy miből fedezte a luxusnyaralást.

A Deutsche Welle úgy fogalmaz: ez egyáltalán nem az első „luxusügy” Orbán kormányában, illetve a hozzá köthető vezető politikusok körében.
Videó is készült Semjén Zsolt svédországi vadászatáról
A miniszterelnök-helyettes szívesen megy Afrikába is.

Megemlítik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vadászati ajándékait, Lázár János külföldi luxusútjait, Rogán Antal helikopteres kirándulását és kiemelik, hogy maga Orbán Viktor is gyakran használ magánútjain egy Bombardier magánrepülőt, amelynek tulajdonosát a NER oligarcha-köreiben sejtik. Azonban „a magyar miniszterelnök nem lát problémát ezeknél az utaknál”, hiszen ahogyan egy parlamenti vita során fogalmazott: a repülőt magánemberként használja, minden alkalommal magánemberként hívták meg. Ez Orbán szerint „mindig így volt és így is lesz”. A lap szerint az Orbán-kormány szívesen mutat rá arra, hogy ezek az utak a magánélet körébe sorolhatóak, azonban arról nem tesznek említést, hogy a meghívásokat olyan üzletemberektől fogadják el, akik állami megbízásokkal gazdagodtak meg.

Mindeddig ezeknek az ügyeknek nem volt semmilyen következményük. Feltűnő azonban, hogy az ügyeket feltáró média egy részét a magyar kormányhoz köthető szereplők vásárolták meg, vonták irányítás alá vagy zárták be

— írják.

Hozzáteszik: Orbánt és a rezsimjét nem zavarják a politikai kritikák, illetve a korrupció emlegetése, Orbán szívesen mutatkozik az ország egyszerű polgáraival törődő „apaként”.

A valóságban azonban sok magyar bizonytalan körülmények között él és a gyermekszegénység súlyos probléma. Az elitben azonban a hihetetlen arrogancia stílusa uralkodik, amely sok magyart háborít fel

2020.09.10. 21:07:49

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 21:08:25

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 21:09:10

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

kvadrillio 2020.09.10. 21:10:43

A mostani rendszernek azonban nincsenek ideológiailag telített ambíciói. Ellenségei vannak, de ezek többségükben fizikailag nem jelenlévő személyek és csoportok, retorikai kellékek inkább.

A nagy célok hiányában viszont nincsenek reprezentatív teljesítmények sem - talán az új Népstadion és a Budai Vár átépítése lesz ilyen, ha egyszer elkészülnek. De nincs igénye a mostani rezsimnek eredeti, reprezentatív alkotások vagy műhelyek létrehozására.

A kormányoldalon kreativitást, innovációt csak a magánérdekek mentén hozott törvények és szabályok megalkotásában találunk. Ott viszont egészen sziporkázó teljesítmények vannak, hogyan lehet hatósági rendelkezésekkel, ügyesen fogalmazott pályázati feltételekkel, és radikális központosításokkal minél több állami forintot magánszámlákra irányítani.

Ennek az ideológiai ürességnek a kedvező oldala a rugalmasság, semmi sincs kőbe vésve, minden lehet fordítva is, ha éppen az hoz több szavazatot vagy pénzt. Ha valaki kifejezi a hűségét, akkor egykori kommunistákat, vagy a rendszerváltás utáni más pártok embereit is gond nélkül befogadja.

Egy remek példa erre a rugalmasságra: 2017 tavaszán a kormány bojkottra szólította fel a lakosságot a Heineken termékei ellen, illetve törvényt nyújtottak be, hogy a holland sörgyár ne használhassa a logóját. Idén májusban viszont már stratégiai megállapodást kötött a kormány a gyárral, és nagyban ünnepelte hazai beruházásait. Semmilyen elvi szempontok sem vezérlik a kormányt, szó sem volt arról, hogy valóban a sör címkéjére nyomtatott vörös csillag zavarta volna a fideszeseket, az egész hisztéria csak az üzletről szólt, a védelmi pénz beszedésének klasszikus zsarolási logikája szerint. A 20. századi rezsimek világába viszont simán belefért volna, hogy tényleg egy logó miatt idegeskedjenek.

Ezért sincs szüksége a rendszernek rendőrállami eszközökre sem, bár a törvényi keretek egyre inkább adottak az erőszakszervezetek és titkosszolgálatok előtt egy aktívan elnyomó rezsim kialakításához.
Magyarország Uradalom

A rendszer ideológiai felületessége, és közügyekben az ambíció teljes hiánya összefügg a politika privatizációjával. A mostani rendszer politikájának a fő célja ugyanis a hatalmon lévők személyes üzleti érdekeinek előmozdítása lett.

Ez egy önmagát gerjesztő, körkörös folyamat. Az ország felvásárlásával a legfelső vezetés stabilizálja a politikai hatalmát, ezáltal még több jószághoz juthat, amivel még tovább erősíti a politikai hatalmát.

Ez az új magyarországi rendszer egy magánvállalkozás, és nem valamiféle politikai közösség küldetéstudattól fűtött politikai lázálma.

kvadrillio 2020.09.10. 21:12:01

A mostani rendszer politikájának a fő célja ugyanis a hatalmon lévők személyes üzleti érdekeinek előmozdítása lett.

kvadrillio 2020.09.10. 21:13:12

FELPÖRGÖTT A GAZDASÁG HULLANAK AZ IDŐSEKKKKK !!!
15 koronavírus-fertőzött van a fővárosi fenntartású kamaraerdei idősotthonban
Egy alkalmazott vitte be a vírust. A fővárosi kormányhivatal már tavasszal is súlyos hiányosságokat talált az otthonban és figyelmeztette a fővárosi önkormányzatot. A kerületi tisztifőorvos lezárta az épületet - mondta az Origónak Sára Botond fővárosi kormánymegbízott.

2020.09.10. 21:21:18

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 21:22:37

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 21:23:27

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 21:24:25

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 21:25:28

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 21:26:30

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2020.09.10. 21:26:34

De most tényleg!!--itt meg mi a bánat folyik a komment szekcióban??? Mi a fene bajotok van emberek?? Eszem megáll--nem ég a pofátokról le a bőr? Nem lehet egy egészségeset vitázni?

2020.09.10. 21:27:21

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 21:28:02

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 21:29:31

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.10. 21:30:09

2020.09.10. 21:31:00

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 21:32:05

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 21:32:47

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 21:33:27

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.10. 21:34:29

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 21:35:10

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 21:36:01

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.10. 21:36:38

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.10. 21:37:21

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.10. 21:38:00

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

kvadrillio 2020.09.10. 21:38:17

JAJJJJJJJ....KJIK IS JÁRTAK A BIBÓ-KOLLÉGIUMBA ?????!

SELEJTEK ??????????????????????????.....JKAHHHH.......AZOK !

2020. június. 08. 12:12 2020. június. 08. 12:19 Itthon
TGM: Göncz Árpádné halálára

A magyar demokrácia antifasiszta és antisztálinista öröksége halott. De élt.

Kilencvenhét esztendős korában elhunyt Göntér Mária, Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság korábbi elnökének az özvegye. Néhány napja.

Én életemben mindössze kétszer beszéltem vele, és bizonyára írnak majd róla, akik közelről és jól ismerték ezt a nagyszerű magyar asszonyt.

Véletlenül azokban a napokban halt meg, amikor Trianon centenáriumának az alkalmával fölmérhettük, hogyan vált Bibó és Göncz nemzedékének tiszta beszéde üresfejű, zavaros, kicsinyes locsogássá minden „oldalon” – súlyos alkalom rá, hogy mindenki megérthesse: mekkora a hanyatlás és a züllés.

Göncz Árpád életét a nem kommunista antifasiszta ellenállás, a nem kommunista baloldal és – logikusan – 1956 tette naggyá. Mellette ott állt a felesége és négy gyermekének anyja, keményen és rendíthetetlenül, Göncz börtönévei alatt is, és mindvégig. Életüket – a szó hétköznapi értelmében – tönkretette a zsarnokság, a börtön, az üldözés, a kitaszítottság.

De az ellenállás szelleme ezt – noha nem tagadható a szenvedés és a keserűség – azért jutalomként és kitüntetésként is értette. A magyar demokrácia antifasiszta és antisztálinista öröksége halott. De élt.

Én őszintén örülök, hogy Bibó István nevét ma oly ritkán veszik a szájukra a hozzá méltatlanok.

Inkább a feledés, mint a bemocskoltatás.

Göncz Árpád személyében – s a mellette összeszorított szájjal, mosolytalanul ott állt hősies felesége – ez a hagyomány legalább jelképesen nemessé és szabaddá avatta pár évre az időközben megszüntetett Magyar Köztársaságot.

Göncz Árpád elnöksége nem volt hibátlan és nem volt következetes.

De hát Istenem! Ki merheti bírálni ennek az utolsó nagy történelmi nemzedéknek az alakjait – vétkeiket akár –, akinek nincs szava arról az elbutult, kicsinyes önzésről és a szó minden értelmében magyartalan stílusról, amely ma óvodától laktanyáig önti el ezt a szegény országot a maga savanyú unalmával, s amelyet „indulatosnak” képzel az, aki még sose érzett szenvedélyt.

Göncz Árpádné ezer fájdalomtól barázdált arcáról, szemüvege mögött szomorúan mosolygó szeméről lerítt a gondolat: „Ismerlek benneteket. Látom, mit csináltok. Egyetlen szavam sincs hozzátok.”

Hát nem. Nem sikerült.

1945-47 és 1956 – ugyancsak nem tökéletes – demokratikus terve kudarcba fulladt, sőt: feledésbe merült. (1989-ről és szelleméről csak bárgyú rágalmakat olvashatunk.)

A kudarc: kudarc, nincs mit szépíteni rajta.

Kár, hogy a köztársasággal együtt bukott a nagyság és a méltóság.

Isten nyugosztalja Göncz Árpádnét és mindazt, ami végképp elveszett.

2020.09.10. 21:38:38

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.10. 21:39:34

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.10. 21:40:13

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 21:40:54

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.10. 21:41:59

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 21:42:36

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.10. 21:43:14

2020.09.10. 21:44:00

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.10. 21:44:40

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 21:46:41

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

kvadrillio 2020.09.10. 21:47:15

NAGY VAGY GAZSI ! MINDIG IS AZ VOLTÁL !!!!!:)

A kései kapitalizmus pontosan olyan undorító látványt nyújt, amilyennek a kritikai társadalomtudomány – politikai befolyás nélkül ugyan – leírja, és épp oly kevéssé van alternatívája, mint amennyire időleges sikerei (a technikai, infrastrukturális és népjóléti fejlődés) idején volt.

A nem létező „nemzetközi közösség” és szánalmas helyi lerakata, az Európai Unió máris megfeledkezett az eufemisztikusan „klímaváltozásnak” (!) nevezett környezeti katasztrófáról, képtelen józanul és hatékonyan kezelni az egyáltalán nem megoldhatatlan koronavírus-válságot, és belesüllyed abba, aminek ezt a világrendszert végül is mindenki tartja: a vadállati önzés és ostobaság prózai poklába.

Ezen belül az, hogy az Orbán vezette magyarhoni oligarchia simán kisajátítja a helyi gazdaság legnyereségesebb részeit (s ha nem nyereségesek, hát majd állami juttatások azzá teszik őket) és szétbuherálja az emberi önrendelkezés gyöngécske maradékait: csakugyan részletkérdés. Hogy olyan országokat, mint Bulgária, Csehország, Szlovénia, haramiák irányítanak: csekélység. Rablóvezéri, olykor csirketolvaj tempóik ellenére alig emberellenesebb a politikájuk, mint az öltözködésükben és testbeszédükben elegánsabb északi nagymenőknek, akik álmukból ébresztve is fújják a liberális-humanista katekizmust, amelyből árva szót se hisznek.

Politikai dimenzió híján még olyan nagyszabású mozgalmak se hoznak változást, mint a francia sárgamellényesek hatalmas tüntetéssorozata volt; a hivatalos politika beállt az immár tartalmatlan ellentétek sáncfalai mögé; a politika (tehát hatalom) nélküli társadalom azonban – állam nélkül – képtelen leszámolni azokkal a dolgokkal, amelyekkel évtizedek óta hangosan elégedetlen. A rendszer szinte egyöntetű közutálatnak örvend, hatékony rendszerellenzék azonban nincs. Nyomokban se.

Föllobbannak kezdeményezések (antiglobalista lázongások, radikális ökológia, antirasszizmus), majd ellobbannak. A sztálinizmusok tapasztalata után (nem szólva a szociáldemokrácia kudarcáról) a lázadó ifjúság érthetően idegenkedik a szervezet eszméjétől és a szerveződéstől. Intézményesség híján azonban nem lehet ellenállni, hogy sikerről, ne adj’ Isten győzelemről ne is szóljunk. Ennek a dilemmának pillanatnyilag nincs megoldása, a tőkés ellenfél hanyatlása (félig-meddig már bukása) ellenére. Bizánc is évszázadokig túlélte magát, ameddig külső agresszió romba nem döntötte.

Pokoli egy helyzet, arra azonban nem ok, hogy bárki ragaszkodjék elavult, például „európai” illúzióihoz. Európa, az európai egység vagy szorosabb együttműködés nem lett volna rossz gondolat, de hát a cinikus és korlátolt államvezetések, a gyönge szövetségi bürokrácia vezetői, az etnicista közvélemények, a szuverén államok módjára gőgösködő nagyvállalatok, érdekcsoportok, maffiák, a zuhanó színvonalú médiák szétverték.

Nem érdemes már azt a szemrehányást tenni a magyar kormánynak, hogy önös húzásai és gesztusai „nem európaiak”. De. Európaiak. Épp oly silányak és kisszerűek, mint más politikai akciók, manőverek és trükkök bárhol másutt Európában.

Lassacskán fölháborodni és viszolyogni se érdemes, ahogyan a vacak lesz a mérvadó és a tipikus ezen a földrészen is, ahol minden nemeslelkű kezdeményezés szétrohad, ahol minden gondolatot ronggyá fecsegnek, s ahol a hagyományos mentsvárak – mint a művészetek – se érnek olyan sokat, mint gondolnánk.

Mit javasolok?

2020.09.10. 21:47:17

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 21:48:13

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.10. 21:48:54

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 21:49:45

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.10. 21:50:43

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.10. 21:51:37

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.10. 21:52:15

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

kvadrillio 2020.09.10. 21:52:30

"""Ezen belül az, hogy az Orbán vezette magyarhoni oligarchia simán kisajátítja a helyi gazdaság legnyereségesebb részeit (s ha nem nyereségesek, hát majd állami juttatások azzá teszik őket) és szétbuherálja az emberi önrendelkezés gyöngécske maradékait: """ ÉS,,,ÁRAMLIK AZ INGYEN-EBÉD MILLIÁRDOKBAN......

2020.09.10. 21:53:00

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.10. 21:53:59

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.10. 21:55:57

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.10. 21:56:36

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

nemecsekerno_007 2020.09.10. 23:29:07

@HK417: Mondjad GenderMatyinak ő fossa tele az összes blogot.

2020.09.11. 00:48:33

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.11. 00:49:38

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.11. 00:50:31

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.11. 00:51:35

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.11. 00:52:52

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.11. 00:54:34

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.11. 00:55:13

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.11. 00:56:10

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.11. 00:57:00

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.11. 06:51:35

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.11. 06:54:55

@nemecsekerno_007: Kuss! Neked ebben a játszmában nem osztottak lapot.

2020.09.11. 06:55:36

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.11. 06:56:29

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.11. 06:57:19

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.11. 06:58:20

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.11. 06:59:14

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.11. 07:00:16

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.11. 07:00:57

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.11. 07:01:52

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.11. 07:02:42

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.11. 07:03:45

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.11. 07:04:25

@we dont want arabs here..So what: Orbánra csak 47% szavazott, az erős kisebbség.

2020.09.11. 07:05:17

@Serény Vélemény: -14,5% GDP, EU-rekord infláció, naponta 500 új fertőzött. Ezt kaptuk a selejtes Orbángecitól, akire szavaztál.

2020.09.11. 07:06:07

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.11. 07:06:49

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.11. 07:07:25

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.11. 07:08:23

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

2020.09.11. 07:09:17

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.11. 07:09:53

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.11. 07:10:38

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.11. 07:11:41

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.11. 07:12:46

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.11. 07:13:45

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.11. 07:14:50

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.11. 07:15:32

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.11. 07:16:32

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.11. 07:17:14

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.11. 07:17:55

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.11. 07:18:39

@we dont want arabs here..So what: mi sem akarunk téged itt látni, meg a náci fajtádat, te fasz!

2020.09.11. 07:19:30

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.09.11. 07:20:51

@Hasdrubal:

Ma reggel akarod behozni az egész tegnapi lazsálást??? Nem fog menni, a gazdád üzeni, nem elégedett munkáddal. A ma esti seggtánc szabadjegyről ne is álmodj!

2020.09.11. 07:21:05

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.11. 07:21:56

@Ekrü: A semmirekellő, ingyenélő, selejt Orbánra csak 47% szavazott, az kisebbség.

2020.09.11. 07:23:37

@MAXVAL bircaman közíró: na, akkor mos lecsökkentjük a náci Habony-droidok hozzászólásai arányát 99%-ról nullára!

2020.09.11. 07:24:28

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.11. 07:25:14

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.11. 07:25:50

@nemecsekerno_007: tényleg nem én vagyok a kisköcsög miniszterelnök.

2020.09.11. 07:26:44

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.11. 07:27:29

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

2020.09.11. 07:28:58

@nemecsekerno_007: ja, a minielnök egy olyan idióta, aki videó-konferenciához húz maszkot, élő találkozáshoz nem. az elmebetegség eme szintjét én tényleg nem lépem meg, ilyet csak te, birca, és a többi Habony-droid üt meg.

nepszava.hu/3091392_orban-viktor-maszkot-huzott-egy-videokonferencian

2020.09.11. 07:30:50

@nemecsekerno_007: Visít a mongolFidióta fasz, hogy nem baszhatja szét mások blogját. Visít a mongolFidióta selejt, mert egyetlen balliberális kommentelő IQ-ból legyőzte az egész Habony-droid hadsereget, a sok milliárd ellopott állami támogatás ellenére.

2020.09.11. 07:31:48

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.11. 07:32:42

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.11. 07:33:37

@nemecsekerno_007: kezdjük a stadionok, a focisták és a kurva anyád beszántásával, te pszichopata, elmebeteg, selejt!

2020.09.11. 07:34:31

@Galerida: Orbán küldte haza a beteg időseket az otthonokba tesztelés nélkül, meg is lett az eredménye a kis idióta selejt pszichopata faszságának.

2020.09.11. 07:35:31

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.11. 07:36:14

@MAXVAL bircaman közíró: nem lehet minden színház Vidnyányszkyé, te kis bolgár elmebeteg! Igazából egy is sok, mindenki szembe megy vele az autópályán, egy pszichopata fasz, áramot kéne vezetnie, akárcsak a csuti parasztnak!

2020.09.11. 07:37:14

@ulpius66: Eddig leginkább Vidnyányszky nem dolgozott semmit, te kis mongolFidióta selejt

2020.09.11. 07:37:58

@Galerida: " Orbánból nem az anyósmama csinált miniszterelnököt!"

abból a selejtből Torgyán papa csinált minielnököt, zsák a foltját.

2020.09.11. 07:38:35

@Ekrü: "8 éve dolgozott,"

Orbán soha a kurva büdös életben nem dolgozott, te mongolFidióta selejt! Egy ingyenélő, faszfej paraszt.

2020.09.11. 07:39:43

@MAXVAL bircaman közíró: elég lenne, ha a náci minielnökök aránya lecsökkenne 100%-ról nullára.

2020.09.11. 07:40:46

@Ekrü: Ti 47% vagytok, ami kisebbség, , te kis mongolFidióta selejt!

2020.09.11. 07:41:25

@Serény Vélemény: ha cigányozol, akkor ne hisztizz, hogy mások cigányoznak! Meg egyébként is, akkor miért szavazol a tolvaj cigány Orbánra?!

kvadrillio 2020.09.11. 08:56:37

u

Úszik az adósságban a lakosság, visszaestek a törlesztések

A hitelek értékesítése visszaesett, de a törlesztések is elmaradtak a második negyedévben.
A magyarországi pedagógusok anyagi megbecsülése nemzetközi viszonylatban is a legrosszabb

Elkeserítő adatokkal szolgál az OECD friss jelentése.

jaJJJJJ.... netessék már annyit panaszkodni ! új templomok épültek, megújúltak, a zsidhó temetőket is felújították...., TESSENEK CSAK ODAMENNI ÉS IMÁDKOZNI !!!!!!! ISTEN MEG MÁRIJANÉNI KEZE FÖLÖTTÜNK......AZ ÉHENHALÁS MÖGÖTTÜNK..... HAJRÁ MAGYARORSZÁG ! HAJRÁÁÁ MAGYAROK !!!!!

kvadrillio 2020.09.11. 09:00:26

MEGENT ARAT A A PESTIES DÖGHALÁL ! MEGINT AZ IDŐSEKKEL KEZDI ???!%! TESZTELÉS VÓÓÓÓTTT ???! NEMVÓÓÓÓÓT !
NEM KELL TESUZTELNI ! INGYEN PLÁNEHHH !!! LENYÚÚÚÚÚLÁSRA KÖLL A PÉNZ ! NEM TESZTELÉSEKRE !
BAZDMEGORBÁN !

kvadrillio 2020.09.11. 09:01:15

@kvadrillio: orbán nagynnn ya hány évesisss ???? 100 ??????? Ő MIÉRT ÉL MÉG MOST IS ????!

kvadrillio 2020.09.11. 09:04:56

„Aludnom kéne súlyos évekig”: hetente 30 magyar lesz öngyilkos....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!.. a harácsoló 1 %-nak kéne már megdöglenie, hogy ne zsákmányolja ki a 99 %-ot !!!!!

we dont want arabs here..So what 2020.09.13. 13:42:28

@Hasdrubal: következő választási vereség után remélem fölvágod az ereidet, mert ilyen frusztráltan még az ellenzék sem vállal téged :)
süti beállítások módosítása